Érzelmileg épp elég volt, hogy a tagjelölti státuszt megadtuk Ukrajnának. A legfontosabb az, hogy előbb a békét igyekezzünk megoldani. Az EU-tagság nem könyöradomány — Ukrajnának sem lehet ingyenjegyet osztogatni.
Az egyetemen a fejünkbe verték a koppenhágai kritériumokat, amelyek az uniós tagság feltétlen alapkövetelményei. Ukrajnának jelenleg ezekhez köze sincs, a konvergenciakritériumokról nem is beszélve. Ukrajna EU-csatlakozásáról sajnos muszáj beszélni – de csakis azért, hogy elkerüljük a katasztrófát.
Ha az EU megmaradt volna annak, aminek készült, a jelenlegi vezetők egyszerűen annyit mondanának: „Felesleges tárgyalni, amíg nincs béke, és amíg nem tudjuk, hol vannak Ukrajna határai.”
Azt csak halkan tenném hozzá, hogy a háború előtt Ukrajna nem a demokrácia és a tiszta üzlet mintapéldája volt, hanem a fegyver-, drog- és emberkereskedelem fellegvára. Mert most, bármennyire is el akarják ezt feledni sokan, a valóság nem változott meg attól, hogy az EU szimpátiája nőtt Ukrajna felé.
Az Európai Tanács előző elnöke, Charles Michel és Ursula von der Leyen 2030-at jelölte ki lehetséges bővítési céldátumnak – eléggé optimistán. Ehhez képest az ukrán miniszterelnök tavalyi nyilatkozata, miszerint két éven belül teljesítik az összes uniós „házi feladatot”, már tényleg a fantázia birodalmába tartozik. Hogy értsük: az átlagos csatlakozási idő a tagjelöltségtől a teljes jogú tagságig 9–10 év, még békeidőben is.
A 2030-as felvételi terv, amelyet Ursula von der Leyen és társai lebegtetnek, nemcsak naiv, hanem sértő is mindazon nemzetek számára, akik megdolgoztak a tagságukért.
Például Horvátországnak – amely 2013-ban csatlakozott – tíz év kellett, pedig mire benyújtotta a csatlakozási kérelmet, a délszláv háború már nyolc éve véget ért, és az újjáépítés lezajlott. Az egykori keleti blokk országai is 8–10 év alatt jutottak el a 2004-es bővítésig.
Finnország és Svédország villámgyors csatlakozása (3–4 év) kivételes eset volt – erős gazdaságukkal, meglévő EU-konform szabályozásaikkal. Ukrajna helyzete azonban gyökeresen más.
A már most is recsegő-ropogó politikai egysége az EU-nak széttörne, amint rájönnének az olyan államok, mint Magyarország, Horvátország, Szlovákia, Lettország vagy éppen szegény Görögország, hogy az ukrán csatlakozás után nettó befizetőkké válnának. Románia, Lengyelország? Ugyanígy.
És a szétvert Ukrajnából szétáramló „munkaerőről” még nem is beszéltünk, akik letornásznák az uniós béreket, elszívnák a helyi lehetőségeket.
A magyar agrárium pedig már akkor is vérzett, amikor az ukrán termékek még csak „véletlenül leestek” a kamionokról. Mi lenne tagság esetén?
A reálpolitika épp azért reálpolitika, mert nem az érzelmekkel szórakozik. Morálisan, érzelmileg épp elég volt, hogy a tagjelölti státuszt megadtuk Ukrajnának. De a legfontosabb az, hogy előbb a békét igyekezzünk megoldani. Az EU-tagság nem könyöradomány, nem volt az eddig sem. Minden egyes jelenlegi tagország keményen megdolgozott érte – Ukrajnának sem lehet ingyenjegyet osztogatni.
És nézzük a tényeket: 2022. június 23-án kapta meg Ukrajna a tagjelölti státuszt, 2023. december 14-én megnyíltak a csatlakozási tárgyalások. Jelenleg legfeljebb az árukereskedelem terén történt előrelépés, de a valódi integrációhoz még 35 tárgyalási fejezetet kell sikeresen teljesíteni, ami önmagában is hosszú és rögös út – főleg egy olyan ország számára, amely háborúban áll, amely már a háború előtt is Európa egyik legszegényebbje volt, és amely a korrupció, valamint a demokratikus intézmények működésképtelensége terén is súlyos örökséggel indulna. Zelenszkij mandátuma például lejárt, de a hadiállapot miatt nem írtak ki választásokat. Értem én, hadiállapot, de ne nevezzük ezt azért EU-s jogállamiságnak. Vagy
épp az a nagy terv, hogy felvesszük az Unióba, pénzügyileg lábon lőjük magunkat, aztán a Tanács kényszeredetten elindítja az oly jól ismert és eléggé rosszul használt hetes cikkely szerinti eljárást Ukrajna ellen is?
Ami még durvább: pénz. Az EU költségvetése most is feszített, Mario Draghi jelentése alapján az EU versenyképessége így is köszöni szépen, a padlón haldoklik, a saját vérében fetrengve – és ezen Ukrajna csatlakozása sehogy sem segítene. Lengyelország például jelenleg a kohéziós pénzek 30%-át kapja. Ukrajna csatlakozásával ez 12%-ra esne vissza. Magyarországé 7,6%-ról 3%-ra. És Ukrajna? 41,7%-ot kapna. Tehát miközben a magyar, lengyel, román gazdák, vállalkozók forrásai csökkennének, a híresen megbízható, fehér gazdaságáról híres Ukrajna vinné a kasszát.
És mindezt miért is? Mert érzelmileg jól esik? Mert azt hisszük, hogy teszünk valamit, amikor az EU épp igyekszik felrúgni a Trump által majdnem tető alá hozott békét? Ne már.
Gondolkodjunk hideg fejjel: kedves gesztus volt az európai vezetőktől Ukrajna EU-tagjelölti státusza, ám ezután már a kőkemény reálpolitika következik. A háború a negyedik évébe lépett. Ukrajna súlyosan meggyengült. Nem tudjuk, mekkora terület tartozik majd hozzá. Nem tudjuk, hányan térnek vissza. Nem tudjuk, mennyi pénz kell majd az újjáépítéshez.
Van azért jó hír is. Az uniós csatlakozás nem csupán teljesítmény, hanem procedúra kérdése is.
Ha valamilyen meglepetés folytán az EU betartaná a saját játékszabályait,
a 35 tárgyalási fejezet mindegyikét külön-külön kell lezárni, minden egyes fejezethez a 27 tagállam egyhangú jóváhagyása szükséges. Az ország gazdaságának stabilitását és az EU-s gazdasági politikákhoz való igazodást is igazolni kell – ez pedig évekig szinte lehetetlen vállalkozás. Csakhogy a rég szeretett Uniónkban épp felülről jön a nyomás Ukrajna tagságára – egy olyan „felülről”, akikről nem nehéz elképzelni, hogy SMS-ben már le is papírozták a részleteket.
Még ha a csatlakozási tárgyalásokat le is zárják, minden tagállamnak külön-külön kell ratifikálnia az egyezményt – ami akár éveket is igénybe vehet. Egyetlen ország vétója is teljesen megakaszthatja a folyamatot, Ukrajnának pedig máig rendezetlen konfliktusai vannak szomszédaival:
gondoljunk csak a magyar kisebbségi jogokra, vagy épp a volhíniai mészárlásra.
Hideg fejjel kell gondolkodni: a tagjelölti státusz szép gesztus volt, de most jön a kőkemény valóság. A háború a negyedik évébe lépett, Ukrajna gyengül. Nem tudjuk, milyen tényleges területek maradnak Ukrajnáé, ha véget ér a háború. Nem tudjuk, hányan maradnak vagy térnek vissza az ukrán népességből. Nem tudjuk, mekkora lesz az újjáépítés végleges költsége, amely közvetlenül időarányos a háború hosszával.
Az EU költségvetése hétéves ciklusokban működik. A 2021–2027-es időszak 1,07 ezer milliárd eurós keretének zömét a mezőgazdaság és a kohéziós politika viszi el. Több számítás is készült Ukrajna várható támogatásairól, de mind függ attól, milyen lesz az ország végleges területe, lakossága és gazdasága. A becslések 130–200 milliárd euró közé esnek hétéves időtávon: a Bruegel 136 milliárdra, míg egy kiszivárgott tanácsi tanulmány alapján a Politico 186 milliárdra teszi az összeget. Az újjáépítési költségek pedig akár 600 milliárd euróra is rúghatnak.
Agrárfronton Ukrajna birtokolná az EU mezőgazdasági földterületének ötödét – így messze a legnagyobb haszonélvezője lenne a Közös Agrárpolitikának (mintegy 85 milliárd euróval hét év alatt).
A Brookings számításai szerint Ukrajna csatlakozásával szinte az összes közép-európai ország nettó befizetővé válna: Spanyolország, Lengyelország, Magyarország, Románia esetében mind drasztikusan csökkentenék a jelenlegi uniós támogatásaikat, miközben Ukrajna részesedése a kohéziós alapokból 41,7%-ra nőne. Persze,
ha Lengyelország és Magyarország gazdasági növekedése folytatódik, évtized végére magunktól is nettó befizetők lennénk.
Az EU-tagság nem érzelem kérdése. Nem könyöradomány. És nem is szabad azzá válnia. Lábon meg ne lőjük magunkat, amikor épp uniós szinten kivérzünk.
Ha valaki pedig részletesebben is el akarná olvasni, hogy mivel járna Ukrajna csatlakozása, szívből tudom ajánlani ezt a tanulmányt.
Nyitókép: NICOLAS TUCAT / AFP
Grönland hatalmas ritkaföldfémkészletei elvben enyhíthetnék Európa – így Magyarország – nyersanyagfüggését, ám a kitermelés legkorábban 2035 körül indulhat érdemben. Ez azt jelenti, hogy az EU akkumulátoripara a következő évtizedben továbbra is szinte teljesen Kínára kell támaszkodjon.
Meglepő mód reagált a magyar miniszterelnök szavaira az ukrán elnök.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom kampányt indít, hogy minél többen megtudják, hogy Zelenszkij, Ursula von der Leyen és Magyar Péter összefogtak, hogy támogassák a háborút.
Elindul a DPK országjárása, amellyel még több helyszínen, személyesen is össze szeretnék kapcsolni a hazájukért tenni akaró polgárokat. A háborúellenes gyűlés első állomása: Győr.
Képzeljük el azt a helyzetet, hogy Trumppal az általa nem ismert Magyar Péternek kellene letárgyalnia a további mentességet.
Sorsdöntő kérdésekre kerül pont a hét végéig.
Újabb teltházas Mandiner Klubest, bátor kérdésekkel és őszinte válaszokkal.
Az amerikai elnök szerint Magyarország azért működik jól, mert Orbán Viktor szigorú migrációs politikát folytatott – szerinte „nulla bevándorlót engedett be”.
