Von der Leyen kezd lemondani az elveiről – látványos pálfordulással hízeleg Trumpnak

2025. február 04. 13:47

Az Európai Bizottság elnöke már tárgyalni akar Trumppal és Kínával.

2025. február 04. 13:47
null

Meg kell őrizni az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szoros kapcsolatot, nemcsak a történelmi kötelékek miatt, hanem azért, mert ez az okos üzlet mindkét fél számára – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az uniós nagykövetek éves konferenciáján elmondott beszédében kedden.

Ursula von der Leyen hangsúlyozta, a transzatlanti partnerség mindig a béke és a jólét sarokköve volt, legyen szó a regionális stabilitásról vagy a globális gazdaságról.

Szavai szerint a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok változása esetén mindkét fél számára sok forog kockán, ugyanis vannak munkahelyek, vállalkozások, sőt, egész iparágak Európában és az Egyesült Államokban, amelyek a transzatlanti partnerségre támaszkodnak.

 „Készek vagyunk kemény tárgyalásokra, ahol szükséges. Ahol pedig lehetséges, megoldásokat találunk” – fogalmazott von der Leyen, majd úgy folytatta: „világossá tesszük ugyanakkor, hogy mindig és bárhogyan is kell, megvédjük érdekeinket, amikor csak szükség van rá”. 

Mindig ez lesz az európai út 

– szögezte le.

Közölte, az EU-nak készen kell állnia arra, hogy minden jelentős szereplővel együttműködjön. Véleménye szerint a Kínával fennálló kapcsolat alakítása meghatározó tényező lesz az EU jövőbeli gazdasági jóléte és biztonsága szempontjából. Ki kell egyensúlyozni a Kínával fennálló kapcsolatot, és biztosítani, hogy a kereskedelmi és a befektetési együttműködések megfelelőek legyenek Európa számára mind a gazdasága, mind a biztonsága miatt 

Ezt is ajánljuk a témában


 jelentette ki.

 Szavai szerint az EU minden kapcsolatára kihat az, hogy „a nagy félelmek korszaka visszatért”. Az országok egymás ellen fegyverkeznek, de félelmet kelt az éghajlatváltozás, a mesterséges intelligencia, a migráció, ahogy az is, hogy az EU lemarad a globális versenyben.

 „Ez egy olyan világ, melyben a nagyhatalmak minden lehetséges előnyt megpróbálnak kihasználni bármilyen eszköz alkalmazásával, legyen az gazdasági, technológiai vagy biztonsági” – fogalmazott.

 Összehangolt kísérlet zajlik a befolyási övezetek kiépítésére, sőt, új területek megszerzésére – figyelmeztetett.

 „Ebben a felforrósodott világban Európa legjobb megközelítése az, ha kiegyensúlyozott marad. Kiszámított döntéseit saját érdekei alapján hozza meg, hogy stabilitást, biztonságot és jólétet biztosítson állampolgárai és partnerei számára” – fogalmazott.

 Európa meg fogja őrizni gazdasági biztonságát a kereskedelemre, a befektetésekre, az innovációra és a termelésre helyezve a hangsúlyt – mondta.

Ezt is ajánljuk a témában

 El akarjuk kerülni a globális versenyfutást, az ugyanis senkinek sem érdeke

 – fogalmazott von der Leyen, majd úgy folytatta: „ezzel szemben arra szeretnénk összpontosítani, hogy erősítsük az európaiak számára hasznos gazdasági kapcsolatokat, melyek segítik a munkahelyteremtést, csökkentik az árakat és erősítik a biztonságot”.

Kijelentette: az ukrajnai háború továbbra is a legfontosabb válság Európa jövője szempontjából. Oroszország minden eddiginél határozottabban próbálja megnyerni a háborút, célja továbbra is Ukrajna megszerzése – mondta. 

Ezt követően Oroszország „tovább lépne a következő célpont felé” – hívta fel a figyelmet az uniós bizottság elnöke. Nemcsak Ukrajna, hanem egész Európa sorsa a tét – jelentette ki.

Az EU elsődleges prioritása továbbra is Ukrajna ellenállásának megerősítése marad a fegyverek és lőszerek szállításának felgyorsítása révén. 

Ez lesz a munkánk középpontjában a következő hetekben” – tájékoztatott.

Kijelentette továbbá: senki sem akarja jobban a békét, mint Ukrajna. De csak egy út vezet az igazságos és tartós békéhez: amelyik a katonai és pénzügyi erőn keresztül vezet.

Ukrajna népe szabad akar lenni, az Európai Unió része akar lenni. Ez Ukrajna és egész Európa alapvető érdeke

– fogalmazott.

Az idei évnek a haladás évének kell lennie az uniós csatlakozás terén mindazon országok számára, amelyek érdemeken alapuló úton haladnak az unió felé. 

Ezt is ajánljuk a témában

„Uniónk bővítése alapvető érdekünk. Az elkövetkező öt évben ez alapvető prioritás lesz” – szögezte le beszédében az uniós bizottság elnöke.

(MTI)

Nyitókép: FREDERICK FLORIN / AFP

***

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vájet Törp
2025. február 05. 08:29
Látványos pálfordulás??? Legfeljebb 10 fok... egyébként ugyanaz a bullshit, ami mindig is. Látványos pálfordulatnak azt nevezném, ha megkapnánk végre az összes nekünk járó pénzt, visszakapnánk az Erasmust ésatöbbi. (Trump egy füst alatt ezeket is kipréselhetné ebből a szipirtyóból - de szerintem ennyire azért nem érdekeljük) Addig marad továbbra is csak a szájkarate. Meg a kilométeres huzagolt morállóf#sz a seggünkben.
nitsahon
2025. február 05. 06:26
Az Öreg Asszony azt hiszi, hogy Trump NEM FELEJT?
justiceforhungary
2025. február 04. 19:27
Úgy hallottam, hogy Trump feltételként szabta Ursulának, hogy előbb utalják át Magyarországnak a jogtalanul visszatartott pénzeket kamatos kamattal, továbbá töröljék el a migránsok után kiszabott, többmillió eurós büntetést, és nyilvánosan kérjenek bocsánatot Orbán Viktortól és a magyar néptől. Ezt követően december közepére kapnának időpontot nála a tárgyalásokra.
Csubszi
2025. február 04. 19:06
Nincs miről tárgyalni! Le kell mondani, börtönbe kell vonulni Fon der Lier !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!