Bendarzsevszkij Anton: A közeli megegyezés Ukrajna és Oroszország között inkább csak illuzórikus

Az augusztusi alaszkai és washingtoni csúcstalálkozók sokakban kelthettek reményt, hogy az orosz– ukrán háború rendezésének és lezárásának az esélye kimozdult a holtpontról. Akik mielőbbi konkrét eredményekben bíztak, azoknak csalódniuk kellett: az ehhez hasonló, legmagasabb szintű találkozók ritkán hoznak azonnali hatást. Mindezt egy diplomáciai folyamat részének kell tekinteni, amely az év elején indult el, miután Donald Trump amerikai elnök újranyitotta a kommunikációs csatornákat Moszkvával. 

Konkrétan kommunikálható eredmények híján abban lehetett bízni, hogy a találkozók sorozata folytatódik, és Trump nyilatkozatai alapján augusztus végéig tárgyalóasztalhoz ülhet Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz államfő. Az idő azonban rohamosan fogy, és az utóbbi napok orosz megnyilvánulásai alapján a találkozó rövid távú esélye is csökken. 

Valójában a közeli megegyezés Ukrajna és Oroszország között a legnagyobb eséllyel inkább csak illuzórikus, aminek megvannak az okai. Vlagyimir Putyin elsődleges feladata az alaszkai találkozón nem a háború lezárása volt, hiszen az orosz elnök meg van győződve arról, hogy az idő neki dolgozik, és így vagy úgy, de el fogja érni a rövid távú céljait. Azt kellett elérnie, hogy Trump ne éljen az ultimátumával, és se ne fogadjon el újabb szankciókat Moszkvával szemben, se ne fokozza Ukrajna amerikai katonai támogatását. A békefolyamat reményével ezt sikerült elérnie. Putyin és Trump alaszkai találkozója előtt az orosz hadsereg jelentősen csökkentette a légitámadásainak mértékét, mert ezek irritálták Trumpot a leginkább, nem a szárazföldi műveletek. Azonban ahogy vége lett a találkozónak, Moszkva ott folytatta, ahol abbahagyta. 

Valójában az amerikai elnök nem is tehetett mást: ha bekeményít, akkor elődje, Joe Biden politikáját követi, ami nem vezetett eredményre. Így az Oroszország és partnerei elleni szigorú másodlagos szankciók lehetősége csak illúzió, mert azzal Trump lezárná a diplomáciai csatornákat Moszkvával, amivel elodázná az amerikai közvetítéssel zajló békefolyamat lehetőségét, és a hazai partnereknek is súlyos károkat okozna. 

A másik illúzió a Kreml kompromisszumkészsége: mivel Putyin úgy véli, hogy az idő neki dolgozik, és több év után az orosz hadsereg egyre jobban áll a fronton, nincs rászorulva semmilyen kompromisszumra. Igaz, az orosz gazdaság egyre borúsabb képet mutat, de a Kremlből nézve néhány év háború mindezzel együtt is vállalható. A Trump által az alaszkai találkozóig szorgalmazott tűzszünet pedig ugyancsak elfogadhatatlan Putyinnak, hiszen az megakasztaná az orosz hadsereg utóbbi hónapokban zajló műveleteit és több város – Pokrovszk, Kupjanszk, Kosztyantinyivka – elfoglalásának az előkészítését, hiszen időt hagyna az ukránoknak a megerősítésre. Az egyetlen dolog, amit Putyin szeretne, az az orosz ultimátum érvényesítése. 

A módosított kompromisszumos elképzelés – a Donbaszból kivonulnának az ukránok, de a Zaporizzsjai és a Herszoni terület maradna a frontvonalak mentén – Ukrajnából nézve is elsősorban katonai szempontból vállalhatatlan. A területcserés megegyezés leginkább csak ábránd. Ha eltekintünk is attól, hogy 2014-től közel kétszázezer ukrán katona adta életét a Donyec-medence védelméért, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Donbasz valójában Ukrajna kapuja. A szlovjanszk–kramatorszki agglomeráció nem csak „terület”. Ez egy évtizede épített védelmi rendszer, logisztikai-igazgatási központ és olyan terepkomplexum – folyók, magaslatok és városi akadályok –, amely megsokszorozza az ukrán védelem erejét. Attól nyugatra nincsenek természetes akadályok, csak nyílt mezők. A Donbasz feladása ezért lényegében megnyitná az utat az orosz haderők előtt Közép-Ukrajna felé, és Kijevnek rosszabb feltételek mellett, tűz alatt kellene új védvonalat kiépítenie a nyílt sztyeppén. 

A felsorolt ellentétek mindezek miatt nem tűnnek egykönnyen feloldhatónak, és csak bízhatunk benne, hogy az amerikai diplomácia folytatja majd a békéhez vezető diplomáciai erőfeszítéseket.

A szerző az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója 

(Nyitókép: MTI/EPA/Makszim Sipenkov)