Kiderült, hogy az ukrajnai háború proxyáború, de nem ez volt az első alkalom, amikor az oroszok fején találták a szöget

A New York Times nemrég megírta, hogy az Egyesült Államok a németországi Wiesbadenben található katonai támaszpontról irányította az ukrán haderő HIMARS-rendszereinek működését. Az amerikaiak gyakorlatilag minden egyes csapást közvetlenül jóváhagytak, mielőtt az megtörtént volna. Ezt követően már a mainstream médiában is felütötte a fejét az a narratíva, hogy valóban egy

annak ellenére, hogy ezt megelőzően gyakran a hasonló állításokat összeesküvés-elméletnek és „orosz propagandának” minősítették.

Ez azonban nem az első alkalom volt, amikor egy-egy orosz állításról bebizonyosodott, hogy közelebb áll a valósághoz, mint a nyugati retorika.

A USAID tevékenységéről szóló leleplezések újabb kemény csapást mértek a nyugati – és a hivatalos ukrán – narratívákra. Kiderült, hogy az USAID proaktívan és szisztematikusan hozzájárult a békekezdeményezések ellehetetlenítéséhez.

 Zelenszkij kezdeti békekeresési kísérleteivel szembeni „népi” ellenállási hullám nem volt valódi. Ehelyett masszív nyugati támogatásban részesült, többek között az USAID részéről. Ezeket a nem kormányzati szervezeteket nemcsak az USAID támogatta, hanem a National Endowment for Democracy, egy másik amerikai szervezet is.

Oroszország, különösen 2022 óta, rendszeresen bemutatja, hogy az ukrán hadseregben milyen neonáci alakulatok működnek, illetve működtek.

a háború kirobbanása óta ez tabutémának számított. Ennek ellenére rendszeresen felbukkannak olyan felvételek, amelyek bizonyítják, hogy az Azovhoz vagy a Jobb Szektorhoz hasonló szervezetek tevékenysége nem szűnt meg. Ahogy ez például a kényszersorozásokról nyilvánosságra kerülő felvéltelek is megmutatják. 

Az Északi Áramlat gázvezetékek 2022. szeptember 26-án történt felrobbantása hivatalosan máig megoldatlan rejtély. A nyugati médiumok és politikusok azonnal azt a narratívát kezdték hirdetni, miszerint Oroszország áll a támadás mögött.

Mindezek ellenére hosszú hónapokon át tabu volt megkérdőjelezni a nyugati álláspontot, és rávilágítani arra, hogy a gázvezeték felrobbantása nem lehetett Moszkva érdeke.

Elsőként Seymour Hersh, Pulitzer-díjas amerikai oknyomozó újságíró írt arról, hogy az Egyesült Államok kormánya a CIA-val karöltve miként tervezte meg a vezetékek felrobbantását, hogyan hajtotta végre a támadást, valamint hogyan próbálta kezelni annak utóhatásait.

Később több amerikai lap is cikkezett arról, hogy az Egyesült Államoknak milyen szerepe lehetett a gázvezeték felrobbantásában. Egy újabb „verzióban” egy „ukránbarát csoportot” tettek felelőssé. Ezt leginkább a német média és uniós politikusok utasították el, és ezeket az információkat orosz eredetű dezinformációként kezelték, amelynek célja, hogy elterelje a gyanút az igazi tettesekről – mert meg voltak győződve arról, hogy az oroszok követték el a robbantást. Azt azonban nem magyarázták meg, hogy ez miért lenne érdeke az Egyesült Államoknak.

A legutóbbi verzió szerint egy csoport ukrán búvár hajtotta végre az akciót Kijev tudtával. Bár még számos részlet „nem tisztázott”, az szinte biztosra vehető, hogy nem Oroszország robbantotta fel az Északi Áramlatot, a valódi elkövetőt pedig nyugatabbra kell keresni.

A legnagyobb port azok az orosz állítások kavarták, amelyek szerint amerikai biolaborok voltak Ukrajna területén. A szakértők – éppen attól függően, hogy kiknek drukkolnak – még ma is egymás torkának esnek, ha szóba kerül a téma.

A nyugat hivatalos álláspontja szerint az egész csak össze-esküvés elmélet volt, de talán elgondolkodtató elidézni Victoria Nuland, akkori külügyminiszter-helyettes szavait, aki 2022 márciusában arról beszélt, aggódik amiatt, hogy az ukrajnai „biológiai kutatóintézetek és azok anyagai” orosz kézre kerülhetnek. 

***