Poszttraumás stressz – Izrael legyőzhetetlen akar lenni, mert sebezhető. Riport a helyszínről!

A Hamász október 7-én a világ harmadik legtöbb áldozatot követelő terrortámadását hajtotta végre a Gázai övezet határának izraeli oldalán. 1200 zsidó lakost, civilt, katonát mészároltak le felfoghatatlan brutalitással, illetve 250 izraelit hurcoltak magukkal túszul a fegyveresek. 

A meglepetésszerű, többfrontos és alaposan megtervezett akció célja egyértelműen az volt, hogy a Hamász beírja magát a történelembe: félelmet keltsen a zsidók szívében, egy precedens nélkülit odacsapjon Izraelnek, valamint demonstrálja, hogy a zsidó állam sebezhető. 

A Hamász hadművelete a terrortámadások csimborasszója lett: 

a radikális palesztin szervezet elérte a célját. A kegyetlenségeket részben élőben, GoPro videókamerák segítségével közvetítő halálosztagok instant és maximális publicitást szereztek a támadássorozatnak, a Hamász szó szerint világgá kürtölte Izrael legyőzhetőségét. 

Október 7-én délelőtt a zsidó állam néhány órára diszfunkcionálissá vált, az izraeli társadalom pedig az 1948-as államalapítás óta először kénytelen volt átélni, milyen, amikor a hadsereg nem védi meg a lakosságot. A holokauszt traumája az volt, hogy a zsidó emberek saját hazájukban váltak totálisan kiszolgáltatottá, egészen a haláltáborokig, október 7. traumája pedig az, hogy ez 80 évvel később saját földjükön, a zsidók földjén történt meg velük ismét: senki sem védte meg őket attól, hogy lemészárolják őket. 

A nagy nemzeti PTSD

Egyhetes izraeli körutunk során nem találkoztunk egyetlen olyan izraelivel sem, aki ezt másként gondolná. 

– a Hamász nemcsak emberéleteket oltott ki, és ezzel több tízezer rokon, ismerős, szomszéd életére hozott gyászt, de több millió izraeli lelkét sebezte meg. Minden egyes interjúalanyunk felidézte, miként értesült azon a reggelen az eseményekről, és miként öntötte el a bénító rettenet: lehet, hogy néhány perc múlva az ő kapujánál is megjelennek a motoros fegyveresek, hogy öljenek. 

Az izraeli lelkekbe azon a reggelen bevésődött: nincsenek biztonságban. Hiába a katonai fölény, a checkpoint-ok, a megerősített állások, a Vaskupola, a biztonsági falak, a fegyverviselés, az IDF közelsége, a Hamász megtalálta a rést a biztonsági rendszeren, és hatalmas fájdalmat, hatalmas kárt tudott okozni. 

Ami egyéni szinten pszichológiai igazság, az nemzeti szinten is az: az áldozat nagyon nehezen tudja feldolgozni az agresszor tettét, az őt ért súlyos sérelmet, és nehezen tud megbocsátani magának, hogy miért került bele a bajba. Izrael azóta benne van a „bajban”, amióta Ábrahám, Izsák és Jákób leszármazottai igényt tartanak az „ígéret földjére”. Az egész zsidó történelem a „baj” vállalása és annak értelmezése, a zsidó nép nemzeti és eszkatologikus célja éppen az ehhez a földhöz (erec) való kötődéséből ered. 

Az ősi muszlim földek zsidó megszállása ellen a fegyveres erő eszközével küzdő palesztin szervezet, a Hamász azonban éppen ezt a jelenlétet nem tűri, alapító okiratában éppen ezen területek felszabadítását tűzi ki célul, amely a „folyótól a tengerig”-ideológia alapján a „cionista entitás”, vagyis Izrael állam felszámolásával valósulhatna meg elképzeléseik szerint. 

Patriotizmus – az identitás újragombolása

Az izraeliek között azonban a kezdeti sokkot követően a kiszolgáltatottság újbóli átélésével párhuzamosan felerősödött az önvédelmi aktivitás és a patrióta szellem. Tízezrek álltak be önkénteskedni, adakoztak olyan közösségi programok javára, amelyek a lerombolt települések helyreállítását célozták. 

„Október 7. után soha nem tapasztalt összefogás történt. 

– magyarázta lapunknak egy jaffai étteremben Ronni Shaked, a jeruzsálemi Héber Egyetem Truman Intézetének Közel-Kelet- és palesztin-ügyi kutatója. A veterán szakértő szerint minden nemzetnek megvan a saját eredetmítosza, a zsidóság számára ez az Istentől való kiválasztottságra épülő küldetéstudat, és ezek a mítoszok válságok idején jelentősen veszíthetnek megtartó erejükből.

Shaked hozzátette: még egy ilyen végletes helyzetben, az egész nemzetet megrázó terrortámadást követően sem rendült meg az izraeliek identitása, ugyanakkor vannak elmozdulások a korábbi évtizedekben megszilárdult mentalitásukban: 

Az egyetemi professzor felhívta a figyelmet arra, hogy Izrael folyamatos egzisztenciális fenyegetés alatt áll, Teheránban például az egyik belvárosi utcán áll egy visszaszámláló óra, amely azt jelzi, mennyi idő van hátra Izrael elpusztításáig, az iráni ajatollah-rendszer várakozása ugyanis az, hogy 2040-ig felszámolják a zsidó államot. 

Azon kérdésünkre, miszerint van-e még esély a két-állami megoldásra, Shaked azt válaszolta: továbbra is ez Izrael stratégiai érdeke, hiszen a másik út, az egy-állami megoldás lehetetlenné tenné a demokratikus zsidó állam fenntartását, a növekvő belső palesztin lakosságarány miatt Izrael nem maradhatna a zsidók nemzetállama, sőt, a kormányrúd sem maradhatna a kezükben, hiszen veszélybe kerülhet a zsidó kormányzati többség. A szakértő szerint Izraelnek a jövőben  le kell küzdenie még egy alapvető stratégiai akadályt: valóságosan is a Közel-Kelet részévé kellene válnia, nem csak léteznie a régióban.

Hogyan változott meg minden október 7-én?

Szörnyű érzés autóval megérkezni a Nova fesztivál egykori helyszínére. Közeledve mindenki elcsendesedik a kisbuszon, de ugyanilyen 

Mindannyiunk láttuk a borzalmas képsorokat az itt történt vérengzésről, ahogy a Hamász fegyveresei hajtóvadászatot rendeztek a rajtaütésszerű támadás elő fejvesztve menekülő zsidó fiatalok között. 

Az ember ott áll a homokos területen, az egykori „nagyszínpad” előtt, amely október 6-án éjszaka a buli helye volt, de ahol másnap hajnalban a lábunk alatti talaj 378 izraeli vérét szívta fel. Minden megelevenedik – és ebbe az is közrejátszik, hogy egy órás ottlétünk alatt többször szóltak az izraeli tankok ütegei, zúgtak a fejünk fölött elszálló katonai drónok –: a Re’im kibuc közelében fekvő szabadtéri rendezvény zaját meghallva dél-nyugat felől érkeztek motorokon a támadók (Gáza határa innen mindössze 5 kilométerre fekszik), a parkolókban káosz alakult ki a menekülés miatt, a legtöbb fesztiválozó tehát futva kelet felé, egy cserjés terület irányába próbált menekülni, de itt nincsenek nagy tereptárgyak, amelyek elrejthették volna a több ezer izraelit. 

A rettenet túlélői szinte kivétel nélkül pszichiátriai kezelés alatt állnak, sokan közülük később öngyilkosok lettek a közelmúlt terhe alatt, mások depresszióval küszködnek, de egyre többen részben terápiás célból, részben társaik emlékezete miatt vállalják, hogy rendszeresen elmesélik történetüket is ide érkező megemlékezőknek.

Ilyen túlélő Mazal Tazazo is. Az etióp származású izraeli fiatal hölggyel 

Két barátjával érkezett akkor a Nova fesztiválra, és elmondása szerint a party euforikus, felejthetetlen hangulatú volt. Reggel fél hétkor azonban a biztonságiak leállították a zenét, és idegesen a terület azonnali elhagyására szólították fel a partizókat. Mazalék autóval akartak elindulni, de addigra a parkoló és a főút között közlekedési káosz alakult ki, és egérúton sem jutottak ki, mert a hepehupás domborzat miatt a kocsijuk elakadt. Futva értek ki tehát a bekötőúthoz, ahol viszont szembesülniük kellett a tragikus valósággal: golyózápor fogadta őket Re’im felől, így az elakadt és hátrahagyott autók fedezékében kúszva próbáltak menekülni az ellenkező irányba. 

Mire a cserjés területre értek, rájöttek, hogy a terroristák nagyjából bekerítették őket. Megpróbáltak elrejtőzni, de megtalálták őket, rájuk lőttek, Mazalt a kezén érte egy lövedék, és egy puskatussal tarkón ütötték. 

Azonban a megpróbáltatás még nem ért véget számára, néhány óráva később az utolsó egérút is lezárult, a fegyveresek rájuk gyújtották a cserjést, így a biztos tűzhalál elől más, közelben fekvő túlélőkkel együtt a fúúton portyázó terroristák felé tudtak csak kitörni. Mazal vakmerően egy ott elhagyott autóhoz futott, és a hátsó ülés padlóján összehúzva magát egy takaró alá rejtőzött. A Hamász fegyveresei ott mászkáltak mellette hosszú ideig, de nem látták meg. Kora délután mentették ki a helyszínre érkező segítők, és azonnal kórházba szállították.

Mazal kifejezéstelen arccal mesélte el történetét, egyszer rezzent csak össze, amikor a beszélgetés felénél újra eldörrent egy izraeli harckocsi ütege. A halkszavú, megviselt fiatal hölgy után a mészárlás szomszédos másik helyszínén, Be’eri kibucban egy dühös, hatvanas évei végén járó férfival találkoztunk. Danny Majzner 

„A kormány cserben hagyott minket” – szögezte le kéretlenül, majd hozzátette: Be’eri kibucot még Izrael állam kikiáltása előtt 1946-ban alapították, az izraeli kormány pedig maximális védelmet ígért a határmenti kibucok számára, amiért a nem biztonságos területeken is fenntartják a zsidó élet folytatását – ezt a „szerződést” szerinte a jeruzsálemi vezetés megszegte.

A férfi október 7-e hatására balközép meggyőződésű emberből jobbközép szavazó lett, a palesztin ügyben feladta mérsékelt álláspontját, és a palesztinok kiszorítását támogatja, de ezt már nem Benjamin Netanjahu vezetésével, hanem az Új Jobboldal nevű párttal és annak vezetőjével, Naftali Bennettel látja megvalósíthatónak. „Nem lehet itt együttélés, vagy mi, vagy ők” – magyarázta nekünk az izraeli-palesztin szembenállással kapcsolatban Majzner úr, aki először 1968-ben érkezett Izraelbe Ausztráliából, majd 1991-ben végleg itt telepedett le. 

Van oka a haragra: nővérét a Hamász fegyveresei szintén a kibuc területén ölték meg, ő maga pedig annak köszönheti az életét, hogy az ő házában a rakétabecsapódások elleni 

– 20 órát töltött bent étlen-szomjan a sötétben, mire a terroristák elhagyták a félig elpusztított települést. 

Be’eri kibucot október 7-én kora reggel mintegy 350 fegyveres rohanta le – átlagosan 15 izraeli katona biztosította a települést, tehát ilyen túlerő ellen esélytelen volt a védekezés. Az 1100 fős telepen a barbár terroristák 106 lakost mészároltak le, a 320 házból 140-et lakhatatlanná romboltak. 

A kibuc leginkább elpusztított, északnyugati negyedét a helyiek azóta érintetlenül hagyták az utókor számára sokkoló mementó gyanánt: az egykor családok, gyerekek, idős emberek által lakott házak ajtajai tárva-nyitva, a játékok az udvaron, a ruhák a pamlagon, az iratok az asztalon hevernek, 

Megrendítő vizit ez, és a tervek szerint a hely ilyen marad, múzeummá alakítják, hogy soha ne felejtsék el a tragédiát a következő nemzedékek. A megmaradó mintegy 50 lakos mellé pedig több száz betelepülőt várnak: már épül a kibuc új szárnya, 150 házat építenek számukra, hogy ne csak a múlt, de a jövő is folytatódjon Be’eri-ben. 

Az új status quo: Izrael még erősebb

A biztonság percepciója tehát rossz, maga a biztonsági helyzet azonban sokat változott a zsidó állam előnyére. Izrael a hadseregét és biztonsági szolgálatait megalázó Hamász-akcióra gyors és ütős választ adott, a kezdeményezést azonnal visszavette, és a nem általa választott kényszerhelyzetet arra használta fel, hogy katonai erővel megváltoztassa a számára már nem előnyös addigi regionális status quo-t. 

A nyugati fronton a Hamász, az északi fronton a Hezbollah vezetőségét likvidálta, katonai infrastruktúráját elpusztította. Az Aszad-rezsim bukása és az új szíriai kormányzat létrejötte közötti átmeneti időszakot arra használta fel, hogy kiterjessze a demilitarizált övezetet a Golán-fennsíkon, a ciszjordániai helyzetet a Fatah vezette Palesztin Hatóság gyengülésével egyre inkább katonai erővel tartja ellenőrzése alatt, míg a jemeni húszik támadásait a rakétavédelmi rendszerével oltja ki. A proxyk visszavágásával pedig a fő ellenség, Irán befolyása is jelentősen meggyengült a régióban. 

abból megerősödve került ki, míg ellenfeleit minden fronton stratégiai hátrányba hozta. 

A biztonsági helyzet javulását a saját szemeinkkel is láthattuk két veszélyes határterületen is. Elutaztunk Izrael legészakibb településére, Metulába, amelyet fél évvel ezelőtt még rendszeresen lövetett az innen egy kilométerre fekvő libanoni határ túloldaláról a Hezbollah. A település védhetetlen, három irányból is libanoni területeket, ráadásul dombok veszik körül, a zsidó lakosság nagy részét a háború során biztonsági okokból ki kellett telepíteni. 

Tavaly ősszel az IDF behatolt a határvidék libanoni részébe, és felszámolta a Hezbollah állásait, majd 

az izraeli hadsereg a demilitarizált övezetben minden katonai mozgásra azonnal tüzel – magyarázta nekünk a település feletti katonai bázis mellett fekvő kilátónál, Mitzpe Dado-nál Sarit Zehavi. Az Alma Research and Education Center alapító-elnöke néhány kilométerrel arrébb élte át az Izrael északi részét ért rakétatámadásokat, de ő az itt maradó kisebbség része, Metula és a környező falvak lakosságának 70-80 százaléka azonban nem tért vissza. 

A trauma nagyon friss, a valaha itt élt emberek hátra hagyták ingatlanjaikat, nem bíznak abban, hogy ebben a régióban visszaállhat a nyugodt élet. 

 a tűzszünet legkisebb megsértését is azonnal büntetik.

A másik határterület, ahova a kisbuszunkkal eljutottunk, a Golán-fennsík izraeli ellenőrzés alatt álló részén fekvő Bental-hegy, amely mindössze két kilométerre fekszik a Szíria és Izrael között létesített demilitarizált övezettől. Itt találkoztunk az IDF helyi erejének szóvivőjével, David Baruch-hal, aki minden irányba elmutogatta nekünk a határvonalak módosulásait. 

A Golán-fennsík nyugati része egy völgy, amely nehezen védhető, ezért Izrael a Galileai-tenger fölötti északi országrész és a Golán nyugati területeinek védelme érdekében elfoglalta a Bental-hegy régióját, a magaslatokat. A tavaly év végén történt szíriai rezsimbuktatás zűrzavaros heteiben pedig 

(ideiglenesen, vagyis nem tart igényt erre a területre, csak biztonsági okokban tartja ellenőrzés alatt) – ezek közül stratégiailag a legfontosabbak a Hermon-hegység magaslati pozíciói, mert onnan Damaszkusz felé keleti irányban jól ellenőrizhető minden szíriai csapatmozgás a völgyben – tette hozzá a szóvivő.

„A Hamász nemcsak egy terrorszervezet, hanem egy ideológia is, egy ideológia ellen pedig nem lehet csupán fegyverekkel harcolni” – közölte lapunkkal David Baruch, aki szerint 

Ahogy minden izraeli döntéshozó, akivel egy hét alatt módunkban volt beszélni, elmondta: először ki kell szabadítani bármi áron az izraeli túszokat, ezt követően azonban teljes erővel, katonai eszközökkel el kell pusztítani a Hamászt, hogy többé semmilyen veszélyt se tudjon jelenteni a zsidó államra. Vagyis a háború, így vagy úgy, de folytatódni fog.

--

A riport  a Hungarian Conservative és a Mandiner együttműködésében jött létre, az angol nyelvű írást itt olvashatja el.

Fotó: Maráczi Tamás

Nyitókép: Rakétavédelmi bunker a Nova fesztivál helyszínén