A vállalat egyik fő adatkezelője, Sophie Zhang egyszer kijelentette: ő maga számos olyan döntést hozott, amelyek befolyással voltak nemzeti vezetőkre.
A legtöbb választásról a moderátorok kaptak egy rezümét, azaz tájékoztatót: kik a résztvevők, ki mit gondol, mire kell figyelniük. A gyűlöletbeszéd, a „szélsőjobb” és a „nacionalista mozgalmak” mind a figyelem középpontjában állnak. Hartwig szerint többek közt az Egyesült Királyság, Lengyelország, Magyarország, Spanyolország, Németország, Kanada, Tajvan, Peru, Mexikó, Argentína és más országok választásait kezelte a Facebook kiemelt figyelemmel. Mint írja: „A Facebooknak élénk érdeklődése van egyes országok iránt, míg másokat kevésbé fontosként kezel.” A nemzeti mozgalmakat Spanyolországban, Lengyelországban és Magyarországon kiemelt figyelemmel követték.
Az olyan gyűlületbeszédet és csoportokat kezelték ellenségesen, amelyeket kilistázott az Anti-Defamation League vagy a Southern Poverty Law Center (SPLC) – márpedig ezek a radikális baloldali szervezetek még szimpla hagyományos egyházakat is a listáikra tettek, az SPLC életpárti és konzervatív csoportokat is simán gyűlöletcsoportnak titulál.
A szerző megjegyzi:
sok lengyel, magyar és spanyol Facebook-csoport ellene volt a muszlim bevándorlásnak, és az ilyen csoportokat a Facebook törölte vagy cenzúrázta.
Hozzáteszi: a spanyoloknál cenzúrázták a Vox konzervatív pártot.
2016 után természetesen Donald Trumpra is kiemelt figyelmet fordítottak, előre figyelmeztetve a moderátorokat, hogy figyeljék Trump potenciális gyűlöletbeszéd-megnyilvánulásait. Úgyszintén nem lehetett „megtámadni” a Facebookon a mexikói határon átlépő illegális bevándorlókat, nem lehetett őket tolvajoknak vagy bűnözőknek nevezni.
A tényellenőrzés elméleti problémái
A tényellenőrzés értelme abban állna, hogy „korrektív potenciálja” segítségével médiafogyasztók tömegeit tereli a helyes útra, pontosabban szabadítja meg tévedésektől. Az ezzel kapcsolatos szakirodalom fényében azonban kétséges, hogy így van-e, már ami a tényellenőrző portálok hatását illeti.
Ben Wasike texasi kutató egy 2023-as tanulmánya szerint a közösségi média tényellenőreinek minimális hatása volt a téves információk megosztásának valószínűségére.
Vannak azonban a tényellenőrzés műfajával nagyobb bajok is. A Miami-i Egyetem összeesküvéselméletekre specializálódott politológia professzora, Joseph E. Uscinski és Ryden W. Butler egy 2013-as tanulmánya öt problémát sorol fel. Az első, hogy az ellenőrizendő kijelentések kiválasztása önkényes, és nem is tud más lenni. A második, hogy a tényeket nem lehet világnézetmentesen magyarázni. Mint fogalmaznak: „a tényellenőrzés inherensen politikai, mivel a bizonyíték kiválasztása és különálló tényekre osztása által az újságíró ugyanazt csinálja, amit az a politikus is csinál, akit épp ellenőriz”. A tényszerű állítások vizsgálatával a tényellenőr máris kontextualizál, márpedig „egy tény megfelelő kontextusa szinte mindig vitatható”, azaz „a valódi kontextus maga is vita kérdése”. Az is interpretáció, hogy egy-egy ügy kapcsán melyek a „vonatkozó tények”, és melyek nem. Harmadszor ugyanígy áll a helyzet a tények közti összefüggések magyarázatával. Negyedszer: a tényellenőrök gyakran apellálnak a tudományra, de a legtöbb közéletben vitatott kérdésben a tudósok és szakértők közt sincs konszenzus, azaz ízlés szerint lehet válogatni a nekünk tetsző tudósokban. Mondhatjuk esetleg, hogy a tudósok többsége azonos állásponton van, de ez sem végső bizonyosság, a tudósok többségének is változik időnként az álláspontja. Végül egyes amerikai tényellenőrző portálok gyakorlata miatt, miszerint jövőpredikcióval (azaz jóslással) is foglalkoznak, Uscinskiék szükségesnek tartják leszögezni azt a nyilvánvaló dolgot, hogy a jövőre vonatkozó jóslások nem tények.
Hozzátehetjük: a társadalomtudományok filozófiájáról szóló munkájában Robert C. Bishop hosszasan (lényegében egy egész könyvön keresztül) magyarázza, hogy nincs olyan, hogy tudósi kívülállás és objektivitás, ami azonban nem jelenti azt, hogy minden relatív lenne.
Uscinski és Butler a maga tanulmányában arra jut: „A tényeknek egész világegyeteme van, amelyből a riporterek kiválasztanak egy maréknyit (mint reprezentatívat, jelentőset, sokatmondót). Ebből következően mindig lehet a tények másmilyen szelekciója mellett plauzibilisen érvelni, ahogy a másmilyen csoportosításuk, kontextualizálásuk vagy épp definiálásuk mellett is.”
A PolitFact egyik szerkesztője 2016-ban el is magyarázta a tényellenőrzés világáról könyvet író Lucas Gravesnek, hogy:
Nem ellenőrzünk abszolút mindent, amit egy jelölt mond, hanem arra koncentrálunk, amire felfigyelünk mint szignifikáns, hírértékű vagy potenciálisan nagy hatású.
Lucas Graves, a tényellenőrzést kutató tudós, aki maga is kipróbálta a műfajt, hozzáteszi: egy szerkesztő úgy magyarázta számára az „ellenőrizhető tény megtalálásának művészetét”, mint aminek folyamán mérlegeljük a hírértéket, a politikai jelentőséget, az olvasótábor érdeklődését, valamint törekszünk a méltányosságra és a kiegyensúlyozottságra. Laura Rapeli és tudóstársaik is is hangsúlyozzák egy 2020-as tanulmányukban, hogy a tényellenőrzött állítások kiválasztásban jelentős szerepet játszik a hírérték, az érdekesség és a relevancia.
Az újságírás valóban így működik, az újságírók tapasztalata, megérzései fontos szerepet játszanak. Ez teljesen legitim kiválasztási módszertan, ám semmi esetre sem semleges és objektív.
Az idézett kutatók persze elsősorban a tényellenőrző portálok és szervezetek működéséről írtak, de mivel ők csinálták a Facebook tényellenőrzését, ezért relevánsnak tarthatjuk mindezt a közösségimédiás tényellenőrzésre is.
Mindezek fényében nevetségessé válik a Lakmusz azon 2023 eleji cikkcíme, miszerint „értelmezni sem tudom, mi az a liberális tényellenőr”. Mondjuk úgy: ez az önreflexió hiányára utal.