Lázadás Los Angelesben – óriási ellenállásba ütközött Trump

2025. június 21. 09:52

Donald Trump amerikai elnök az illegálisan bevándorlók kitoloncolását ígérte, azonban a demokrata pártiak ellenállnak.

2025. június 21. 09:52
null
Hajdú Tímea

Donald Trump első elnöki ciklusa idején egy bűnöző, George Floyd rendőri intézkedés közbeni halála és a faji konfliktus volt az az ügy, amely mentén az ellenzék utcára vitte az embereket. Trump második ciklusának első hónapjaiban úgy látszott, a demokrata pártiak nem találnak fogást az elnökön, mostanra azonban láthatóan rájöttek a megoldásra: az illegálisan az országban tartózkodók kitoloncolása újraélesztette az ellenállást. 

A zavargássá fajuló tüntetések Los Angelesben kezdődtek, miután az Egyesült Államok Bevándorlási és Vámügyi Hatósága (ICE) nagy erőkkel egy akció végrehajtásába fogott. A megmozdulások később átterjedtek Chicagóra, New Yorkra, Dallasra és Atlantára is. A demokrata narratíva szerint a gyújtogatással és fosztogatással kísért tüntetések csak természetes reakciók Trump bevándorlókkal szembeni túlkapásaira. A 2028-as választásra készülő Gavin Newsom, Kalifornia állam kormányzója lett a „nap hőse”, aki szembeszáll Donald Trumppal, és megvédi államát – nem a zavargókkal és a bűnözőkkel, hanem az elnökkel szemben. 

Trump egyik nagy kampányígérete az volt, hogy kitoloncolja azt a több millió embert, aki Joe Biden „nyitott határok” politikája következményeként áradt be az országba. Az utóbbi évtizedekben egyik párt sem lépett fel különösebben a már az USA-ban élő bevándorlókkal szemben, több ágazat, különösen a vendéglátóipar és a mezőgazdaság pedig már az olcsó munkaerőtől függ. Baloldali szervezetek olyan jogszabályokat lobbiztak ki egyes államokban, amelyek védik az illegálisan dolgozó munkásokat, és több olyan „menedékváros” is létrejött, amely megvédte a migránsokat a kitoloncolástól. A Szövetség az Amerikai Bevándorlási Reformért (FAIR) szervezet 

tanulmánya szerint Kaliforniában több mint 3,2 millió illegálisan bevándorló ember él, 

és ehhez még hozzájönnek a már az Egyesült Államokban született gyermekek, mintegy 1,1 millióan. Bár Trump kitoloncolási programja elsőként a bűnözőket célozta meg, mindenkit érinthet, akinek nincsenek papírjai. A kitoloncolás azonban nem halad olyan ütemben, mint sokan remélték, mivel szabályok tömkelege védi az illegálisan bevándorlókat, s politikusok és bírók sora akadályozza a az intézkedések végrehajtását. 

A republikánusokkal szemben alapvetően elfogult amerikai fősodratú média már a bűnözők kitoloncolásának megkezdésekor pánikkeltésbe fogott. Ennek egyik példája a Kilmar Armando Ábrego García, egy salvadori férfi kitoloncolása körüli botrány volt. Garcíát ma már emberkereskedelemben való részvétellel gyanúsítják, de a média úgy beszélt róla, mint egyszerű marylandi férfiról, akit Trump megfoszt az amerikai álom lehetőségétől. Demonstrációt tartottak mellette, sőt egy csoport demokrata párti politikus meglátogatta El Salvadorban, és végül sikerült elérniük, hogy visszavigyék az Egyesült Államokba. 

Day of anti-Trump protests in the US
Lovas rohamrendőrök Los Angelesben a zavargás idején
Fotó: AFP/Robyn Beck

García esete országos figyelmet kapott, és a farvizén kezdődtek a Los Angeles-i zavargások. Viták vannak azzal kapcsolatban, hogy mi indította be a megmozdulássorozatot, de a legtöbb amerikai lap arról írt, hogy egy barkácsüzlet melletti letartóztatás robbantotta ki az első tüntetéseket június 6-án, amikor a zavargók az illegális bevándorlás ellen fellépő hatóság létesítményei ellen indultak. Los Angeles liberális vezetése csak olajat öntött a tűzre, Karen Bass polgármester nyilatkozatában ugyanis úgy fogalmazott: „Ma reggel jelentések érkeztek hozzánk, hogy a szövetségi bevándorlási hatóságok több helyen intézkedtek Los Angelesben. Büszke bevándorlók városának polgármestereként, akik oly sokféleképpen hozzájárulnak városunk életéhez, mélyen felháborít, ami történt. Ezek a műveletek félelmet keltenek a közösségünkben, és megzavarják városunk alapvető biztonsági rendjét. Hivatalom szoros együttműködésben áll a bevándorlók jogait védő szervezetekkel. Nem fogjuk ezt tűrni!” 

Donald Trump egy nappal később az ICE védelmére kirendelte a Nemzeti Gárdát, annak ellenére, hogy Gavin Newsom azt állította, a helyzet stabilizálódik, és szerinte az elnök lépése „szándékosan provokatív”. Később a Nemzeti Gárda csapataihoz tengerészgyalogosok is csatlakoztak. A kormányzó az elnököt vádolta az erőszak elszabadulásáért, ő pedig inkompetensnek titulálta Newsomot. Utóbbinak kifejezetten jól jött a párbaj, a Demokrata Pártban már az egyik potenciális elnökjelöltnek tekintik a politikust. 

A Los Angeles-i események hullámán országos tömegtüntetést is tartottak június 14-én, amellyel Trump autoriternek nevezett intézkedései ellen vonultak. Az esemény a No Kings (királyok nélkül) nevet kapta. A tüntetéseket ugyanarra a napra szervezték, amikor Trump – a születésnapján – katonai parádét tartott Washingtonban. 

Az ellenzéki narratíva az lett, hogy Trump autoriter módon lép fel, a fősodorbeli média pedig azt igyekszik hangsúlyozni, hogy a tüntetések nagyrészt békések voltak, és csak a város egy kis részén zajlottak. A megmozdulások egész héten folytatódtak, a résztvevők között voltak valóban békés demokrata felvonulók, mexikói zászlós bevándorlók, palesztin lobogót lengető aktivisták, de az antifa csoportok tagjai is. Újságírók arról számoltak be az X-en, hogy a rendőrség nem nagyon lépett közbe, és sok esetben engedte, hogy a tüntetők azt tegyenek, amit akarnak. A helyzet fékezését nehezítette, hogy úgy tűnik, a demokraták elsősorban a tüntetők oldalán állnak, nem a hatóságok mellett. 

A republikánusok azzal vádolják a demokratákat, hogy nem tartatják be a törvényeket, és szándékosan nem fékezik meg a káoszt, pont azért, hogy az elnök közbelépjen. Az első Trump-ciklusban az ellenzék mindent megtett az elnök akadályozásáért, és a helyzet most is hasonló: bíróságok blokkolják a rendeleteit, egyes államok pedig a helyi hatóságokat felhasználva megakadályozzák, hogy az ICE végrehajtsa a törvényeket. 

Úgy tűnik, 

az illegálisan az országban tartózkodó bevándorlók elleni kemény fellépés felébresztette a baloldali ellenállást, 

ám ebben az ügyben a felmérések szerint nagy az elnök támogatottsága. A demokraták így azt kockáztatják, hogy olyan témában tüzelik fel a pártot és aktivistáikat, amelyben a lakosság jelentős része nem ért velük egyet.

Nyitókép: Mexikói zászlós tüntető egy lángoló autó előtt
Fotó: AFP/Blake Fagan

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NewWorldOrder
2025. június 21. 18:43
"a gyújtogatással és fosztogatással kísért tüntetések csak természetes reakciók Trump bevándorlókkal szembeni túlkapásaira" - természetesen a demokraták által természtesen szított trump elleni természetes gyûlölet, természetesen a csõcselék természetes reakciója.
templar62
2025. június 21. 15:57
" I'm , a good , old rebelll .... " - meghallgatható a YouTube - on .
canadian-deplorable
2025. június 21. 15:56
A hibbant baloldal rossz lóra tett. Olyan ügyet támogatnak ha kell erőszakkal is, amit a lakosság igen nagy többsége elutasít, beleértve a demokrata érzelműeket is. Ahogy politikai kommentátor Steve Turley mondta, a demokrata párt kollektív téveszmében szenved és morális csőd fele halad.
neszteklipschik
2025. június 21. 14:46
"Demokraták!" Mi a kúrvaanyátokért nem adtatok akkor állampolgárságot a kiskedvenceiteknek????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!