Lesz új háború a Közel-Keleten? – Irán-szakértő a Mandinernek

Nyitókép: Az iráni legfőbb vallási vezető irodájának képe Hamenei ajatollah és Pezeskiján iráni elnök imájáról Iszmail Haníje koporsója fölött 2024. augusztus elsején  /  fotó: IRANIAN SUPREME LEADER'S WEBSITE / AFP

Egy Hezbollah-parancsnok bejrúti és a Hamász-vezető Iszmaíl Haníje teheráni meggyilkolásával Izrael emelte az iráni-izraeli konfliktus tétjét. Mi lehetett ezzel a célja: Irán megalázása vagy egyenesen Irán és a Egyesült Államok besodrása egy regionális háborúba?

Valószínűleg igaz az az általában elfogadott vélekedés, hogy Izraelnek sem áll érdekében a konfliktus kiszélesítése. A gázai háborúhoz és az ezzel kapcsolatos védelemhez Ciszjordániában, illetve a libanoni határ mentén mozgósították a tartalékosokat, ráadásul az izraeli hadseregnek is vannak veszteségei, előbb-utóbb kérdés lesz az utánpótlás. Talán erre utal az is, hogy újra előtérbe került a vita a jesivák hallgatóinak felmentettségéről a hadkötelezettség alól.

Ugyanakkor az ellenfelek célzott likvidálása külföldön nem új jelenség, ami most nóvum, hogy iráni atomtudósok helyett olyan személyeket próbálnak eltávolítani, akik a gázai háborúban akár a Hamászban, akár az azzal kapcsolatba hozható más szervezetekben, mint például a Hezbollah, döntéshozóknak számítanak az ellenfeleik oldalán. Iszmaíl Haníje a Hamász politikai szárnyának vezetője volt, aki évek óta a katonai cselekményektől távol, Katarban élt, s aki a jelenlegi tűzszüneti tárgyalásokban a Hamászt képviselte.

Ami az Egyesült Államokat illeti: 

különösen, hogy Barack Obama óta az a politikája, hogy minél kevesebb erő koncentrálásával érjen el eredményeket a régióban. Amerika igazi versenytársa Kína, oda kell koncentrálnia az erőit.

Trita Parsi Irán-szakértő szerint a mostani eszkaláció Benjamin Netanjahu érdekeit szolgálja, mert ezzel meghiúsította a kellemetlen tűzszüneti alkut a Hamásszal – mert ha lenne deal, akkor kormánya összedől a jobboldali ultraortodox erők tiltakozása miatt, mentelmi jogának végével pedig folytatódna ellene a korrupciós büntetőeljárás...

Ezt a narratívát nagyon sok szakértő osztja, ezeket az indítékokat sejtik az események mögött, erről az izraeli sajtóban is lehet olvasni. Különbséget kell tenni azonban az izraeli közvélemény (vagy annak egy része) és a zsidó állam jelenlegi kormánya között. A közvélemény-kutatások szerint az izraeli lakosság nagy része békét szeretne, azt akarja, hogy a helyzet megállapodjon végre, a túszokat hozzák haza.

Izrael 2023-ban, az október 7-i Hamász-terrorakció előtt majdnem egy évig nagyon komoly belpolitikai válságban volt, sőt, már ezt megelőzően is ilyen jelek mutatkoztak, amikor a 2018 és 2022 között időszakban öt választást kellett rendezniük, amire Izrael történetében nem volt példa. Gázában háború pusztít, de Ciszjordániában is nagyon komoly feszültség van, és az izraeli-libanoni határ mindkét oldalán több ezer lakos kényszerült otthona elhagyására. 

A másik tényező: az időfaktor – Parsi szerint addig kellett a Netanjahu-kormánynak kész helyzetet teremtenie, amíg Biden az amerikai elnök, és nem Kamala Harris. Másrészt: a nemrég beiktatott új iráni elnök előzőleg jelezte, hogy kész tárgyalni Amerikával, a Haníje-gyilkossággal azonban Izrael megakadályozta ezt a közeledést.  

Ezzel a támadással a gázai tűzszünetnek és a túszközvetítésnek, úgy tűnik,  vége egy időre, hiszen az egyik fél fő tárgyalóját likvidálták. A másik kérdés az amerikai-iráni tárgyalások lehetősége: Maszúd Pezeskiján iráni elnök valóban azzal kampányolt, hogy a Nyugattal és az Egyesült Államokkal tárgyalni kell. Most azonban egy másik állam Irán területén támadást hajtott végre, ráadásul az iráni állam vendége ellen, ami felveti a nemzetközi jog megsértésének kérdését – 

de a Biden-kormányzatot is. Számos találgatás látott napvilágot arról, hogy folyik az üzengetés – közvetítőkön keresztül –, amelyben arra kérik állítólag az irániakat, hogy ne eszkalálják egy válaszcsapással a konfliktust. Mégis, mindenki úgy gondolja, hogy Iránnak valamit muszáj lépnie. Ezt tükrözik egyrészt egyes iráni politikai nyilatkozatok, másrészt az izraeli készenlét, illetve a nemzetközi média is.

Haníjét Pezeskiján iráni elnök beiktatása után néhány órával tették el láb alól Irán területén. Ahogy ön is említette, Teherán kényszerhelyzetben van, egy ilyen megalázó támadást valamilyen módon le kell reagálnia. De a damaszkuszi konzulátusa elleni merénylet utáni áprilisi megtorló rakéta- és drónakciója fiaskó lett, az izraeli védelem azt hárította.

Nem volt fiaskó, és Izraelt több ország segítette a hárításban, védekezésben.

Biztonságpolitikai szakértők állítják, hogy Irán nem jött ki jól abból.

Más szakértők szerint, és én hajlok ezt a véleményt osztani, az iráni válasz így volt kalibrálva. Ha megfigyelik, 2019 óta – amikor lejárt a „stratégiai türelem” éve azután, hogy Donald Trump kiléptette az Egyesült Államokat az iráni atomalkuból – 

 Előre jelezték, hogy válaszlépések lesznek, majd kilőttek több száz rakétát és drónt. Megüzenték, és végrehajtották, de úgy volt tervezve, hogy ne okozzanak nagy kárt.

Most is ez várható?

Elképzelhető, hogy most is, ezért telik az idő, mert olyan akció kell, amely látszódik is, meg nem is. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy az iráni politikai vezető körökben óriási vita zajlik a mikorról és a mikéntről. Például a múltkori esetnél Jordániában az egyik iráni proxy-csoport részéről találat ért egy amerikai bázist, amiről rögtön bejelentették, hogy nem követi másik, miközben Teherán megpróbálta azt kommunikálta, nem célpont az Egyesült Államok, és nem akarja, hogy Amerika bevonódjon a konfliktusba. De ezt az öbölmenti arab államok is el akarják kerülni, és a törökök is. Senki nem akar egy regionális háborút.

Mi várható akkor most? Iráni rakétaeső vagy célzott merényletek?

Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen válasz lesz, sőt, az is elképzelhető, hogy 

Például Irán újra rakétatámadást fog indítani, vagy az „ellenállás frontjának” valamely tagja, mondjuk a húszik fognak támadást intézni, de ezt senki nem tudja. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy miközben immár napok óta újra támadások vannak a libanoni határ fölött, Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője azt mondta, nem akarja, hogy Irán belevonódjon egy háborúba. Az irániak pedig pontosan tudják, hogy ha Izraelt megtámadják, akkor a Nyugat, Európa és az Egyesült Államok Izrael mellé fog állni. Egyes iráni források szerint a damaszkuszi konzulátusukat ért áprilisi rakétatámadás után azt várták – hiába –, hogy a Nyugat a nemzetközi jog értelmében a támadó felet, Izraelt el fogja ítélni, de ez nem történt meg. Állítólag ezzel megakadályozható lett volna a válaszcsapás. Az ezzel kapcsolatos kiábrándultság ellenére lehet, hogy Irán most is erre vár. Egyelőre nem hallottam, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsát összehívták volna.

Turbulens időszak ez Irán számára: Szolejmáni-merénylet, damaszkuszi konzulátus-támadás, Ebrahím Raíszi elnök halálos helikopter-balesete, teheráni robbantás – romló külpolitikai helyzet van. És eközben otthon inflációs-gazdasági válság, társadalmi elégedetlenség. Várható-e változás az iszlám köztársaság irányvonalaiban ezen nyomások miatt Maszúd Pezeskiján „reformista” elnök révén?

Az Ebrahím Raíszi váratlan halálát követő elnökválasztás első fordulójában rekord-alacsony volt a részvételi arány (kb. 40 százalék), ami nyilván mindezeknek a problémáknak is köszönhető volt. Azonban amikor a második választási fordulóra kiderült, hogy az egyik elnökjelölt Pezeskiján lesz, a részvételi arány azonnal 10 százalékkal megnőtt. 

A kormány összetételét a hétvégén fogják bejelenteni, sokan „szakértői kormányt” várnak, de máris rengeteg vita zajlik a feltételezett vagy már kiválasztott miniszterjelöltek körül – ettől azonban a rendszer keretei nem változnak. Maga a cél világos: a velájat-e fakíh (a vallástudós irányítása) különleges rendszerének fenntartása és továbbvitele. Ugyanakkor az is világos, és az elmúlt évek társadalmi változásai és belpolitikai történései is ezt látszanak igazolni, hogy a kereteken belül bizonyos változások várhatók és megengedhetők. Az iráni politika pragmatikus és óvatos.

Mik a történelmi okai annak, hogy Irán és Izrael egymást egzisztenciális veszélyforrásnak tekinti, és emiatt a másik totális legyengítésére törnek?

Izraelről egy Izrael-szakértőt kellene megkérdezni, de Irán  – tudomásom szerint – nem tekinti egzisztenciális fenyegetésnek Izraelt. Igaz azonban, hogy az 1979-es iszlám forradalom óta – Khomeini ajatollah szavaival élve –

 Ugyanakkor Iránban ma is élnek zsidó közösségek, bár számuk jelentősen lecsökkent, de az iszlám köztársaság alkotmánya értelmében alanyi jogon küldenek a teheráni parlamentbe egy kisebbségi képviselőt, vannak történelmi-kulturális központjaik: Dániel próféta sírja Nyugat-Iránban van, Eszter és Mordeháj sírja is látogatható zarándokhely, és működnek a zsinagógák.

Az Iráni Iszlám Köztársaság ideológiai meghatározottsága alapján végletesen pozitív esetben, mondjuk egy palesztin-izraeli békemegállapodás, és ezzel egy önálló palesztin állam létrejötte esetén sem fogadná el a zsidó állam létjogosultságát a Jordán folyó és a Földközi-tenger között?

Nem vagyok benne biztos, mert amikor Khátami elnök lépett hivatalba, akkor azt deklarálták, hogy ezt a kérdést ráhagyják a palesztinokra, Irán nem szól bele. Jelen pillanatban azonban az izraeli-palesztin megállapodás, a palesztin állam létrehozása kizárt, ezért a kérdés egyelőre hipotetikus.