Azonnal reagált a Kreml az amerikai béketervre: új korszak veheti kezdetét

„Készek vagyunk megfontolni a konfliktus kiváltó okainak megszüntetésére irányuló konstruktív javaslatokat” – mondta Marija Zaharova.

„Ezekben az esetekben a haditengerészetnek, illetve a légierőnek józanul kell cselekednie” – mondta a német védelmi tárca szóvivője.
Incidens történt a Balti-tengeren egy orosz tanker és egy német helikopter között – jelentette be Annalena Baerbock német külügyminiszter szerdán.
A NATO-tagországok brüsszeli találkozójának helyszínén nyilatkozó miniszter nem említett részleteket, de a dpa német hírügynökség katonai forrásokból úgy értesült, hogy az orosz tankhajóról – amelyet egy hadihajó is kísért – jelzőlövedéket lőttek ki a német fregatt felderítést végző helikopterének közelében a múlt héten lezajlott incidensben.
A német védelmi tárca szóvivője nem kívánt állást foglalni az ügyben.
Mint mondta, szabálysértések „elő szoktak fordulni” a tengeren és a légtérben is. „Ezekben az esetekben pedig a haditengerészetnek, illetve a légierőnek józanul kell cselekednie és a helyzet lecsillapítására kell törekednie” – tette hozzá.
A NATO arról számolt be, hogy a német fregatt, amelynek helikoptere érintett volt a történtekben, nem az észak-atlanti szövetség megbízásából volt úton.
Baerbock arról is beszélt, hogy a Balti-tengeren gyakorta látni olyan hajókat, amelyek részt vesznek az Oroszország elleni nemzetközi szankciók kijátszásában.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
„Készek vagyunk megfontolni a konfliktus kiváltó okainak megszüntetésére irányuló konstruktív javaslatokat” – mondta Marija Zaharova.
Nyitókép: Aleksander Kalka / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Az orosz elnököt nem zavarják Trump kritikái, és abban bízik, hogy már közel az ukrán összeomlás.
Ezt tudjuk eddig a kárpátaljai magyar férfi tragédiájáról.
Az egész magyar közösség megdöbbent, miután ukrán toborzók megvertek egy magyar férfit, aki később meghalt – mint kiderült, nem ő volt az egyetlen áldozat, Kárpátalja pedig különösen érintett.