„Macront keményen meg fogja ítélni a történelem!” – Éric Zemmour a Mandinernek

Franciaországban a baloldal és a közép egyesült, hogy távol tartsa a hatalomtól a Nemzeti Tömörülést. Miért nem tud hasonlóan egyesülni a jobboldal?
A baloldal által a nyolcvanas években bevezetett cordon sanitaire-t, amelynek lényege, hogy tilos szövetséget kötni a Nemzeti Fronttal, a mai Nemzeti Tömörüléssel, a közép is elfogadta. A lépést a második világháborús kollaborációval és egyéb történelmi példákkal indokolják. A baloldal így mindig összefog – ez régi hagyomány. Amikor újságíró voltam, kifejezetten harcoltam a cordon sanitaire ellen. Úgy gondoltam, igenis együtt lehetne működni akár a Jean-Marie Le Pen, akár a Marine Le Pen vezette Nemzeti Fronttal. Később politikai szerepet vállaltam, jelöltként is indultam, és akkor éppen Marine Le Pennel és a Nemzeti Tömörüléssel kerültem szembe. Továbbra is úgy vélem, hogy nincs legitim oka a cordon sanitaire-nek. Azonban meg kell érteni, hogy nehéz jobboldali egységet létrehozni egy olyan párttal, amely nem tartja magát jobboldalinak. A Nemzeti Tömörülés nem tekinti magát a hagyományos jobboldal részének, Marine Le Pen szerint ugyanis ez a felosztás elavult. Gazdasági és más területeken is meglehetősen szocialista nézeteket vall. Emellett fontos tényező, hogy nem is akar szövetséget kötni. Azonban ne felejtsük el, hogy a francia politikai rendszer a kétfordulós elnökválasztásra épül. Az győz, aki a második körben több embert tud maga mellé állítani. Én az első forduló estéjén végül Marine Le Pen támogatására szólítottam fel, pedig számos vitám és nézeteltérésem volt vele.

Mi a probléma a multikulturalizmussal, hiszen a francia szekularizmus eszménye alapján elvben működhetne is.
A laïcité két alapelvre épül. Egyfelől az állam és az egyházak szétválasztására: az állam nem részesítheti előnyben és nem támogathatja az egyik vallást a másikkal szemben. Másfelől – bár ez sajnos nincs benne a törvényben, mivel egykor nyilvánvalónak tűnt – létezik egy diszkréciós elv. Ez azt jelenti, hogy az emberek nem mutatják a vallásukat a nyilvánosság előtt, vissza­fogottan viselkednek, hogy a politikai vitákban Isten ne válhasson közvetlenül az érvelés részévé. Ez francia hagyomány, amelyet a hetvenes-nyolcvanas években fokozatosan elhagytak, így ma egyre többen vállalják nyíltan vallási hovatartozásukat az utcán. Például látunk olyan zsidókat, akik kipát hordanak közterületen, pedig régebben a vallásos öltözetet inkább otthon vagy a zsinagógában viselték. A probléma súlyosabb, amikor az iszlámmal találkozunk, ugyanis az iszlám nem ismeri a laïcité fogalmát. Az arab nyelvben például maga a laicitás szó sem létezik. Az iszlámban a vallás kötelezően megjelenik a nyilvános térben is. Innen nézve a multikulturalizmus hosszú távon nem fenntartható: nem létezhet egymás mellett több gyökeresen eltérő kultúra egyazon területen. Közös kultúrára van szükség ahhoz, hogy elkerülhetők legyenek a konfliktusok. A francia típusú szekularizmus pedig összeegyeztethetetlen az iszlámmal.

Milyen politikai megoldást lát?
Az egész elnöki kampányomat e kérdés köré építettem. Számos intézkedésre lenne szükség, először is meg kell állítani a bevándorlást. Évente 500 ezer bevándorló érkezik legálisan, ehhez jönnek hozzá az illegálisan bevándorlók. A legtöbben Afrikából érkeznek, a kontinens arab etnikumú muszlim térségéből, illetve a nyugati régiójából, Szenegálból, Maliból. Ezt teljes egészében le kell állítani, amihez több intézkedés szükséges, például a családegyesítés megszüntetése. A diákvízumok számát évi 100 ezerről néhány ezerre kellene csökkenteni. Hasonlóképpen meg kellene szüntetni a Franciaországba gyógykezelésre érkező bevándorlók fogadását. A menedékjogot illetően – amelyet évente 140-150 ezren kapnak meg – moratóriumot kellene bevezetni. Korábban azt hittem, létezik más megoldás, de ma már úgy látom, az egész intézményt blokkolni kell, mert túlzottan kiterjesztették a menedékkérelem lehetőségeit. Miután korlátoztuk a legális belépést, következik a távozás kérdése. Kettős probléma áll fenn: a bevándorlók nagy száma és az iszlám vallás térnyerése. Azaz 

Kitoloncolnánk az illegálisan bevándorlókat, csakhogy az olyan országok, mint Algéria vagy Mali, gyakran nem adják ki a szükséges konzuli papírokat. E személyeket más országokban kellene elhelyezni, amelyek aztán saját hatáskörben döntenének róluk. A másik nagy lépés azok visszatoloncolása lenne, akik nem tartják be a törvényeket, illetve azon kettős állampolgároké, akiktől megvonták a francia állampolgárságot. Ugyanígy haza kellene küldeni azokat a bevándorlókat, akik már fél-egy éve munkanélküliek, és semmilyen módon nem tudnak hozzájárulni a társadalomhoz.

Az itt maradók integrálására lát esélyt?
Ahhoz szigorítani kellene az asszimiláció feltételeit, valamint megakadályozni az iszlám látványos térnyerését a köz­területeken. Betiltanám például a burka viselését az utcán és az egyetemeken, korlátoznám a Muzulmán Testvériséget, ellenőrizném a mecseteket. Paradox módon azonban a laïcité elve – vagyis az állam és az egyházak szétválasztása – megnehezíti a beavatkozást, mivel az állam nem szólhat bele a vallások belső ügyeibe. Ráadásul az iszlámnak nincs olyan egyházi struktúrája és papsága, mint például a katolicizmusnak, így a probléma kezelése rendkívül nehéz.

Európai uniós szinten 2008 óta zuhan a termékenységi ráta, a legfrissebb adatok szerint Franciaországé a második legmagasabb arány. Mennyire járult hozzá a számokhoz a növekvő arányú muzulmán lakosság?
Franciaországban az egy nőre jutó születésszám körülbelül 1,7. A magrebi, török vagy afrikai származású nők esetében ez a mutató 3–4, a francia származású nőknél pedig mind­össze 1,2–1,6. Mi következik ebből? 2023-ban az újszülöttek 30 százalékának legalább az egyik szülője nem európai származású volt. Ez óriási arány, és már most számos olyan városnegyed létezik, ahol a fiatal népesség többsége arab, illetve muszlim. Ez jelentős demográfiai átalakuláshoz vezet. 

és más európai országokban, például Belgiumban, az Egyesült Királyságban vagy Németországban.

Térjünk át az orosz–ukrán háborúra. Nemrég azt mondta, az ukránok az Egyesült Államok nélkül nem tudnak harcolni, Európa pedig nem tudja leváltani Amerikát. Az utóbbi napok fejleményei megerősítették ebben a hitben?
Úgy néz ki, az ukrán elnök ezt jobban megértette, mint a francia. Nem lehet huszonnégy óra alatt létrehozni egy amerikai szintű hadsereget. Az Egyesült Államok védelmi költségvetése nagyobb, mint a sorban utána következő tíz országé együttvéve, beleértve Kínát is. Fel kell ismernünk ezt az óriási különbséget. Ez olyan, mint a futballban: ott van a Real Madrid, és utána jönnek a többiek. A Real Madridnak van a legtöbb sztárjátékosa – ugyanez igaz az Egyesült Államokra a katonai erő tekintetében. Bármilyen nagy terveket szövögetnek is az európai országok, nem tudják helyettesíteni az USA-t sem a műhold-technológia, sem a mesterséges intelligencia, sem a lőszergyártás terén, márpedig ezek nélkülözhetetlenek Ukrajnának. Volodimir Zelenszkij ukrán államfő felismerte ezt, és most igyekszik igazodni az amerikai elnök politikai szándékaihoz. Tisztában van vele, hogy 

Arról nem is beszélve, hogy Ukrajna vesztésre áll; amerikai támogatás nélkül szinte biztos, hogy nem tud győzni.

Mit gondol, a történelem hogyan ítéli majd meg Emmanuel Macron francia elnököt?
A francia forradalom idején élt egy bizonyos Madame du Barry, XV. Lajos szeretője, akit a guillotine alá vittek, és a kivégzése előtt állítólag azt mondta: „Még egy percet, hóhér uram!” Nos, Macron választói közül sokan hasonló magatartást tanúsítanak – mintha nem akarnák észrevenni azt a rengeteg egzisztenciális problémát, amellyel Franciaország küzd. Macron maga is beismerte nemrég, hogy abban hitt, ha sikerül megoldani a munkanélküliség problémáját, akkor minden rendbe jön. Egyszerűen nem hajlandó észrevenni a mélyebb etnikai és civilizációs problémákat. Kívül esnek a látómezején, még elméleti szinten sem akar szembesülni velük, és főleg nem hajlandó vállalni a következményeket. Gazdasági szempontból is bírálható: felelőtlenül hagyta elszállni az államadósságot és a költségvetési hiányt. Nem sikerült végrehajtania az újraiparosítást, majdnem felszámolta a nukleáris energiát – az utolsó pillanatban megmentette, de nem megnyugtató módon. Úgy gondolom, 

Donald Trump második elnökségével sokan a woke-izmus végéről beszélnek. Hogy állnak a progresszív ideológiákkal Franciaországban?
Először is, nem gondolom, hogy Donald Trump a woke-­izmus végét jelentené. Az amerikai elnök érdeme, hogy végre ellentámadást indított a woke-izmus ellen, de a kettő nem ugyanaz. A woke-izmus még nem szenvedett vereséget; kapott néhány ütést, némileg visszaszorult. Egyes nagyvállalatoknál leépítették a diverzitási, inkluzív és egyéb hasonló programokat, és helyenként józanabb szempontok is előtérbe kerülnek. Ez mind pozitív, de ettől még a woke-izmus nem halt meg. Franciaországban pedig szinte senki nem harcol ellene; nincs egy Trumpunk, aki felvenné a küzdelmet. A woke-izmus továbbra is terjed, egyre inkább átitatja a társadalmat, meg­jelenik a nagyvállalatoknál, az egyetemeken – gondoljunk csak a transzideológiákra, a genderelméletre, az interszekcionalitásra és így tovább. Mi még el sem kezdtünk igazán küzdeni ellene, sőt napról napra nagyobb teret engedünk neki. Egyik nagy párt sem szólal fel ellene, sem a Nemzeti Tömörülés, sem a Köztársaságiak, és persze a baloldaliak sem, hiszen ők együttműködnek e nézetekkel. Egyedül vagyok ebben a küzdelemben – de nem adom fel.

Nyitókép: Földházi Árpád