Belülről rohad Zelenszkij hadserege: dühítő, mennyire nem számít a tábornokok számára az emberélet
Az Azov dandár egykori vezetője mutatott rá a szörnyű állapotokra.

Innentől már csak az amerikai elnök döntésén múlik minden.

Egy érdekes tárgyalásról számolt be a Reuters. A hírügynökség megbízhatónak mondott belső forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy egy közelmúltbeli találkozó alkalmával Steve Witkoff kormányzati különmegbízott beszámolt Donald Trump amerikai elnöknek az elképzeléséről, mely arról szól, hogy szerinte úgy köthetnek a leggyorsabban tűzszünetet a háborúban álló felek,
ha Oroszország megkapja a négy, szinte már egészében elfoglalt keleti ukrán régiót.
Ezzel az érveléssel azonban nem értett egyet Keith Kellogg, az ukrán–orosz ügyekért felelős elnöki megbízott, aki szerint Ukrajna hajlandó lenne tárgyalni a területekkel kapcsolatos egyes feltételekről, de soha nem fogadná el a területek átadását Oroszországnak. A Reuters szerint azonban a találkozó végül anélkül zárult, hogy Trump döntést hozott volna az amerikai stratégia megváltoztatásáról.

Ezt is ajánljuk a témában
Az Azov dandár egykori vezetője mutatott rá a szörnyű állapotokra.

Nyitókép: Alexander NEMENOV, Elijah Nouvelage / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Minden a 90 milliárdos hitelen múlik.


Szoboszlai Tibor egészségügyi katonai felmentéssel rendelkezett, mivel szív-, és tüdőbeteg.


Orbán Viktor után Trumpot is kipécézte egy ukrán megmondóember.
