Az Európai Bizottság megbüntetné Magyarországot: erre már Von der Leyen sem mer mit mondani

Gazdasági következményekre hivatkoznának.

Kedden mutathatják be elképzeléseiket Strasbourgban.
Az Európai Unió júniusban valószínűleg javaslatot tesz az orosz gáz importjának betiltására – számolt be róla hétfőn a Bloomberg.
A hírügynökség szerint az Európai Unió kedden közzéteszi azokat a terveket Strasbourgban, amelyek szerint az év végéig betiltja az új orosz gázvásárlási szerződések megkötését, a már meglévőket pedig az eredeti terveknek megfelelően 2027 végéig fokozatosan megszünteti.
Megbízható források szerint ugyanakkor a fent említett, kétlépcsős tiltási ütemterv attól függ, hogy az Európai Unió képes lesz-e alternatív LNG-ellátást biztosítani az Egyesült Államokból, Katarból, Kanadából és Afrikából.
A Reuters azonban már arról írt, hogy Brüsszelnek kevés jogi eszköz áll rendelkezésére a célja eléréséhez. A meglévő szerződéseket szakértők szerint nehéz lesz felmondani anélkül, hogy az érintett cégeknek ne kelljen jelentős büntetést fizetniük.
A Világgazdaság ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy korábban kiszivárgott értesülések szerint a bizottság többek között vis maior deklarálását fontolgatja. Jogászok és elemzők szerint azonban kétséges, hogy a vis maior működne, tekintve, hogy az Európai Unió évekkel ezelőtt, már Oroszország 2022-es ukrajnai invázióját követően ígéretet tett arra, hogy 2027-ig megszünteti az orosz gázimportot.
Ezt is ajánljuk a témában
Gazdasági következményekre hivatkoznának.
Nyitókép: Ludovic MARIN / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Már a lengyel miniszterelnök is úgy fogalmaz, hogy az orosz–ukrán háború Európa konfliktusa.
Kijev olyan ösvényre lépett, aminek nem látja a végét. Kérdés, hogy az oroszok meglépik-e, amit eddig nem.
Összeült a francia, a német, az ukrán és a lengyel külügyminiszter.