Őrületes pofont kapott Zelenszkij a XIV. Leó pápának küldött üzenetéért
Azonnal az ukrajnai háborút emlegette.

Az ukrán elnök melegségesnek és tartalmasnak nevezte a pápával folytatott telefonbeszélgetését.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első ízben folytatott telefonbeszélgetést hétfőn XIV. Leó pápával és ukrajnai apostoli látogatásra hívta meg az egyházfőt, mivel „ez a látogatás valódi reményt adna minden hívőnek, minden emberünknek” – fogalmazott.
Zelenszkij melegségesnek és tartalmasnak nevezte a pápával folytatott telefonbeszélgetését a Telegramon.
Az ukrán elnök beszámolója szerint a telefonbeszélgetés során szó esett az Oroszország által deportált több ezer ukrán gyermekről, és arról, hogy Ukrajna számít a Vatikán segítségére abban, hogy ők hazatérhessenek. „Beszámoltam az Ukrajna és partnereink között létrejött megállapodásról, amely szerint a mai naptól legalább 30 napos teljes és feltétel nélküli tűzszünetnek kell kezdődnie, és megerősítettem, hogy készek vagyunk a további tárgyalásokra bármilyen formában, beleértve a közvetlen tárgyalásokat is, ahogyan azt már többször hangsúlyoztuk” – áll a bejegyzésben.

Megerősítette: Ukrajna véget akar vetni a háborúnak, és mindent megtesz ennek érdekében.
Megfelelő válaszlépéseket várunk Oroszországtól”
– hangsúlyozta az ukrán államfő. Volodimir Zelenszkij arról is beszámolt, hogy reményei szerint hamarosan személyesen is találkozik az előző héten pápává választott XIV. Leóval.
Zelenszkij kiemelte: Ukrajna nagyra értékeli a pápa szavait arról, hogy igazságos és tartós békét kell teremteni Ukrajna számára, valamint azt, hogy szorgalmazta a foglyok szabadon bocsátását.
Ezt is ajánljuk a témában
Azonnal az ukrajnai háborút emlegette.

(MTI)
Nyitókép: JIM WATSON / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

„Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára” – vélekedett az ukrán elnök.


Egyre rosszabb helyzetbe kerül Ukrajna.


Ukrajna jelentős változtatásokat vezet be a fronton szolgáló katonák rotációs rendszerében, ami eddig sokakat visszatartott a katonai szolgálattól.
