Sajtóhírek szerint Trump szinte biztosan megnyerte Észak-Karolinát 85 százalékos feldolgozottság mellett 50,8 százalékos eredménnyel, valamint Georgiát, ahol a feldolgozottság 88 százalék Trump támogatottsága pedig 51, 2 százalék. Ezen túlmenően Trump vezet Pennsylvaniában és Wisconsinban is, bár itt még alacsonyabb a feldolgozottság (59 és 53 százalék).
A legfrissebb információk szerint Trump már 242 elektort szerzett meg, így csupán 28 elektorra van szüksége a győzelemhez a Decision Desk adatai alapján.
Más források kicsit visszafogottabb előrejelzésekkel szolgálnak: a Guardian és a New York Times például 210, míg a Fox 211 elektort adott eddig Trumpnak. A CNN jelenleg 207 elektort tulajdonít neki, míg a demokrata jelölt, Harris 108-117 között mozog az eddigi eredmények alapján. Ugyanakkor a nyugati parti, jellemzően demokrata többségű államokban még nem kezdődött meg a szavazatszámlálás.