Mérlegen 2024: így tért vissza Donald Trump

1. A túlélés

A 2020-as elnökválasztási fiaskó, majd a vereség el nem ismerése és a Capitolium ostroma után Donald Trump nemcsak a Fehér Házat veszítette el, de sok jel szerint támogatóinak és hitelének egy részét is. A vesztes mindig magányos, de Trump négy éves elnöksége idején sok ellenséget szerzett magának még saját politikai hátországában is, a Republikánus Pártban és annak holdudvarában, így az izoláció még fájdalmasabb volt.

illetve a két évvel későbbi félidős kongresszusi választáson történt gyenge republikánus szereplésért, amelyhez elemzők szerint Trump felemásra sikeredett, kéretlen kampányjelenései is hozzájárultak. A capitoliumi eseményekért még párttársai, több egykori szövetségese is Trumpot hibáztatta. Több tárcavezetője, a tekintélyes Lindsey Graham szenátor és sok volt munkatársa jelezték, hogy eddig jöttek, nem kívánnak a jövőben együtt dolgozni a volt elnökkel. A vállalati szféra is szakított: olyan nagy cégek, mint az American Express, a Microsoft, a Nike vagy a Walgreens egymás után jelentették be, hogy nem támogatják tovább a GOP kampányait.

Az elnök egy jelentős gazdasági, bel- és külpolitikai eredményeket felmutatni képes kormányzati ciklust követően 

Saját politikai közössége is jelezte: más stílusban, más célokkal és más jelölttel kell négy év múlva belevágniuk a következő megmérettetésbe. A Trump-érát zárójelbe akarták tenni, egy átmeneti, részben sikeres, de végül elbukott, második ciklusra nem alkalmas megújulási kísérletként tervezték beírni a GOP párttörténetébe a múlt lezárt fejezeteként. A sztori azonban más irányt vett végül.

Trump hirtelen meggyengülésével a pártban is újraéledt a rivalizálás; ahogy Trump kikerült a pikszisből, helyére kezdtek bejelentkezni a feltörekvő új, ambiciózus emberek, megindult a pozícióharc az utódlásért. Mások azonban azt gondolták, nem szabad még leírni az elnököt, befolyása jelentős maradhat hosszú ideig – így tett például Kevin McCarthy, a képviselőházi republikánus frakció későbbi vezetője is, aki a politikai támogatásért látványosan elutazott Trumphoz annak Mar-a-Lago-i birtokára.

ha a felsőházban rendezett impeachment (alkotmányos felelősségre vonás) eljárásban meg lett volna a szükséges szavazatszám, a legfőbb közjogi méltóság betöltésére való méltatlanság okán Trump végleg távozni kényszerült volna az amerikai politikai életből. De nem lett annyi voks, és azért nem, mert olyan kemény pártbeli bírálói, mint például a republikánusok szenátusi frakcióvezetője, Mitch McConnell sem voksoltak végül a megbuktatására.

Nem akartak hőst csinálni belőle, és ebben benne volt a félelem, hogy az egykori Tea Party mozgalomban rejlő veszélyekhez hasonlóan a megsértett Donald Trump esetleg saját frakciót alakít, majd adott helyzetben magával rántja híveit, kiválik a pártból, és saját jobboldali mozgalmat indít.

Trumpnak azonban nem voltak ilyen tervei, ő a Republikánus Pártot akarta meghódítani belülről, és nem is várta meg, míg a rá irányuló reflektorfény kihuny: 2021 február végén emlékezetes beszédet mondott a CPAC rendezvényén, amelyben letette újra a névjegyét, jelezte, hogy a párt vezető embere kíván maradni, és 

Miután ováció fogadta, majd a párton belüli felmérések kimutatták, hogy kétszer akkora támogatottsága van, mint akkori első számú kihívójának, Ron DeSantisnak, Trump látványos tömegrendezvényeket tartott, és újraindította támogatói alapjait, ahová újra elkezdtek érkezni a donorok átutalásai. Az elnök 2021-re megszilárdította pozícióját.

2. A körülmények „szerencsés” megváltozása

Joe Biden azzal az ígérettel nyert 2020-ban, hogy egyesíti a nemzetet, a Trump-korszakban megszokott arrogáns kormányzati politizálás és politikai kommunikáció, valamint a társadalom polarizálása helyett békét teremt, nyugodt, kiszámítható kormányzást valósít meg.

A veterán, joviális elnök feje felett azonban gyorsan kezdtek gyűlni a viharfelhők: a katasztrofális afganisztáni kivonulás, a kínai hadsereg Tajvan körüli manőverei, majd az oroszok Ukrajna elleni agressziója élesen demonstrálta, hogy az Egyesült Államok világpolitikai dominanciája meggyengült; 

aztán érkezett a Covid-járvány, amelyet a Biden-kormányzat erélytelenül kezelt, a bezárások, karanténok miatt az amerikai gazdaság még jobban lelassult; ráadásul a baloldali-liberális körök lépten-nyomon ideológiai vitákat generáltak a közéletben, az egyetemeken és más fórumokon (woke, gender), ami éppen a társadalmi polarizációt erősítette; végül a Biden-adminisztráció engedékeny bevándorláspolitikája kezdte kiváltani egyre nagyobb szavazói tömegek ellenérzését.

A kialakult helyzetben a Trump-évek eredményei már más színben tűntek fel, Joe Biden romló népszerűségi mutatói mellett Trump az erős vezető pozíciójában kezdett valós politikai alternatívát ajánlani. A 2022-es félidős kongresszusi választások megmutatták: 

és az ő támogatásuk nélkül nagyon nehéz bármelyik választókörzetben bármilyen republikánus jelöltnek nyerni. (Két példa: a hat republikánus képviselőből, akik a képviselőházi impeachment során Trump ellen voksoltak, és újraindultak körzetükben a párt előválasztásán, négy megbukott, illetőleg azok a szenátorjelöltek, akik Trump támogatásával szálltak be az előválasztási harcba, JD Vance Ohióban vagy Herschel Walker Georgiában, jelöltté váltak). Ezzel a befolyással Trump szerepe ismét megkerülhetetlenné vált a pártban.

A republikánusok számára nem sok sikert hozó novemberi választások még egy tanulsággal jártak: a Trump által támogatott jelöltek a belső jelöltválasztásokon taroltak, de a nyílt, demokraták elleni versenyben többnyire elhasaltak, vagyis 

A volt elnök több dolgot leszűrt az eredményekből: nem szabad tovább folytatnia az addigi arrogáns, megosztó, sértő kommunikációs stílust; nem szabad olyan témákat a zászlójára tűznie, amelyek bár hagyományosan konzervatív ügyek, de a saját táboron belül sem bírják a többség támogatását (pl. az abortusz betiltása); illetve az új választói rétegek megnyerése érdekében még inkább a populizmus irányába kell elmozdulnia a politikai irányok kiválasztásakor.

3. Az újraindulás

Az amerikai politikatörténetben Donald Trump előtt 

A bukott elnököket az amerikai választók eltemetik, ez a hagyomány. Aki a hagyományt meghazudtolva újra tudja magát tervezni, új lendületet tud adni a belőle egyszer már kiábrándult hátországának, és új vízióval tud mozgósítani tömegeket, az páratlan teljesítmény az Egyesült Államokban.

Trump tapasztalt üzletemberként mestere a pontos időzítésnek és a jó licitnek. Ahogy 2021 elején, úgy 2022 végén is elébe ment a számára esetlegesen negatív eseményeknek: miután a GOP-ban egyre hangosabban kezdték hangoztatni Trump felelősségét a novemberi választási fiaskóban, a volt elnök merészet lépett, bejelentette indulását a 2024-es elnökválasztási kampányban. A bejelentés meglepetést keltett, mert a konzervatívok első gondolata az volt, hogy bár pártbeli tekintélye miatt Trump eljuthat oda, hogy ő lesz a párt elnökjelöltje, megfakult imázsa miatt azonban a Demokrata Párt jelöltje (Biden vagy más) ellen borítékolhatóan veszíteni fog.

Akkori munkatársai szerint a kampány első hónapjaiban igencsak csikorogtak a fogaskerekek, nehéz időszak volt, érezhető volt a bizalmatlanság, 

A kampánystratégiája az volt, hogy a republikánus előválasztáson mindenkit beelőzve harsány üzenetekkel tematizálja a kampányidőszak elejét, és azonnal betámadja fő riválisát, Ron DeSantist. És ez a stratégia bevált: Trump kampánya tematizáló és ezzel domináns lett, DeSantisé pedig védekező és ezzel bizonytalankodó.

A volt elnök kampányának furcsa módon új lendületet adtak az ellene indult bírósági eljárások: a jobboldali szavazók ebben a „mélyállam” működésbe lépését látták, vagyis, hogy a washingtoni „mocsár” megpróbálja jogi eszközökkel ellehetetleníteni a rá, vagyis a politikai elitre veszélyes jelölt indulását. 

majd folytatódott 2023-ban több büntető- és polgári peres eljárás megindításával. Az adatokból az látszott, hogy az akkor megkezdődő republikánus előválasztásokon a perek hírei aktivizálták Trump híveit, a jelölt-aspiráns azonnal jó eredményekkel lépett fel, a nyilvános vitákra nem ment el, helyettük kampányrendezvényeket tartott, ahol személyesen mozgósított, nagy sikerrel.

2024 tavaszán egyedül maradt a versenyben: két esélyes kihívója, Ron DeSantis és Nikki Haley is visszalépett a jelöltségtől, nyáron pedig őt választották a párt hivatalos elnökjelöltjévé a Republikánus Nemzeti Konvención Milwaukee-ben.

4. A merénylet

A jelöltválasztó konferenciára Trump hősként érkezett: két nappal előtte a pennsylvaniai Butlernél egy kampányeseményen hajszál híján halálos lövés érte egy merényletben. A jobb fülét érte találat, a többi lövedék mellette suhant el – 

az eset sokkolta az amerikai közvéleményt, és sok olyan választópolgár is rokonszenvvel kezdte figyelni Trumpot, aki korábban nem értett vele egyet.

Ebben a lélektani helyzetben a GOP úgy választott elnökjelöltet, hogy a mérések szerint is szinte megállíthatatlan előnybe került a választottjuk. Trump elnökjelölti köszöntő beszédében a nemzet egységéről és a megbékélésről beszélt, megjelenését ováció fogadta, a párt egységesen összezárt mögötte, igazodási pont lett olyannyira, hogy még Elon Musk is a nyílt támogatója lett, míg választási ellenfele, Joe Biden tetszési indexe beszakadt, 

kifogyott az üzenetekből, megjelenésében pedig egy szenilis, megroggyant öregember benyomását keltette.

2024 nyár közepére a kampány egyenlőtlenné vált: egy alkalmas és egy alkalmatlan jelölt párharca kezdett körvonalazódni, Trump útja a győzelemig megakadályozhatatlannak tűnt. A június végi televíziós vita mindennél élesebben demonstrálta, hogy Biden nem lesz képes sem vízióban, sem kampányaktivitásban, sem retorikai képességekben megszorítani Donald Trumpot. A Demokrata Párton eluralkodott a pánik.

5. A Biden-Harris csere

Július 21-én Joe Biden váratlan bejelentést tett: minden korábbi fogadkozása ellenére úgy döntött, hogy visszalép a jelöltségből, utódjaként pedig alelnökét, Kamala Harrist mutatta be mint a Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsát – a hivatalos jelölti státuszt augusztus 22-én a chicagói Demokrata Nemzeti Konvención kapta meg Harris. Ezzel a kampány új fázisa kezdődött.

politikai pályáján a szakmai szál (ügyészi előélet) volt az erősebb, a négyéves kormányzati teljesítmény terén pedig egy kritikus ügy égett rá, a határvédelmi és bevándorlási kérdés megbízottjaként gyenge eredményeket tudott csak felmutatni. A választások előtt 100 nappal nagyon nehéz olyan jelöltet találni, aki a kampányhajrában képes csodát tenni, beugró emberként egy félig végigvitt mozgósítást finomhangolni, megváltoztatni, a választókat egy vesztes helyzetből indulva lelkesíteni.

Mégis, Harris meglepetést okozott, mert a vártnál karizmatikusabb fellépéssel indult, célzott üzenetekkel, határozottan, elszántan – a szeptemberi vitában felkészültségével Trumpot láthatóan zavarba hozta. A liberális holdudvar, amely a Biden-fiaskó hatása alatt teljes rezignáltságban várta a párt bukását, 

Harris száznapos kampánya a finanszírozási oldalon rekordokat döntött: elképesztő mennyiségű pénzt öntöttek bele a támogatói alapokba az esély feléledése miatt aktivizálódó demokrata-szimpatizáns vállalkozók, üzletemberek, celebek, médiamogulok.

Harris felemelkedésével párhuzamosan Trump látszólag hibát vétett: az erős kihívó megjelenésével visszatért régi retorikai eszközeihez, kemény, megosztó beszédeket mondott, ellenfelére sértő, dehonesztáló megjegyzéseket tett, a keményjobbos választói csoportok mozgósítására nem riadt vissza a konteók, vad állítások nyilvános hangoztatásától sem. 

Donald Trump hatalmas győzelmet aratott november 5-én. Hozta a republikánus többségű államokat, besöpörte a billegő államokat, megnyerte az országos egyéni szavazatok többségét is, ráadásul a washingtoni törvényhozás mindkét házában, a Képviselőházban és a Szenátusban is konzervatív többség lett, így a 2026-os félidős kongresszusi választásokig teljes mértékben megvalósíthatja elnöki programját, a Capitolium is mögötte fog állni.

Leváltott elnökként, egy elbizonytalanodó politikai hátországgal, majd perek tucatjaival terhelten, túlélve egy életveszélyes és két időben megakadályozott merényletet, felülemelkedve a liberális média karaktergyilkossági kampányán, energiát nem kímélve államról államra, kampányrendezvényről kampányrendezvényre utazva, a személyes találkozás varázsára építve fokozatos hozta vissza magát a politikai temetőből. 2025 januárjában pedig újra a világ még első számú államának vezetője lesz négy évre – négy kulcsfontosságú évre mind a hazája, mind a világ szempontjából.

Nyitókép: Donald Trump arcképe egy transzparensen a tijuanai San Ysidro határátkelőnél tartott tüntetésen 2024. december 18-án  /  fotó: Guillermo Arias / AFP