Az orosz–ukrán háború és Isztambul

„Az orosz–ukrán tárgyalások újabb fordulójára elég nehezen került sor. Napokkal a kitűzött határidő előtt felrobbantottak az ukránok két orosz hidat az ország területén. A támadásban heten haltak meg. A felhasznált robbanóanyagról kiderült, hogy amerikai gyártmányú.

A tervezett találkozó előtt történt a Pókháló-hadművelet.

Az ukrán hadsereg és titkosszolgálat másfél évnyi, rendkívül ügyes előkészítés után úgy tudott drónokkal csapást mérni az orosz stratégiai bombázókra Ázsia és Európa területén, valamint a haditengerészet kiemelt célpontjára Murmanszk térségében, hogy az orosz hírszerzés és elhárítás nem értesült a tervekről és nem is tudott érdemben közbeavatkozni.

A drónokat az orosz bázisok közvetlen közeléből indították teherautókról, így a lelövésükre esély sem volt.

Az események értékelése természetesen más Moszkvában és Kijevben. Ukrán vélemény szerint az okozott kár meghaladja a hétmilliárd dollárt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a stratégiai bombázókat – a korábbi szovjet–amerikai, majd a mostani orosz–amerikai megállapodásoknak megfelelően – csak a felszínen szabad állomásoztatni és tilos elrejtésük vagy tárolásuk hangárokban vagy más fedett objektumokban. Orosz megítélés szerint az ukrán támadás egyik célja az volt, hogy megakadályozzák az isztambuli tárgyalásokat.

Mind az ukránok, mind a nyugati hatalmak közölték, hogy az akció tervezésébe és végrehajtásába nem vonták be a nyugati szövetségeseket. Ez, figyelembe véve, hogy Ukrajna nem rendelkezik modern műholdas hírszerző rendszerekkel, nehezen elképzelhető.

Az orosz–ukrán tárgyalásokra a megadott helyszínen és időpontban került sor. Az orosz delegáció összetétele a néhány nappal korábbihoz képest nem változott. Az ukrán küldöttséget a védelmi miniszter vezette.

A tárgyalások –ugyanúgy, ahogy az előző fordulóban – nem hoztak stratégiai áttörést. A két fél álláspontja érdemben nem változott és nem is közeledett egymáshoz. Viszont megállapodtak egy újabb fogolycserében.

Az oroszok jelezték, hogy átadnak 6000 ukrán halottat Kijevnek. Ez azt jelenti, hogy az ukrán állam köteles az eddig eltűntnek nyilvánított, most már egyértelműen halott katonák után az érintett családoknak az előírt kárpótlást megfizetni.

Az ukrán delegáció az oroszok részére készített dokumentumokat ukránul és angolul adta át, mire az orosz delegáció vezetője megjegyezte, hogy japánul is tudnak. Az ukránok, akik korábban sok ezer elhurcolt gyereket követeltek vissza Moszkvától, most már csak 339 gyerekről beszéltek. Az oroszok közölték, hogy valamennyi esetet kivizsgálják.

Új elem, hogy az oroszok bejelentették, a majdani fegyverszünet után három hónapon belül választásokat kell tartani Ukrajnában. Ha Zelenszkij győz, amit nem hisznek, akkor elfogadják mint tárgyalófelet. Moszkva egy hetet adott az ukrán delegációnak a most átadott orosz dokumentumok áttanulmányozására. Utána folytatni akarják a tárgyalásokat.

Orosz megítélés szerint mintegy 7 millió fő dolgozik Ukrajnában. Az 1991-es 52 millió főnek legalább a fele eltűnt, meghalt vagy külföldre távozott.

Mind az orosz, mind az ukrán katonák körében a poszttraumás stressz aránya 46 százalékos. Ez azt jelenti, hogy a csapatok állományának durván fele képtelen a harctéri események feldolgozására. Az, hogy ennek milyen hatásai lesznek a háború után, ma még senki sem tudja megmondani. Ahogy azt sem, hogy mire fogják felhasználni a náluk lévő fegyvereket a háború után.

Kijevben az egyik toborzóirodában az erőszakkal elhurcolt férfiak elbarikádozták magukat. Csak a hadsereg bevetésével lehetett őket megrendszabályozni. Ez mindennél többet mutat az ukrán rendszer belső helyzetéről és lényegéről.”

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád