A liberális véleményklíma immár nem szövetségesnek, hanem ellenségnek tekinti a tényellenőrzést (Amerikában) megszüntető Facebookot és más techcégeket, valamint vezetőiket. De hogy is volt ez a tényellenőrzés, mi a viszonya a moderáláshoz, elérte-e a célját, és van-e mindennek politikai relevanciája? Mutatjuk, mit mondanak a kutatók és kibeszélők.
Donald Trump megválasztásával tektonikus véleményváltozások mennek végbe a liberálisok világában. Az eddig a saját terepüknek, a progresszió harcosainak tekintett techcégek és a tényellenőrzés leállítását bejelentő Facebook hirtelen páriákká, az elnyomó hatalmak eszközévé, oligarchiává váltak. Az X-et csak azért nem említjük, mert arról akkor változott meg a liberális vélemény, amikor az akkor már jobbra tolódott Elon Musk megvette.
Mint írtuk: „a Meta tulajdonosa nagy bejelentette, hogy eltörli a tényellenőrzést és a diverzitás-kényszert a platformjain. ezzel a Facebook, az Instagram, a WhatsApp és a Threads a Musk-féle X közösségi oldal működési elveihez hasonló gyakorlatra tér át, majd személyi változásokat szellőztetett meg, a vállalat élére a liberális politikusi múlttal rendelkező brit Nick Clegg helyére a republikánus lobbista Joel Kaplant helyezte, az igazgatótanácsba pedig felvette Trump egyik leghangosabb támogatóját, Dana White sportvezetőt, a legnagyobb ketrecharcos szervezet, az UFC elnökét.”
A Facebook-vezér Mark Zuckerbergnek a Donald Trump megválasztásától nyilván nem független bejelentését, miszerint megszüntetik az eddigi tényellenőrzést a platformon, gyors liberális fordulat követte. Zuckerberg indoka az volt, hogy a tényellenőrök politikailag elfogultak, és inkább rombolták, mintsem építették a bizalmat.
Ezt is ajánljuk a témában
Elon Musk után a másik nagy tech-guru, a Facebook tulajdonosa is alkalmazkodik az új politikai realitásokhoz. A woke helyett jön a jobbos szólásszabadság-abszolutizálás?
A Telex szerint „a Trump köré gyűlt liberálisok felszámolhatják az amerikai demokráciát, ahogy eddig ismertük”, az Index szerint pedig „a techmilliárdos oligarchák átvehetik Amerika irányítását”. Érdekesség, hogy a neoliberális The Economist ennek ellenkezőjét bizonygatta januárban: hogy Trump Amerikája nem válik „tech oligarchiává”.
A 24.hu nem csak a hírt írta meg, hanem jelezte azt is, hogy állítólag emiatt tömegek hagyják ott a Facebookot.
A 444-en Bede Márton nemes egyszerűséggel „a világ leggyávább emberének” titulálta a cégvezért.
Mulatságos kivetülése volt ennek, hogy a 24.hu és a Telex rárepült a karóráira. A 24.hu megírta, hogy „360 milliós karórában tűnt fel” a Facebook-vezér, ami mondjuk nem egy nagy meglepetés.
A Telex mélyebben belement a témába, szerintük hiába milliárdos gyűjtők számára készül, minőségi darabok Zuckerberg órái, ő úgymond nem építette fel hosszú évek alatt a gyűjteményét, ezért az az újgazdag ízléstelenség jeleit mutatja. Bizonyára sokak problémáját fogalmazta meg a Telex, amikor hosszas cikket szentelt a milliárdosok eme érdektelen belügyének. Vajon mit érezhettek azok a Telex-olvasók, akik életükben nem hallottak a szerző által felsorolt márkákról, és most Zuckerberg-kritikába csomagolt bennfentes kioktatást kaptak óraügyben? Hányan kaphattak oda csuklójukhoz, hogy az ő viszonylag olcsó órájuk vajon ízlésesnek számít-e a szakértő szerint?
De azon is le lehet mérni mindezt, hogy a Lakmusz mit írt:
„Zuckerbergnek hirtelen eszébe jutott, hogy mégsem jó a Facebook tényellenőrző programja, amire eddig büszke volt. A Facebook-vezér nemcsak az újságírók munkáját, hanem a program eddigi működését is hamis színben tüntette fel, amikor bejelentette: a cég ’megszabadul’ a tényellenőrzőktől.”
A Qubit a nagy amerikai TikTok-lekapcsolás siránkozott azon, hogy
„végleg szertefoszlóban az álom, hogy az internet globális közösséggé formálja az emberiséget”.
Őszintén szólva részemről mindig is nevetségesnek tartottam az ilyen naiv álmokat, számos okból, például mert a „globális közösség” összehozására vonatkozó igény újra és újra felmerül, csak mindig más az eszköze, a modernitásban az igényhez rendszerint technooptimizmus kapcsolódik, ami úgyszintén rendszerint csalódással jár. (De ha már ilyen ötletek, akkor alternatív javaslatom a globális közösség létrehozására a kereszténység, hm?)
A Facebook 2016-ban kezdett bele a tényellenőrzésbe. Fontos, hogy a tényellenőrzés nem volt azonos a moderációval, ami szélesebb körű és más jellegű tevékenység, ez előtt is létezett már, és az amerikai tényellenőrök elküldése után is maradt. A moderálásnak is van politikai vetülete, nem csak a tényellenőrzésnek. Emellett a Facebook csak Amerikában vált meg a tényellenőröktől.
Míg egy tényellenőrző portálon kiderül, hogy ki hajtotta végre az adott tényellenőrzést, addig a Facebookon nem volt szó ilyesmiről, a tényellenőrök anonimak maradtak. De azért lehet tudni róluk egyet s mást. A platform külső tényellenőrző platformokat kért meg a melóra, akiket kvalifikált az International Fact-Checking Network (IFCN), amit 2015-ben hívott életre a Poynter Institute for Media Studies.
A Poyntert és a hozzá szorosan kötődő PolitiFact tényellenőrző portált finanszírozási forrásai és társadalmi hálózata miatt baloldali politikai elfogultsággal vádolják.
2013 óta a baloldali Democracy Fund több mint egymillió dollárt adományozott a PolitiFactnak, mind a PunditFact projektnek, mely a PolitiFacthez kötődik. De kapott pénzt a Poynter a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól, a Soroséhoz hasonló Tides Alapítványtól és még egy sor baloldali donortól is.
2019-ben a Facebook Amerikában a Science cikke szerint hat tényellenőrző szervezettel dolgozott együtt, amiből a lap hármat nevesített: a PolitiFactot, az Associated Presst és a CheckYourFact.comot, ami a Daily Caller jobboldali laphoz tartozik. A Science-cikk épp arról szólt, hogy a Facebook bevett a tényellenőrök közé egy klímaszkeptikus csapatot, a CheckYourFactet, s ezen sokan hisztiztek.
A BBC szerint a Facebooknak 2019-ben világszerte 24 nyelven 43 tényellenőrző partnere volt. A BBC szerint a Facebook minden tényellenőrök által írt magyarázó cikkért 800 dollárt fizetett Amerikában, de a harmadik világban ennek csak a harmadát. 2019-ben viszont a vállalat havi limitet állított be, ami felett nem fizetett, ami átlagosan negyven cikket jelentett partnerenként. Többek közt az ilyen húzások miatt a Facebook és a tényellenőrök között sosem volt teljesen harmonikus a viszony.
Ott vannak viszont a moderátorok, akik Amerikában sem tűnnek el a Facebookról, szemben a tényellenőrökkel. Belőlük 2019-ben 30 ezer dolgozott a vállalatnál Ryan Hartwig, egy volt moderátor 2021-es kötete szerint (Behind the Mask of Facebook: A Whistleblower's Shocking Story of Big Tech Bias and Censorship). Azt is hozzátette: miközben ekkoriban egy átlagos Facebook-alkalmazott 240 ezer dollárt vitt haza évente, egy arizonai Cognizant-alkalmazott, azaz a Facebook külsős megbízottjának munkatársa 28800 dollárt keresett egy év alatt.
Hartwig azt írja: a moderátorok feladata naponta legalább háromszáz posztot átnézni, ami évente 75 ezer posztot jelent. Egy poszt átnézése ideális esetben fél perc, az elvárt pontosság 95 százalék.
Hartwig a következő anomáliákról számol be:
egyes bevett moderálási szabályokat időnként megszegtek, például az LMBTQ-mozgalom érdekében, vagy épp az életpárti mozgalom ellen. Senkit nem lehet például „piszoknak” nevezni (filth), de a Pride hónap idején az LMBTQ-mozgalom tagjai részéről megtűrt másokat lepiszokozni – őket persze nem lehet.
A kötetből az is kiderül, hogy a Facebook miként kezelte a választásokat világszerte.
A vállalat egyik fő adatkezelője, Sophie Zhang egyszer kijelentette: ő maga számos olyan döntést hozott, amelyek befolyással voltak nemzeti vezetőkre.
A legtöbb választásról a moderátorok kaptak egy rezümét, azaz tájékoztatót: kik a résztvevők, ki mit gondol, mire kell figyelniük. A gyűlöletbeszéd, a „szélsőjobb” és a „nacionalista mozgalmak” mind a figyelem középpontjában állnak. Hartwig szerint többek közt az Egyesült Királyság, Lengyelország, Magyarország, Spanyolország, Németország, Kanada, Tajvan, Peru, Mexikó, Argentína és más országok választásait kezelte a Facebook kiemelt figyelemmel. Mint írja: „A Facebooknak élénk érdeklődése van egyes országok iránt, míg másokat kevésbé fontosként kezel.” A nemzeti mozgalmakat Spanyolországban, Lengyelországban és Magyarországon kiemelt figyelemmel követték.
Az olyan gyűlületbeszédet és csoportokat kezelték ellenségesen, amelyeket kilistázott az Anti-Defamation League vagy a Southern Poverty Law Center (SPLC) – márpedig ezek a radikális baloldali szervezetek még szimpla hagyományos egyházakat is a listáikra tettek, az SPLC életpárti és konzervatív csoportokat is simán gyűlöletcsoportnak titulál.
A szerző megjegyzi:
sok lengyel, magyar és spanyol Facebook-csoport ellene volt a muszlim bevándorlásnak, és az ilyen csoportokat a Facebook törölte vagy cenzúrázta.
Hozzáteszi: a spanyoloknál cenzúrázták a Vox konzervatív pártot.
2016 után természetesen Donald Trumpra is kiemelt figyelmet fordítottak, előre figyelmeztetve a moderátorokat, hogy figyeljék Trump potenciális gyűlöletbeszéd-megnyilvánulásait. Úgyszintén nem lehetett „megtámadni” a Facebookon a mexikói határon átlépő illegális bevándorlókat, nem lehetett őket tolvajoknak vagy bűnözőknek nevezni.
A tényellenőrzés értelme abban állna, hogy „korrektív potenciálja” segítségével médiafogyasztók tömegeit tereli a helyes útra, pontosabban szabadítja meg tévedésektől. Az ezzel kapcsolatos szakirodalom fényében azonban kétséges, hogy így van-e, már ami a tényellenőrző portálok hatását illeti.
Ben Wasike texasi kutató egy 2023-as tanulmánya szerint a közösségi média tényellenőreinek minimális hatása volt a téves információk megosztásának valószínűségére.
Vannak azonban a tényellenőrzés műfajával nagyobb bajok is. A Miami-i Egyetem összeesküvéselméletekre specializálódott politológia professzora, Joseph E. Uscinski és Ryden W. Butler egy 2013-as tanulmánya öt problémát sorol fel. Az első, hogy az ellenőrizendő kijelentések kiválasztása önkényes, és nem is tud más lenni. A második, hogy a tényeket nem lehet világnézetmentesen magyarázni. Mint fogalmaznak: „a tényellenőrzés inherensen politikai, mivel a bizonyíték kiválasztása és különálló tényekre osztása által az újságíró ugyanazt csinálja, amit az a politikus is csinál, akit épp ellenőriz”. A tényszerű állítások vizsgálatával a tényellenőr máris kontextualizál, márpedig „egy tény megfelelő kontextusa szinte mindig vitatható”, azaz „a valódi kontextus maga is vita kérdése”. Az is interpretáció, hogy egy-egy ügy kapcsán melyek a „vonatkozó tények”, és melyek nem. Harmadszor ugyanígy áll a helyzet a tények közti összefüggések magyarázatával. Negyedszer: a tényellenőrök gyakran apellálnak a tudományra, de a legtöbb közéletben vitatott kérdésben a tudósok és szakértők közt sincs konszenzus, azaz ízlés szerint lehet válogatni a nekünk tetsző tudósokban. Mondhatjuk esetleg, hogy a tudósok többsége azonos állásponton van, de ez sem végső bizonyosság, a tudósok többségének is változik időnként az álláspontja. Végül egyes amerikai tényellenőrző portálok gyakorlata miatt, miszerint jövőpredikcióval (azaz jóslással) is foglalkoznak, Uscinskiék szükségesnek tartják leszögezni azt a nyilvánvaló dolgot, hogy a jövőre vonatkozó jóslások nem tények.
Hozzátehetjük: a társadalomtudományok filozófiájáról szóló munkájában Robert C. Bishop hosszasan (lényegében egy egész könyvön keresztül) magyarázza, hogy nincs olyan, hogy tudósi kívülállás és objektivitás, ami azonban nem jelenti azt, hogy minden relatív lenne.
Uscinski és Butler a maga tanulmányában arra jut: „A tényeknek egész világegyeteme van, amelyből a riporterek kiválasztanak egy maréknyit (mint reprezentatívat, jelentőset, sokatmondót). Ebből következően mindig lehet a tények másmilyen szelekciója mellett plauzibilisen érvelni, ahogy a másmilyen csoportosításuk, kontextualizálásuk vagy épp definiálásuk mellett is.”
A PolitFact egyik szerkesztője 2016-ban el is magyarázta a tényellenőrzés világáról könyvet író Lucas Gravesnek, hogy:
Nem ellenőrzünk abszolút mindent, amit egy jelölt mond, hanem arra koncentrálunk, amire felfigyelünk mint szignifikáns, hírértékű vagy potenciálisan nagy hatású.
Lucas Graves, a tényellenőrzést kutató tudós, aki maga is kipróbálta a műfajt, hozzáteszi: egy szerkesztő úgy magyarázta számára az „ellenőrizhető tény megtalálásának művészetét”, mint aminek folyamán mérlegeljük a hírértéket, a politikai jelentőséget, az olvasótábor érdeklődését, valamint törekszünk a méltányosságra és a kiegyensúlyozottságra. Laura Rapeli és tudóstársaik is is hangsúlyozzák egy 2020-as tanulmányukban, hogy a tényellenőrzött állítások kiválasztásban jelentős szerepet játszik a hírérték, az érdekesség és a relevancia.
Az újságírás valóban így működik, az újságírók tapasztalata, megérzései fontos szerepet játszanak. Ez teljesen legitim kiválasztási módszertan, ám semmi esetre sem semleges és objektív.
Az idézett kutatók persze elsősorban a tényellenőrző portálok és szervezetek működéséről írtak, de mivel ők csinálták a Facebook tényellenőrzését, ezért relevánsnak tarthatjuk mindezt a közösségimédiás tényellenőrzésre is.
Mindezek fényében nevetségessé válik a Lakmusz azon 2023 eleji cikkcíme, miszerint „értelmezni sem tudom, mi az a liberális tényellenőr”. Mondjuk úgy: ez az önreflexió hiányára utal.
Ezt is ajánljuk a témában
Tudományos tanulmányban kritizálja a tényellenőrzést és a Lakmuszt Szilvay Gergely.
Ismét sikerült néhány szóval tömegfelháborodást keltenie.
Samantha Power a The New York Times hasábjain kelt ki Trumpék döntése ellen, hogy visszavágják a világot behálózó amerikai szervezetet.
Donald Trump a választási ígéretéhez híven elnöki rendelkezésben határozott az illegális bevándorlók kitoloncolásáról.
A tragédiában 67 ember vesztette életét.
Majd a puccsal vádolt miniszterelnök megvédi a szabad világot.
Finoman szólva sem ez az első eset, Vadim Sztrojkin egy ismert szentpétervári zenész volt.
Ismét sikerült néhány szóval tömegfelháborodást keltenie.
A szabálytalanul közlekedő rolleres kétszer ütött, majd nyugodtan elment dolgozni a munkahelyére.
