Újabb merényletkísérletről számolt be Robert Fico

2024. október 28. 17:40

Folytatódnak a merényletkísérletetek.

2024. október 28. 17:40

Nyitókép: Milan Jaros/Getty Images

Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki májusban túlélt egy merényletet, elárulta, egy második merényletkísérletet is felderítettek a hatóságok a hónap elején, amelyről még nem tájékoztatták a nyilvánosságot.

Ezt is ajánljuk a témában

Egy fegyveres férfit vettek őrizetbe október elején egy második világháborús megemlékezésen Kelet-Szlovákiában – árulta el a miniszterelnök a pozsonyi Standard című internetes portálnak adott interjújában.

A merénylő egy fémdetektoros ellenőrzésen akadt fenn,  majd kiderült, hogy egy töltött fegyver volt nála.

Elfogtak egy személyt, aki gyűlöl engem az Ukrajnával kapcsolatos álláspontom miatt”

– fogalmazott Fico. A szlovák kormányfő emellett újabb részleteket is elárult a nyitrabányai merényletéről. Juraj Cintuláról azt állította, hogy „egy konkrét politikai párt politikai aktivistája”. A merénylő a miniszterelnök elmondása szerint:

Háromszor is eljött olyan nyilvános gyűlésekre, ahol én is jelen voltam. Mindannyiszor fegyverrel jött oda.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Novicsok-5
2024. október 28. 20:18
Az óllakó, földtúró fideszes parasztok megvédik szlovák uruk ánuszát.🤣 Ócska szar ember a magyar, aki ha pofont kap megköszöni. Ezt nektek a nyelvtörvényért.
sexykitty-5000128
2024. október 28. 19:59
🍓 ️ ­É­r­­t­é­­k­­e­­­l­d­­­ ­­­a­­ ­­­s­­­z­­e­­x­i­­ ­­p­u­n­­­c­i­­­m­a­t­­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­­𝐖­.­­𝐗­­­𝟏­𝟖­­­.­𝐅­­­𝐔­­𝐍
Novicsok-5
2024. október 28. 19:59
Nem Ukrajna miatt gyűlölnek téged. Hatalmas tévedés. Azért gyűlölnek, mert egy ócska szar megosztó ember vagy. Viszályt szítasz az emberek között, szlovák és szlovák, felvidéki magyar és szlovák között. A gyűlölet forrása te magad vagy és ezt már évtizedek óta bizonyítod, maffiózó. Remélem utolér a sorsod.
Novicsok-5
2024. október 28. 19:55 Szerkesztve
🤣🤣🤣 Igazi fideszes lehetne. A saját árnyékától is beszart.🤣 Rettegj, magyargyűlölő. Utolér a sors!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!