Ezután arról beszélt, hogy „azok a vállalkozások – például a BlackRock –m amelyek amerikai hátterűek, és amelyek Ukrajna megszerzésében érdekeltek, úgy látják-e, hogy a háború helyett a béke nagyobb üzlet? Ez egy nagyon fontos kérdés lesz. Egyébként az Egyesült Államok elnökének is, attól függetlenül, hogy ő mit gondol és mit nem” – hangzott el.
Több fontos kérdés is van
„Amennyiben itt konszenzus van, a következő kérdés, hogy mi az érdeke az oroszoknak: hol akarnak megállni, milyen stratégia mentén kívánnak tárgyalni” – folytatta Földi László. Ezt követően, harmadik tételként azt a kérdést vetette fel, hogy „a jelenlegi ukrán kormányt ki fogja leváltani, milyen módon és ki fog megjelenni ukrán kormányként, mert nyilvánvalóan Zelenszkijjel nem lehet ezt folytatni. Sem Trumpnak, sem Moszkvának.
Tehát ennek a három tételnek valamilyen szinten találkoznia kell ahhoz, hogy valóban arról beszélhessünk, hogy az ukrán konfliktus megszűnt”
– magyarázta a szakértő.