A béke elmaradt, Putyin el sem ment – a kudarcos isztambuli békecsúcs után a jövő héten újra próbálkoznak

2025. május 29. 18:37

Az amerikai külügyminiszter szerint érdemi előrelépés csak Trump és Putyin személyes találkozója révén érhető el.

2025. május 29. 18:37
null

Mint megírtuk: Oroszország azt javasolja, hogy június 2-án tartsák Ukrajnával a béketárgyalások második fordulóját Isztambulban – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán. „Az orosz fél, ahogyan arról előzetes megállapodás született, összeállított egy memorandumot, amelyben leírják, hogyan lehet az orosz álláspont szerint megbízható módon úrrá lenni a válság alapvető okain” – tette hozzá közleményében.

A Vlagyimir Megyinszkij vezette orosz küldöttség készen áll arra, hogy ezt a memorandumot átadja az ukrán félnek, és szükség esetén részletesebb magyarázatokat biztosítson hozzá az isztambuli tárgyalások következő fordulóján – mondta az orosz külügyminiszter.

Mint ismert:

május 16-án találkozott egymással először az orosz és az ukrán küldöttség, akkor nem sikerült megállapodásra jutni a tűzszünetről.

Hogy zajlott a kudarcos első próbálkozás?

A nemzetközi figyelem középpontjában álló találkozó már a kezdete előtt komoly feszültségektől és kölcsönös bizalmatlanságtól volt terhes. Ráadásul az utolsó pillanatban történt ütemezési zavarok és a felek egymást vádoló nyilatkozatai elég alacsonyra tették a lécet.

A tárgyalásokat a török külügyminiszter, Hakan Fidan nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy kulcsfontosságú lenne mielőbb tűzszünetet elérni. A megnyitó után a sajtót kizárták az eseményről. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezután Ankarában tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Vlagyimir Putyin pedig jelezte, hogy kihagyja az isztambuli békecsúcsot. 

Az orosz delegációt a Kreml-tanácsadó és korábbi kulturális miniszter, Vlagyimir Medinszkij vezette, aki már a 2022-es béketárgyalásokat is irányította.

Zelenszkij dekorációnak nevezte az orosz delegációt, amit azzal indokolt, hogy nincs döntéshozatali jogkörük. Medinszkij erre úgy reagált, hogy csapata képes döntéseket hozni, és Moszkva a mostani találkozót a 2022-es tárgyalások folytatásának tekinti.

Ezt is ajánljuk a témában

A találkozón Zelenszkij azzal is vádolta Oroszországot, hogy nem veszik komolyan a tárgyalásokat, 

majd fenyegetőzni kezdett, hogy ha nem történik előrelépés, akkor újabb nyugati szankciók következhetnek.

Marco Rubio, amerikai külügyminiszter szerint azonban „érdemi előrelépés csak Donald Trump és Vlagyimir Putyin személyes találkozója révén érhető el”.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: ARMEND NIMANI / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
counter-revolution
2025. május 29. 21:32
Ha Trump abbahagyja az USA proxyháborúját, akkor rövidesen béke lesz, ha nem, akkor nem lesz.
figyelő4322
2025. május 29. 20:35
A hoholoknak e pillanatban sokkal fontosabb, sürgetőbb lenne a béke, mint a ruszkiknak. Ennek ellenére nem látom, hogy Zselé elnök tolakodna, sürgetné a ruszkikat, hogy kössenek már békét... Azon erősködik még most is, hogy a ruszki vonuljanak ki MINDEN elfoglalt területről! Őszintén, mi oka lenne Putyinnak ilyesmibe beleegyeznie? Mint Trump is közölte a White House Oval Office-ban Zselével: Nincsenek jó kártyák a kezedben, nincs alkudozási alapod! Továbbá a ruszkik most is egyre nyomulnak előre. Minél tovább tart a háború, a hoholok annál többet veszítenek! Egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy akár halvány reményük is lenne a győzelemre! Azt viszont látom, hogy Trump elnököt jobban zavarja a rengeteg feleslegesen elpusztult hohol, mint Zselé elnököt. EZ nagyon szomorú...
kuvasz
2025. május 29. 20:23
"Az amerikai külügyminiszter szerint érdemi előrelépés csak Trump és Putyin személyes találkozója révén érhető el." Ez nem biztos. Lehet, hogy Putyin és Trump találkozója sem lesz eredményes.
Csigorin
2025. május 29. 20:08
Kihez ment volna Putyin? Trump nem volt ott. a kijevi gauleiter meg nem az o szintje, oda Megyinszkij is sok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!