Orosz források szerint Putyin kész a békére

2025. május 28. 13:25

Kijev és Európa szerint Moszkva időhúzásra játszik, miközben előrenyomul Kelet-Ukrajnában.

2025. május 28. 13:25
null

Vlagyimir Putyin elnök az ukrajnai háború befejezésének feltételei között szerepel az a követelés, hogy a nyugati vezetők írásban kötelezzék el magukat a NATO keleti bővítésének leállítására és az Oroszországgal szembeni szankciók egy részének feloldására – írja a Reuters.

Miután a múlt héten több mint két órán át beszélt Trumppal, 

Putyin közölte, hogy beleegyezett abba, hogy Ukrajnával együtt dolgozzanak egy memorandumon, amely a békemegállapodás körvonalait, köztük a tűzszünet időzítését rögzítené. 

Oroszország azt mondja, hogy jelenleg a memorandum saját változatának kidolgozásán dolgozik, és nem tudja megbecsülni, hogy ez mennyi időt vesz igénybe.

Kijev és az európai kormányok azzal vádolják Moszkvát, hogy húzza az időt, miközben csapatai Kelet-Ukrajnában nyomulnak előre. „Putyin kész békét kötni, de nem minden áron” – mondta egy magas rangú orosz forrás a Reutersnek.

A három orosz forrás szerint Putyin „írásos” ígéretet akar a nagy nyugati hatalmaktól arra, hogy nem bővítik az Egyesült Államok vezette NATO-szövetséget kelet felé – ez azt jelenti, hogy hivatalosan kizárják Ukrajna, Grúzia, Moldova és más volt szovjet köztársaságok tagságát.

Nyitókép: AFP/Vjacseszlav Prokofjev

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nasi12
2025. május 28. 19:12
Ha már Gorbacsov nem kért papirt. Hitt a gentlemen agreementben. Putyin már a papirban is alig. Minszk Merkel alapján.
eljolesz
2025. május 28. 18:09 Szerkesztve
Nahát, Putyin az orosz érdekek szerint cselexik. Ez tűrhetetlen! Sajnos katonailag túlságosan erős, akkor legalább propagandában nyomjuk le!
auditorium
2025. május 28. 15:39
Mindenki békét akar, de tovább lövik egymást rakétákkal, drónokkal. Egyik se mond le semmiról, kompromisszumról nincs szó. Egymásra mutogatnak. Tr. tanácstalan, kezdi unni a dolgot. Neki már a kezében van Z. aláirása a grafit és litium bányák kiaknázását tekintve. A többit intézzék el egymás között Európában ? Ha dűlőre jutnak, akkor szó lesz júl.1-től a vámokról is. A németek megint " überkednek" , pedig tudják, az orosz medve szivós, akárcsak a sztalingrádi csatában.
hexahelicene
2025. május 28. 15:28
Kijev és a Nyugat 3 évig húzta a békét. Most hogy fUckrajna keményen vesztésre áll, mindegyik "pálfordul".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!