s ezáltal felmerült a hatalommal való visszaélés gyanúja.
A felügyelőbizottság – amely az ügynökség vezetőjének kinevezéséért és visszahívásáért is felel – egyhangúlag meghosszabbította az ügyvezető, Marina Bezrukova kinevezését további egy évvel, ám Umerov felülbírálta ezt a döntést, s elégtelen eredményeire hivatkozva kirúgta Bezrukovát, helyére Arszen Zsumagyilovot nevezve ki. Pénteken a miniszter közleményben magyarázta el Bezrukova eltávolításának okát: szerinte az ügynökségből „védhetetlen módon egyfajta Amazon lett”, azaz a beszerzései túlságosan nagy nyilvánosságot kaptak, miközben Ukrajna régóta arra törekszik, hogy fegyvervásárlásai titkosak maradjanak.
Umerov kirúgott két felügyelőbizottsági tagot, Tarasz Hmutot és Jurij Dzsihirt is – utóbbi korábban a védelmi miniszter helyettese volt. Ezt a döntést követően nyújtott be panaszt a NABU-nál az ukrán Antikorrupciós Akcióközpont, mivel álláspontjuk szerint a miniszter azzal, hogy az ügynökség felügyelőbizottságának döntését nem volt hajlandó végrehajtani, hatalommal való visszaélést követett el.