Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Kocsis Máté szerint nagyban játszanak, és magyar újságírók is segítik a „munkájukat”.

A titkosszolgálatok információi szerint az ukrán állam lejárató kampányt indít a magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral szemben, erről az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén kaptak tájékoztatást a résztvevők – írta a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, a bizottság tagja a Facebook-oldalán.
Kocsis Máté hozzátette: az ukrán állam lejárató kampányának „megfogalmazott célja a kormányfő nemzetközi megítélésének aláásása és Magyarország érdekérvényesítő képességének gyengítése”.
„A mostani művelet célja, a sajtó segítségével, magyar és külföldi újságírók felhasználásával olyan, akár valótlan tartalmú cikkek és anyagok megjelenítése, amelyek alkalmasak a nemzetközi közvélemény negatív befolyásolására” – írta a frakcióvezető.

Kocsis Máté megjegyezte: „ennek terjesztésére az ukránok jelentős összeget különítettek el”, „a munka és az információk gyűjtése, a hamis hírek kitalálása ukrán részről már elkezdődött, abba a magyar sajtó egyes szereplői is bevonásra kerültek”.
A magát függetlennek mondó sajtó egy része most már ukrán pénzért is hajlandó árulni a hazát”
– emelte ki a frakcióvezető. Úgy vélte, „a megvehetőknek semmi sem drága”.
A Magyar Nemzet értesülései szerint, ennek az ukrán titkosszolgálati akciónak a részeként a magát oknyomozó portálnak nevező, a Telex felületén működő Direkt36 már el is kezdett egy lejárató videót készíteni a magyar miniszterelnökről.
Kapcsolódó vélemény
A magát függetlennek mondó sajtó egy része most már ukrán pénzért is hajlandó árulni a hazát.
(MTI/Mandiner)
Nyitókép: ALEX HALADA / APA-PictureDesk / APA-PictureDesk via AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Az ukrán elnök a tűzszünet érdekében hajlandó lenne a jelenlegi frontvonalak „befagyasztására”.


Abramovics személyesen ismerte meg Ukrajna álláspontját, és továbbította Putyinnak.


Az ukrán elnök végtelenül magabiztos a katonai fejlesztéseik miatt.
