Amit pedig nem látok – mert Istenemnek legyen hála, nem láthatok –, miképpen lehet elrabolni, aztán meggyilkolni egy kilenc hónapos meg egy négyéves gyereket és az anyjukat. Mert – és ebben semmi túlzás nincsen – egy kisgyereket ember nem tud meggyilkolni. Ahhoz valami másnak kell lenni, valaminek, ami külsőleg olyan, mint a Homo sapiens, de belül valami egészen más.
Valami elképzelhetetlen, valami rettenetes, valami iszonyat, valami, amit ki kell irtani.
A Hamász persze nyilatkozik – érdekes, hogy ezek ilyesmivel is megpróbálják elhitetni a világgal, hogy emberek, nyilatkoznak, beszélnek stb. –, és azt nyilatkozza, hogy nem ők voltak, hanem az izraeli légicsapások.
Egyfelől nem hiszem el. De ha el is hinném, kérdezem újra: hogyan került a kilenc hónapos Kfir és a négyéves Ariel oda? Erre nincs, mert nem is lehet semmiféle magyarázat. Az egészre nincsen semmiféle magyarázat. Emberi magyarázat és emberi hang, emberi reakció.”