Ein Herz für Merz

Mi tagadás, Friedrich Merz kancellárrá választásának első körös kudarca a Bundestagban május 6-án nem volt túl biztató indulás az új német kormánykoalíció számára. A választás óta persze tudtuk, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) története második legrosszabb, a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) pedig a legrosszabb eredményét érte el. Vagyis nem egy diadalmenet eredményeként született meg a 144 oldalas koalíciós szerződés, amely mintha sokkal inkább viselné az SPD keze nyomát, mint amennyire azt a támogatottsága és különösen a CDU-s választási ígéretek indokolttá tennék. A korábban a kereszténydemokrata gazdaságpolitika sarokkövét jelentő adósságfék alkotmányos előírásának felfüggesztése – ráadásul a mandátumuktól már búcsúzó képviselők által – oda vezetett, hogy Merzet nemes egyszerűséggel választási csalással vádolja a közvélemény-kutatásokban egyre erősödő Alternatíva Németországért (AfD). Az pedig egy még újabb fejlemény, hogy a távozó szociáldemokrata belügyminiszter utolsó munkanapján fontosnak tartotta közölni a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal egyelőre nyilvánosságra nem hozott jelentésének végkövetkeztetését, miszerint nem csupán az AfD egyes tartományi szervezetei, hanem a párt egésze kiérdemli a szélsőjobboldali jelzőt, vagyis a titkosszolgálati módszerekkel végzett megfigyelése indokolt, sőt akár a párt betiltása is kezdeményezhető.