Tisztelt elnök úr, kedves Nicușor Dan – ezt a győzelmet bizony a magyaroknak is köszönheti

Bizalom, mégis milyen bizalom, teheti fel a kérdést Ön is, kedves Nicușor, hiszen, bár az RMDSZ megmozgatott minden követ, hogy a magyarok Önre voksoljanak, azért érezhető volt, hogy

Hogy nem akartak sírgyalázó focihuligán elnököt, nem akarták a magyar nyelv eltörlésére felesküdött Dan Tanasăt kulturális miniszternek, a magyar házgyújtogatással riogató Călin Georgescut miniszterelnöknek, rettegtek a neolegionárius és klerikofasiszta brigádok felbátorodásától, és nagyon is joggal tettek így. Olyannyira, hogy sok településen

Rajcsányi Gellért kollégánk múlt héten megírta: félj a görögtől, ha ajándékot hoz is – vagyis nem szabad automatikusan hinni Simion mézes-mázos szavainak, árgus szemekkel kell figyelni, hogy mit tesz a magyar közösség ügyében; hasonlóképpen vélekedett Kacsoh Dániel is.

és Budapesten feltehetőleg megfogalmazódott a vészforgatókönyv egy modus vivendi kialakítására – hiszen felelős magyar kormány nem köszönhet el öt évre az erdélyi magyaroktól azzal, hogy majd találkozunk, ha éppen nem lesz fasiszta elnökötök, addig vigyázzatok magatokra; hanem muszáj valahogy szót érteni azokkal, akiken több mint egymillió honfitársunk sorsa múlik. Szerencsére alaptalannak bizonyult az aggodalom, hogy Simion-korszak jön, s az is nagy szerencse, hogy

és azt hiszem, magamat is beleértve, emberemlékezet óta először láttam ilyen sok konzervatív embert egy liberális jelöltnek drukkolni. 

Elnök Úr! Ha ránéz a térképre, látja: ezt a viszonylag szoros meccset a több százezer magyar voks nélkül aligha sikerült volna ilyen simán hozni. Ha felteszi az olvasószemüvegét, azt is látja a földabroszon: Székelyföld, amit volt párttársai, az USR közigazgatási reformcsomagjával még megye szinten is eltöröltek volna, nagyon is létezik, kontúrjai élesen kirajzolódnak a térképen.

Elnök Úr! Dicséretes, hogy a szerencsétlen, székely zászló tiltására vonatkozó tévévitás mondatai után – amelyeket, csak megjegyzem, Dan Tanasă is mondhatott volna –

így kevésbé volt keserű a magyarok szájíze, amikor Önre tették a pecsétet. 

Szeretném elhinni, hogy igaz, amit az Ön (és egyébként a román-magyar megbékélés) feltétlen híve, Cristian Marchiș írt, vagyis hogy a zászló tiltására vonatkozó szavai „csupán egy matematikus válasza egy olyan témában, amiben az általa ismert adatok alapján döntött”,

Marchiș megbékélésre szólított fel, nem is lehetne vele jobban egyetérteni. A megbékélésnek viszont kétoldalúnak kell lennie.

Ezt Ön minden bizonnyal tudja, ahogy azt is láthatta, hogy ennek a bizalomnak a megszerzése talmi eszközökkel könnyű, de annál keserűbb a csalódás, miképpen Traian Băsescu majd Klaus Iohannis esetében is így volt.

S ha már magyar voksok segítették elnöki székbe, kezdhetné ezt Ön azzal, hogy – miként Tudor Duica transzilvanista román publicista írta –

ha már a követői képesek voltak erre. Folytathatná azzal is, hogy jelét adja: elfogadja, hogy ennek a több mint egymillió embernek különleges viszonya van az anyaországgal, részt vesz annak politikai döntéshozatalában, és legitimálja a budapesti kormányt, ezért, ha ideológiában nem is, a gyakorlati kérdésekben már csak a saját választóinak igénye miatt is érdemes fenntartani a jó viszonyt Magyarországgal és a mindenkori kormánnyal.

S bár biztosan előbb-utóbb igyekeznek majd egyesek belemagyarázni, de Ön is biztosan tudja, hogy

– értve ez alatt azt az etnocidista, brüsszeli központú liberalizmust, amely minden kisebbséget elismer, jogokkal halmoz el, és piedesztálra emel, kivéve az őshonos közösségeket, amelyekkel ignoránsan, olykor egyenesen kegyetlenül bánik. Ha már liberalizmus, az élni és élni hagyni szelleme sokkal jobb alternatíva lenne mindannyiunk számára.

ahogyan sokan sejtik, várják, és valahogy, ha egy mód van rá, román Bokros-csomag nélkül kievickélnek a válságból. Annak is, hogy jó kormányzással, bárhogy is sikerül kormányt alakítania, a protestszavazók tömegeit – akik nem véletlenül jelentek meg az AUR-nál, miután úgy érezték, mindenki, legvégül az USR is elárulta őket – sikerül visszacsatornázni a normalitás irányába. S végül annak is, hogy mindennek eredményeképpen nem azt látjuk majd egy-két év múlva, hogy a késsel-villával evő, csak hébe-hóba magyarellenes, újragombolt mainstream a mostaninál is nagyobbat bukik, és

Elnök Úr, kedves Nicușor! Ha úgy érzi, hogy magasabb a mérce Önnel szemben a magyarok részéről, mint Simionnal szemben lett volna, igaza van – s ezt tekintse elismerésnek.

***