Izzott a levegő Brüsszelben: Magyarország megvétózta a nagy tervet

2024. december 16. 16:36

Szijjártó Péter továbbra is hajthatatlan.

2024. december 16. 16:36
Brüsszel

A kormány ezúttal sem járult hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió körülbelül 6,5 milliárd eurót fizessen ki azon tagállamok számára, amelyek korábban fegyvereket szállítottak Ukrajna számára – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy

egyedüliként megvétózta, hogy az Európai Békekeretből körülbelül 6,5 milliárd eurót fizessenek ki azon tagállamok számára, amelyek korábban fegyvereket küldtek Ukrajna számára.

Ebből hazánkra mintegy 77 millió eurónyi költség jutna.

Szijjártó Péter indoklása

„Magyarország eddig sem szállított fegyvereket, és nem járult hozzá semmilyen fegyverszállításhoz, és a mai napon sem járultam hozzá ahhoz egyedüliként, hogy az Európai Békekeretből 6,5 milliárd eurót fizessenek ki azoknak, akik korábban fegyvereket szállítottak Ukrajnába” – fogalmazott.

„Jeleztem ugyanakkor, hogy ha ezt a másik huszonhat tagállam önkéntesen szeretné megtenni, akkor Magyarország ennek nem áll az útjába.

Azonban egyelőre, valamilyen oknál fogva csak képmutatás van a dolog mögött”

– mondta.

„Magyarország kötelező alapon ehhez a lépéshez semmilyen módon nem kíván asszisztálni. Ugyanígy nem fogunk asszisztálni ahhoz sem, hogy az Európai Unió kiképzési missziója keretében Kijevbe költöztessenek egy koordinációs egységet, és azt sem fogjuk támogatni, hogy európai uniós tanácsadókat telepítsünk Kijevbe az ukrán biztonsági szektor reformjának koordinálására” – tette hozzá.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csakazigaz-az1xbiztos
2024. december 16. 19:25
Teljesen nyilvánvaló volt hogy ezt akarják, odaadják a régi fegyvereiket, megszabadulnak az elöregedő haditechnikájuktól, jóemberkednek az ukrán rezsim háborújához, és utána az eu költségvetésével vadi új fegyvereket vásároltatni. Rohadjanak meg.
kunfia1
2024. december 16. 19:14
fogas paduckunfia1 2024. december 16. 19:06 A Draghi jelentés nem tud eltörölni semmit sem...." Valóban, csak, ha a Draghi jelentés egyes pontjait beemelik a miniszterelnökök az eus jogba. Erre 100% kell, de tudjuk, ha valaki nem jelenik meg, mondjuk elmegy kávézni, akkor is érvényes a döntés. A Draghi jelentés egyetlen pontját sem emelte ki eddig Viktorunk, hogy azzal nem ért egyet. Azaz a 26tagú miniszterelnökök tanácsa jóhiszeműen hiheti, hog minden pontjával egyetért.
fogas paduc
2024. december 16. 19:07
Köszi Péter! Veled vagyunk!
Málaga21
2024. december 16. 19:04
Helyes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!