Így nem történt elnökválasztás Romániában
Az AUR-osok „rendőrállamtól” tartanak.
És azt a kérdést senki fel sem teszi magának, hogy ez az ország egyébként miért is kap EU-s pénzeket – vagy ha ők kapnak, akkor velünk pontosan mi is a baj.
(A nyitóképen: Calin Georgescu; Fotó: AFP)
Tegnap előtt este minden létező elemzést, közvetítést és megmondást megnéztem, elolvastam és meghallgattam a romániai elnökválasztás stornózása kapcsán. Ha ugyanis kínál valami Trianon gyalázatára sovány vigaszt, az az, hogy a külhoni magyarok által anyanyelvi intimitással pillanthatunk be idegen országok politikai életébe, ami páratlan, szinte csak magyaroknak hozzáférhető élmény. Kiváltképp igaz ez Romániára, ahol az erdélyi magyarok minden kehéjével együtt is potens pártjuknak, az RMDSZ-nek köszönhetően nem csak jogalanyai, hanem tevőleges alakítói is az országos politikának.
Színről színre láthattuk tehát Romániát. S bevallom: nekem bizony nem egy európai úton fejlődő jogállamnak tűnt, amit láttam.
Az erdélyi magyar elemzők ugyanis bullshitmentes természetességgel jelezték, hogy az alkotmánybíróság immáron a harmadik egyértelműen politikai indíttatású és jogilag teljesen nevetséges döntését hozta meg az elnökválasztás kapcsán. Az első Diana Șoșoacă kizárása volt arra hivatkozva, hogy a jelölt politikai pozíciói inkompatibilisek az esküvel, amit elnökként le kellene tennie (mióta végez diskurzív politikaelemzést egy alkotmánybíróság?), a második az elnökválasztás első fordulójának hitelesítése akkor, amikor még úgy nézett ki, hogy Călin Georgescu verhető, a harmadik pedig a teljes elnökválasztás stornózása és újrakezdése tökéletesen homályos „titkosszolgálati információk” alapján,
miután a megfelelő belső közvélemény-kutatások elvégzése után kiderült, hogy az RMDSZ és a szociáldemokrata PSD szavazói mégsem elég megbízhatóak,
s könnyen lehet, hogy a Georgescura és Elena Lasconira leszűkült választékból mégis inkább előbbire szavaznak tömegesen. Itt húzta be a kéziféket Klaus Iohannis regnáló elnök vezetésével a román establishment, néhány kozmetikai apróságtól eltekintve nagyjából úgy, ahogyan Vlagyimir Putyin és Aljakszandr Lukasenka szokták sajátkezűleg kiválasztani azt a három bohócot, akik az ő 92 százalékos győzelmükből lepattanó 8 százaléknyi vokson osztozhatnak.
Félreértés ne essék: nem Georgescuért sírok én. Ez a fószer egy önéletrajz-hamisító szélhámos,
soha a közelében sem volt azon tekintélyes ENSZ-pozícióknak, amiket magának vindikált, vagyonának eredete homályos, és hajmeresztő őrültségeket gondol a világról. Ez persze annyiban mindegy, hogy pont ugyanilyen félkegyelmű Lasconi asszony is, aki még nem értesült arról, hogy Románia nem tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának, de abban biztos, hogy úgy fog majd szavazni ott, mint az amerikaiak.
Két teljes imbecil közül választhattak volna a román szavazók,
akik közül az egyik sovén ortodox szuverenista, a másik euroatlanti szósszal van leöntve; az önmagában abszolút nem probléma, hogy elnök nagy eséllyel egyikükből sem lesz.
A probléma az, hogy a román alkotmánybíróság valódi választók által valódi jelöltekre leadott valódi szavazatokat dobott ki a kukába fekete-afrikai módi szerint, s igazából senki sem tagadja:
lényegében azért, mert az establishmentnek nem tetszett az eredmény.
Ilyen típusú demokrácia Ruandában van, csak kicsit több katonával. És a nagy megmondások közepette azt a kérdést senki sem teszi fel magának, hogy Románia egyébként miért is kap EU-s pénzeket akkor, amikor teljesen nyilvánvaló, hogy ebben az országban a jog helyett valami olyan furcsa mélyállam uralkodik, amely bármikor adhat olyan politikai utasítást az alkotmány felett őrködő bíróságnak, hogy az jelölteket zárjon ki az elnökválasztásból, vagy nem megfelelő eredmény esetén játssza újra az egészet.
A demokratikus jogállamban a választóközönségnek joga van félkegyelműekre szavazni, s nevezett félkegyelműeknek nyerniük is szabad.
Ahol a választás eredménye hústűvel, bicskával vagy szükség esetén hentesbárddal fazonírozható, ott nincs jogállam és nincs demokrácia.
S hogy mit lép erre Ursula von der Leyen? Ezt: „Jót telefonáltam az imént Klaus Iohannisszal. A Bizottság továbbra is azon fog dolgozni, hogy a platformok tiszteletben tartsák a digitális szolgáltatási törvény szerinti kötelezettségeiket az európai választásokkal kapcsolatban. A román emberek dolga eldönteni, mi a jó az országuknak, külföldi beavatkozástól mentesen.” Sej, a román jogállamban szól a zene, szól.
Ezen a ponton viszont már nekem volna kedvem bicskával fazonírozni a digitális szolgáltatási törvény térde kalácsát.
Azoknak, akik a Kúria ügyelosztási rendszerének apró hiányosságai, az alapítványi egyetemek kuratóriumának hivatali ideje meg az Integritás Hatóság elnökhelyettesének minisztériumi tapasztalatai miatt képesek eurómilliárdokkal zsarolni Magyarországot, semmi problémájuk nincs azzal, hogy Romániában az alkotmánybíróság politikai parancsra elcsalja az elnökválasztást, ha úgy kívánják a hatalmasok. És a magyar jogállam honi siratóit sem fogja ez megakadályozni abban, hogy
monomániásan szajkózzák tovább: Magyarország az EU legszegényebb és legkorruptabb országa,
egyetlen tagállama, amely már nem minősül teljes értékű demokráciának, amely gazdasági és jogállami tekintetben is kirohad a saját régiójából, miközben a jogállami elkötelezettségű, korrupcióirtó, nyugatos Románia sorra veri rá a köröket. Nem, ők mondani fogják tovább ezt a kétszámjegyű IQ felett tarthatatlan szamárságot, és magyarok százezrei ezt el is fogják hinni nekik.
Keserű íze van annak, amikor az ember látja tort ülni a legundorítóbb hazugságot.
De jobboldali média azért van, hogy kimondhassuk, amit a fősodor sosem fog: hogy a Magyarországgal szembeni jogállami vádak úgy hazugságok, ahogy vannak, hogy az Európai Bizottságot sem Magyarország, sem semmilyen más tagállam jogállamisága nem érdekli, s hogy valójában az, aki a nagy politikai ügyekben az EU fősodrával tart, aki még azon szervezetekben is Amerikával szavaz, amelyeknek nem tagja – nos, az bármeddig leépítheti odahaza a demokráciát. Nincs jogorvoslat, nincs határ.
Magyarország kibokszolja majd magának a pénzeit, ahogy történt ez tavaly decemberben is a hozzánk most bőszen zúduló 12,5 milliárd euróval.
De azoknak, akik ezt az uniós jogállamisági maszlagot bevették, javasolnám az önvizsgálatot.
Ez is azon dolgok egyike, melyekről helyesen mondta egykor George Orwell: „Bizonyos gondolatok akkora hülyeségek, hogy csak értelmiségiek képesek őket elhinni.”
Ezt is ajánljuk a témában
Az AUR-osok „rendőrállamtól” tartanak.