Pankotai Lili – bűnös vagy áldozat?

Itt az ideje, hogy érzelmek helyett a tényeken alapuló újságírás legyen hatással a közbeszédre.

A terrorszervezet gyakorlatilag életképtelenné vált.
A Hamász elvesztette a Gázai övezet feletti ellenőrzésének mintegy 80 százalékát, helyette fegyveres klánok működnek a térségben több helyen. A Hamász parancsnoki és ellenőrzési rendszere összeomlott a hónapok óta tartó izraeli támadások miatt, amelyek tönkretették a csoport politikai, katonai és biztonsági vezetését – nyilatkozta a BBC-nek a Hamász egy korábbi magas rangú tisztje, aki a gázai háború első napjaiban megsérült, ezért egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett hivatalától. A férfi biztonsági okokból neve elhallgatását kérte.
Az egykori vezető a Hamász belső széteséséről beszélt a brit lapnak, és elmondta, a terrorszervezet már nem képes az irányításra a Gázai-övezetben. Hozzátette, a vezetőség 95 százaléka halott, ezért
Izraelnek nem éri meg békét kötni, most már szerinte jogosan akarják végigvinni a háborút.
Tavaly szeptemberben Izrael akkori védelmi minisztere kijelentette, hogy „a Hamász, mint katonai alakulat már nem létezik”, és egy ideje csak gerillaháborút folytat.
A BBC-nek nyilatkozó tiszt ezt megerősítette. Kijelentette, szerinte a Hamász az év elején, az Izraellel kötött 57 napos tűzszünet idején megpróbálta újraszervezni politikai, katonai és biztonsági tanácsát, de mióta márciusban véget ért a tűzszünet, Izrael célzottan a parancsnoki struktúrát támadja, aminek következtében végérvényesen szétesett a csoport.
Elmondta, az azóta felbukkanó fegyveres csoportok teljesen kifosztották a Hamász központjait.
A férfi arról is beszámolt, hogy az elmúlt időszakban hat csoport jelent meg a Gázai övezetben, amelyek könnyedén szereznek fegyvereket maguknak, és elsősorban a térség déli részén működnek. Az egyik ilyen csoportot Jasszer Abu Shabab vezeti, akitől a forrás szerint nem csak a Hamász, de a Ciszjordánia egyes részeit kormányzó Palesztin Hatóság is tart.
A tiszt megerősítette, hogy a Hamász magas összegű vérdíjat tűzött ki Abu Shabab fejére, attól tartva, hogy képes lehet összefogni a csoportokat.
„A Hamászt nem érdeklik a közönséges tolvajok. Az emberek éhesek, és [a harcosok] nem akarnak további káoszt provokálni.
De ez az ember? Ha a Hamász harcosai megtalálják, lehet, hogy előbb veszik üldözőbe, mint az izraeli tankokat”
– nyilatkozta a BBC-nek a férfi. Hozzátette, nemcsak a fegyveres csoportok összefogásától fél a Hamász, hanem attól is, hogy az elmúlt tizenhét évben rengeteg ellenséget szereztek maguknak, akik, ha összefognak, végleg leszámolhatnak a szervezettel.
***
Nyitókép: Mohammed HUWAIS / AFP