Sajtóértesülés: Németországban állami díjjal ismerték el a „művészt”, akit Magyarországon Antifa-bűnözőként tartanak számon

2025. április 16. 18:04

A díj mellé 48 ezer eurós pénzjutalom is járt, melyet a német adófizetők finanszíroztak.

2025. április 16. 18:04
null

Német állami művészeti díjban részesült Hanna Schiller, aki az értesülések szerint ugyanaz a személy, akit eddig „Hanna S” néven ismertek, és akit épp egy évvel ezelőtt tartóztattak le, mert állítólag részt vett egy súlyos politikai indíttatású budapesti támadásban, és gyilkossági kísérlet gyanújával továbbra is előzetes letartóztatásban van – írta a European Conservative.

A lap arra is kitért, hogy Schiller állítólag azután vett részt ezekben a támadásokban, miután csatlakozott a német baloldali militáns Hammerbande (magyarul Kalapácsbanda – szerk.) nevű szervezethez, amely kapcsolatban áll antifasiszta csoportokkal.

A művész azzal érdemelte ki a kitüntetést, hogy olyan női hajból készült lábtörlőt készített, amely aktuális társadalmi-politikai kérdéseket ábrázolt, mint  például a jobboldali elmozdulás, a menekültválság vagy „a strukturális szexizmus”.

Ezt is ajánljuk a témában

A díj mellé 30 ezer eurós pénzjutalom és 18 ezer eurós ösztöndíj is jár. Ezt a 48 ezer eurót pedig német szövetségi oktatási és kutatási minisztérium – vagyis a német adófizetők – finanszírozzák – hívta fel a figyelmet a European Conservative.

Schiller egyébként számos ösztöndíjjal rendelkezik, 2024-ben elnyerte az AdBK Nürnbergi Akadémiai Díját is.

Ilaria Salis-nak sincs oka panaszra

A konzervatív lap arra is rámutatott cikkében, hogy eközben Ilaria Salis, olasz zöldpárti EP-képviselő, – akit Magyarországon szintén háromrendbeli testi sértés kísérletével vádolnak, és szokás „Kalapácslányként” is emlegetni –, továbbra is élvezi a parlamenti mandátummal járó előnyöket, miután az EP jogi bizottsága ismét elhalasztotta a vitát arról, hogy a hatóságok lefolytathassák ellene a büntetőeljárást.

Nyitókép: Képernyőfotó

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Dornfeld László

Magyar Nemzet

Idézőjel

Salist az olasz bíróság négyszer is elítélte az évek folyamán.

 

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2025. április 19. 15:31 Szerkesztve
Jack Reynor 2025. április 16. 19:01 ..."Akik Vészabó Noémit giccsezik, azok ezektől a művészetnek hazudott szemetektől és ideologizálástól bekakilnak örömükben."... Egy nagy faszt. Itt te élvezhettél el, hogy LENÁCIZHATTÁL több mint 600 Munkácsi díjas művészt és az őket díjra javasló bizottság tagjait. Fingod sincs a művészi szabadság és a művész szabadosság közötti különbségről, amely utóbbiba tartozik úgy az antifa luvnya, mint Vészabó tevékenysége. Vészabó előnyére legyen mondva, hogy tőle szerencsére távol áll az erőszak és a szélsőségesség.
csapláros
2025. április 19. 15:20 Szerkesztve
letsgobrandon-2 2025. április 16. 20:28 ..."milyen lenne ha 7-8 ember szarráverné viperával"... Nem igaz, hogy ezt is ne lehetne ELADNI, mint MŰVÉSZETI alkotást, illetve terméket. Ezt úgy hívják, hogy happening. Ez „olyan történések együttese, melyek több mint egy időben, egy helyen történnek, vagy melyeket így figyeltek meg”. A környezetet, a zenét, a művész testét, a tárgyakat alkalmazza, s a közönséget is résztvevővé avatja. Bárhol előadható: az önkiszolgálóban, az utcán, a konyhában, egy pillanatban vagy sorozatosan.... Így lehetne szarrá verni az összes antifát... hahahaha
vapepe
2025. április 17. 08:00
Miből mit készített? És még díjat is kapott érte? Hitler ujjongana, csak már halott.
Bell & Sebastian
2025. április 16. 22:31 Szerkesztve
Magyarországon kettő partizánszövetség is volt, amelyek rendszeresen egybegyűltek plecsniket aggatni egymás kabátjára. Állítólag egy ilyen alkalommal a legnagyobb antifasiszta kifakadt, feltételezhetően italfogyasztás után: - Milyen kevesen voltunk, mégis milyen sokan lettünk! Vagyis ha valaha volt is sportértéke az antifasizmusnak, ezek a jóllakott biznisz-ellenállók teljesen biztosan nem voltak ott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!