Megérkezett Daniel Freund Budapestre és bevallotta: hálózatot szerveztek Magyarország megbüntetésére

2025. március 25. 19:53

Az német zöld EP-képviselőt Hadházy Ákos vezette körbe a fővárosban.

2025. március 25. 19:53
Daniel Freund

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Hadházy Ákos kedd délutánra tüntetést hirdetett a gyülekezési törvény ellen amelyen a tervek szerint a hírhedten magyarellenes német zöld EP-képviselő Daniel Freund is felszólalt. 

Kedves európaiak”

– kezdte beszédét. Majd arról beszélt, hogy „itt Európa közepén” van tapasztalatuk az embereknek, hogyan kell megdönteni önkényuralmi kormányokat.

Az Európai Uniót szerinte a szabadság teszi erőssé, és emiatt irigyli az egész világ az Európai Uniót. Freund szerint Orbán Viktor az elmúlt években egymás után támadta a különböző szabadságjogokat – „a sajtószabadságot, az akadémiai szabadságot, a mozgásszabadságot, annak a szabadságát, hogy azt vegyük el, akit szeretünk”. „De ma itt megfogjuk védeni a szabadságunkat” – jelentette ki. Majd azt is elárulta, hogy

Hadházy Ákos „megmutatta neki”, hogy milyen Magyarországon a korrupció.

Daniel Freund arról is büszkén számolt be, hogy az elmúlt években, mint fogalmazott: „nem hagytuk, hogy ez demoralizáljon minket,

építettünk egy szövetséget, egy politikai pártokon, és országhatárokon átívelő szövetséget, a civiltársadalommal együtt, sokakkal itt Budapesten és Magyarországon is, és soha nem adtuk fel.”

Azzal folytatta, hogy felépítettek egy többséget az Európai Parlamentben, amellyel rákényszerítették Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy befagyasszon 19 milliárd eurónyi támogatást. Szerinte Európa a tüntetők oldalán áll – tette hozzá. 

Daniel Freund olvasóink számára egyáltalán nem ismeretlen, a Mandiner is rendszeresen beszámol a z EP-képviselő megnyilvánulásairól, akinek karrierje az utóbbi években kimerül Orbán Viktor minden kijelentésére tett reakciókban és a Magyarország elleni áskálódásban. 

A német zöldpárti politikus legutóbbi ötletével elvenné Magyarországtól az EU-s szavazati jogot. „Miért nem törölték még el Magyarország szavazati jogát? Ez őrültség” – írta közösségi oldalán a napokban.

Freund korábban is sokszor beszélt arról, hogy leállítana minden Magyarországnak járó uniós támogatást. Szerinte az uniónak gyorsan kellene reagálni a magyarországi „autokratizálódásra”. És a korrupcióra hivatkozva

minden uniós forrást be kellene fagyasztania az uniónak a képviselő szerint. 

A zöldpárti politikus viszont nem ilyen bőbeszédű, amikor éppen Németország, vagy éppen az Európai Unió korrupciós ügyeiről van szó. Nem sokkal később, hogy Freund korrupcióval vádolta a magyar kormányt, Német Adófizetők Egyesülete egy olyan listát adott ki, amely az ország leginkább korrupciógyanús ügyeit gyűjtötte össze. 

A listán többek között egy 300 ezer euróért felújított hidat, ami nem vezet sehova, vagy épp a denevéreknek készített 4 millió eurós alagút, amit nem használnak az állatok. De az egyesület megtalálta az Európai Unió egyik legdrágább biciklitárolóját is amely több mint 100 millió forintba került. 

Freundot láthatóan az sem zavarja, hogy egymást követik a korrupciós botrányok az Európai Unió háza táján. A holland Follow the Money (FTM) platform által összesített adatok szerint a vizsgált 704 EP-képviselő közül legalább 163 ellen tettek már feljelentést legalább egy – korrupcióval, csalással, lopással kapcsolatos – konkrét ügyben. 

Az EP eddigi legnagyobb korrupciós ügyében pedig éppen a hónap elején gyanúsítottak meg kettő újabb szocialista EP-képviselőt. 

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2025. március 26. 07:08 Szerkesztve
Orbán Viktornak megint igaza volt. Pofátlanul beleszólnak a magyar szuverenitásba, semmi közük a magyar belpolitikához! Az ep nyíltan szervezkedik ellenünk. Ezt a majmot valami véletlen baleset érhetné már!
pollip
2025. március 26. 06:35
Freund elmeséli, hogy megzsarolták Ursulát! Gyalázatosnak működik a korrupt EP! Lehet, hogy az EP-nek megvannak az sms-ek!
Szerintem
2025. március 26. 06:10
Na ugye, hogy a balfaszok talán legfontosabb programja a pedofil buzulás legalizálása. Óvodákban, iskolákban, de nyomulnának a gyerekekre az utca közepén is.
labanc-poloska
2025. március 26. 05:38
Köszönjük, hogy végre valaki kiáll a magyar emberek jogaiért!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!