Közben a Postnak nyilatkozó amerikai források arról is nyilatkoztak, hogy az USA nyomást igyekszik gyakorolni Iránra és a Hezbollahra, hogy minél kisebb válaszcsapást indítsanak. Biden elnök hétfőn beszélt Mohammed bin Abdul-Rahmán al-Thání katari miniszterelnökkel, és arra kérte, hogy igyekezzen rávenni Iránt és a Hezbollahot az eszkaláció elkerülésére; emellett jelezte a számára, hogy a túszokról és a gázai tűzszünetről való megállapodás, amelyben Katar fontos közvetítő, továbbra is az elnök egyik fő prioritása.
Izrael irányába is intenzív az amerikai diplomácia: az amerikai hadsereg központi parancsnokságának parancsnoka, Michael Kurilla tábornok hétfőn Izraelbe látogatott, ahol találkozott Herzi Halévi vezérkari főnökkel és Joáv Gallant védelmi miniszterrel.
Irakban tegnap este öt amerikai katona is megsérült az Aín al-Aszad légibázis ellen végrehajtott rakétatámadásban, amelyért az USA Iránhoz kötődő milíciákat vádol.
Úgy látják, hogy a milíciákat az USA elleni támadásokban most kevésbé fogja vissza Irán, mint az elmúlt hónapokban, ezért csapataik védelmére további lépéseket tesznek, és fenntartják a jogot arra, hogy a válaszcsapás módját és helyét igényeik szerint válasszák meg.
Egy kisebb támadás Izraelt is érte tegnap este: Kerem Ben-Zimra és Gus Haláv fölött a légvédelem sikeresen elfogott egy Libanon felől érkező rakétát. A Hezbollah azóta beismerte, hogy ők igyekeztek csapást mérni egy izraeli katonák által használt házra a közeli Avivim faluban.