Macron kihívója szerint a jelenlegi elnök egy olyan új geopolitikai felállásban szeretné azt, hogy országa ismételten vezető szerepet töltsön be Európában, ahol Németország nehézségekkel küzd kormányalakítás terén is, és a francia elnök ezt a vezető szerepet úgy szeretné elérni, hogy a védelmi ipart és a hadsereget növeli. „Európában a második világháború után a németek eltávolodtak a fegyverkezéstől, gyakorlatilag nincs is hadseregük. Franciaország pedig ezt a hiányt szeretné betölteni és vezető szerepet szeretne betölteni. Már De Gaulle tábornok is kongatott ilyen harangokat” – fogalmazott Zemmour.
Megjegyezte Zemmour Macron törekvései kapcsán, hogy szerinte úgy tudunk valamit dominálni, hogyha védjük – és ez látható az ókori görögök óta. A politikus szerint az Egyesült Államok az az ország, amely véd és ezáltal dominál is, ezt a szerepet akarja átvenni Franciaország.
A migrációs helyzetről
Leszögezte Zemmour, az uniós intézmények támogatják a tömeges migrációt, gazdasági okokra hivatkozva – amely okok viszont „korántsem gazdasági jellegűek, hanem sokkal inkább ideológiai természetűek”.
Az Európai Bizottság szerinte mindent megtesz annak érdekében, hogy ellehetetlenítse azokat az országokat, amelyek meg akarják védeni határaikat. Nemcsak ellehetetlenítik ezeket a törekvéseket, hanem büntetéseket – szankciókat – is alkalmaznak. Itt megjegyezte például Magyarországot és Orbán Viktort is, mivel