Nem az iskola feladata megtanítani a gyerekeket fogat mosni – brit oktatási szakértő a Mandinernek

Dr. Nicholas Tate történész, a Konzervatív Iskola című könyv szerzője, aki több évtizeden keresztül töltött be vezető pozíciókat az oktatáspolitika és a nemzetközi iskolai rendszerek területén. 

Konzervatív oktatási gondolkodóként Dr.  Nicholas Tate élesen bírálja a liberális oktatáspolitikai trendeket, amelyek szerinte relativizmust és egalitarizmust erőltetnek az iskolákban. A szakember az MCC meghívására érkezett Budapestre. 

***

Mit jelent 2025-ben a jó oktatás? 

Valószínűleg 2025-ben ugyanazt jelenti, amit 1725-ben, 1825-ben és 1925-ben is jelentett, abban az értelemben, hogy a nyugati világban kétezer évnyi tudás áll a rendelkezésünkre. Ezen alapszik az oktatásunk, és ezt Matthew Arnold 19. századi költő és iskolafelügyelő úgy jellemzett, hogy: a legjobb átadása, amit az idők során ismertek és gondoltak. Egy ősi civilizáció örökségének az átadása, ennek a civilizációnak a fő tudományágain keresztül. Ezeket az „emberi értelem nyelveinek” szoktam hívni: történelmi, tudományos, matematikai, művészi és talán szociológiai nyelv is létezik. A világ megértésének módozatait generációról generációra megpróbáljuk átadni; ez a kulturális átadás hosszú folyamata. 

Az egyik aggodalmam a modern világunkkal kapcsolatban az, hogy a Nyugat egyes részein már nem történik meg ez a kulturális átadás, vagy nem úgy történik meg, mint korábban. 

Ma kulturális átadás helyett a kortárs ideológiákba és különösen a radikális progresszív ideológiákba való bevezetés történik. 

Gyakori panasz, hogy a hagyományos iskola „nem az életre nevel”, hogy nem ad praktikus tudást. Erről mit gondol?

Az az érzésem, hogy folyamatosan elmosódik a határvonal az iskolák és a szülők felelőssége között. Egy szerző nemrég arról írt, hogy a nyugati kormányok úgy tesznek, mintha a diákok a tulajdonuk lennének, akikkel azt tehetnek, amit akarnak, és 

Például Angliában „reggeli klubokat” hoztak létre, azzal a feltételezéssel, hogy az átlag szülőnek nem jut eszébe reggelit adni a gyereknek. Komoly gondok vannak a gyerekek fogaival Angliában, és ahelyett, hogy azt mondanák a szülőknek, hogy tanítsák meg a gyerekeiket fogat mosni az iskoláknak elrendelik, hogy adjanak „fogmosó órákat” a gyerekeknek. S számtalan példát mondhatnék. 

Az én időmben az emberek úgy gondolták, hogy a legtöbb gyakorlati dolog a szülők felelőssége, de most az iskolák hatáskörébe kerültek ezek. Ez is része az állam hatalmának növekedésének, ami más területeken is történik, amely aláássa a családot és a szülők autonómiáját a gyermekekkel való kapcsolatukban. 

Húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy iskola „kapcsolati oktatás” órákat tartson. Ez olyasmi, amit az ember a gyakorlatban tanult meg vagy ha konfliktusok voltak a tanárok individuális esetekkel foglalkoztak. De ezt az oktatás részévé tenni csak elvesz a tanárok idejéből. 

Nagyon nehézzé vált a tanárok feladata, gyakori probléma, hogy a gyerekeket nem érdekli az iskola, a sok elektronikus impulzus miatt nehezen figyelnek a hagyományos órákon. Válságos a helyzet, mit tehetnek a tanárok?

A válság minden bizonnyal létezik, és ezt egy sor dolog okozza, amelyeknek köze van a tömegmédiához, a tömegszórakoztatáshoz és – különösen a nagyobb gyermekek esetében – a közösségi médiához. 

Néhány egyetem, méghozzá elég jó egyetemek, most azt mondják, hogy az angol irodalmat tanuló diákjaikat alig tudják rávenni arra, hogy elolvassanak egy könyvet. Régen egy félév alatt el kellett olvasnod 20 könyvet, klasszikusokat, mint George Eliot: Middlemarch című műve, amely közel ezer oldal, vagy az Anna Karenina. Ez teljesen normális volt, de ma már az angol érettségihez is csak kivonatokat olvasnak. Tehát csökkentek az elvárások, és erre nincs egyszerű megoldás. Éveken át voltam tanár és iskolát is vezettem, de ennek már 10 éve, és azt hiszem az elmúlt években még nehezebb lett a tanárok dolga.  

Beszéljünk az egyetemek helyzetéről. Mit gondol van jövője a Nyugaton a bölcsésztudományoknak, hiszen az ilyen szakok egyre kisebbek és kisebbek lesznek, ha egyáltalán léteznek, ráadásul egyre progresszívebbek.  

A két dolog összefügg egymással. Például a Univeristy of Kent Angliában nemrég bejelentette, hogy bezárja az angol irodalom szakját. Elképesztő, hogy egy nagy angol egyetemen nem tanítanak angol irodalmat. Általánosságban kezdenek egyre kevésbé vonzóvá válni az ilyen kurzusok, mert áthatják őket sajátos szemléletmódok, amely az áldozattá válásra és az elnyomásra, a nemek közötti ideológiára koncentrálnak sőt még az éghajlatváltozásra is. 

A poszt-strukturalizmusnak vannak pozitívumai, ahogy a modernizmusban sőt még a poszt-kolonializmus teóriának is vannak jó részei, de ezek a tudományágak szélsőségessé váltak. Régen ha valaki angol irodalmat tanult, akkor azt várták tőle, hogy értékalapú ítélet mondjon egy műről. 

F. R. Leavis cambridge-i irodalomtudós mondta azt, hogy az embereknek olyan nagyszerű műveket kell tanulmányozniuk, amelyek az emberi élet legfőbb kérdéseivel foglalkoznak, és ezt egyfajta erkölcsi és szellemi szempontból kell tenniük. Ha az Anna Kareninát vagy a Middlemarchot ebből a szempontból vizsgálod, az sokkal izgalmasabb, sokkal érdekesebb. Az, hogy mi az ember helye ebben a világban, és az emberi lét kérdései érdekesebb szempontok, mintha a férfiakkal való bánásmódot elemeznéd a Büszkeség és balítéletben.

Ez nem fejeződik be, ha már nem vagy az osztályteremben, nem vagy az előadóteremben, és nem írsz esszét, és amikor elhagyod az egyetemet, hanem egész életedben folytatod. Azt látom a fiatalabb generációk, akik egyetemre jártak, nagyon megszállottan törekednek arra, hogy megszerezzék a képesítést, amivel munkát kapnak, és izgalmas társadalmi életet élnek az egyetemen... De ezért generációk kerültek ki az egyetemről, akiknek nem volt életre szóló küldetésük.

Nemrég írtam egy cikket a Hungarian Conservative-nek és megemlítettem benne egy magyar zsidó nőt, aki egy általam vezetett genfi iskola egykori diákja volt. Egyszer rávettem, hogy jöjjön el és beszéljen arról, hogy meséljen a megmeneküléséről, mert 12 éves volt, mikor a Kasztner vonattal megmenekült. Rávettem, hogy beszéljen a diákoknak, és valaki megkérdezte tőle, hogy mi tartott bennetek életben, amikor a koncenrációs táborban voltatok? Franciául válaszolt, azt mondta: „le culture.” Vagyis „a kultúra”. S a diákok csodálkoztak, mert egyszerűen nem értették miről beszél. Ezt vesztettük el. 

Nyitókép: MCC