Donald Trump: A teljes győzelem, és nem egy tűzszünet a cél

2025. június 19. 07:05

Az elnök hangsúlyozta, hogy Amerika nem fogja megengedni Irán számára a nukleáris fegyver kifejlesztését.

2025. június 19. 07:05
null

„A teljes győzelem és nem egy tűzszünet a cél az izraeli-iráni konfliktust tekintve, ami azt jelenti, hogy Irán nem jut atomfegyverhez” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Washingtonban szerdán. Fehér házi dolgozószobájában, kérdésekre válaszolva az elnök hangsúlyozta, hogy 

a tűzszünetnél többet akar látni a konfliktus lezárásaként.

Ismét világossá tette, hogy nem fogja megengedni Irán számára a nukleáris fegyver kifejlesztését. Egyben megismételte, hogy Irán képviselői hajlandóak lennének elutazni Washingtonba tárgyalások érdekében, de ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy „nagyon késő”. Az Egyesült Államoknak a konfliktust illető esetleges katonai szerepvállalására vonatkozó kérdésre az elnök azt mondta, hogy egyelőre nem hozott döntést, és közölte, hogy helyi idő szerint még szerdán este ismét összeül tanácsadóival a Fehér Ház úgynevezett helyzetértékelő helyiségében. 

Donald Trump beszámolt arról is, hogy szerdán fogadta a pakisztáni fegyveres erők parancsnokát, Aszim Munirt, akinek köszönetet mondott azért, hogy országa megállapodásra jutott Indiával a közelmúltban kialakult konfliktus rendezéséről. Egyben méltatta az atomfegyverrel rendelkező két ázsiai hatalom vezetőjének bölcsességét abban, hogy sikerült elkerülni a háborút, és hozzátette, hogy most a

z Egyesült Államok mindkét országgal kereskedelmi megállapodás megkötésén dolgozik.

Az elnök azt követően válaszolt a kérdésekre, hogy dolgozószobájában fogadta az Egyesült Államokban zajló labdarúgó klubvilágbajnokságon szereplő olasz Juventus futballklub tagjait és Gianni Infantinót, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA elnökét.

(MTI)

Nyitókép: Brendan SMIALOWSKI / AFP


 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lukasenko
2025. június 19. 10:54
Monte Carlo 2025. június 19. 09:32 lukasenko 2025. június 19. 08:06 Ez is hazugság, az afganisztáni kivonulás idején Biden volt az elnök. Hülye vagy te liba. Aláírták az amerikai-tálib békemegállapodást Dohában A szombati dohai aláírási ceremónián mintegy 30 ország képviseltette magát. Az amerikai küldöttség tagja volt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter
Monte Carlo
2025. június 19. 09:32
lukasenko 2025. június 19. 08:06 Ez is hazugság, az afganisztáni kivonulás idején Biden volt az elnök.
Beszélgető
2025. június 19. 08:59
Szöszi bravúroskodik. Nem harcolj, kereskedj inkább! Természetesen az USA maximális hasznára. A többi nem számít.
id. Horváth József
2025. június 19. 08:52
Lukasenko: "...Izraelt el kell tüntetni a Föld színéről(Khomeini )..." VÁLASZ: Hát ez tényleg szörnyű, ha Így van, hogy valaki negatívan és "eltörölni" nyilatkozik egy másikról, akkor arányos és igazolt válasz a szétbombázás, a csipogó robbogatás és a célzott likvidálás! Az ENSZ határozatok semmibevétele a Golán fennsík, dél-Libanon, stb megszállása ellen küzdők, az azt felszabadítók(Hezbollah) pedig természetesen terroristák, mert mindenki terrorista aki vissza merészel ütni, vagy védekezni merészel, vagy verbálisan fenyeget! A verbális fenyegetés csak trump, neteanjahu és társaik előjoga, mindenki más az antiszemita terrorista, ha akár csak gondol arra, hogy ... ! Igen(?), az ENSZ és a vonatkozó nemzetközi jog is támogatja a népirtást, a területfoglalást, az éheztetést, a titkosszolgálati háborús ürügy gyártást(túsz-szinjáték?)? Minden más az pedig antiszemitizmus!...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!