„Oroszországban egyetlen hely sem marad biztonságban” – újabb fenyegetést küldtek az ukránok

2024. október 02. 18:14

Ukrajna már megkezdte a saját gyártású ballisztikus rakéták kifejlesztését is.

2024. október 02. 18:14

Nyitókép illusztráció. Fotó: Drew ANGERER / AFP

Az ukrán hadiipari komplexum egyik legfontosabb feladata az ukrán fegyverek hatótávolságának növelése, hogy Oroszország európai részén egyetlen hely se legyen biztonságban az ukrán drónok és rakéták támadásaitól – jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök szerdán egy kijevi nemzetközi védelmi ipari fórumon.

Bejelentette, hogy fegyver- és haditechnikai beszerzésekre a kormány 300 milliárd hrivnyával (2802 milliárd forint) többet épített be a jövő évi állami költségvetés tervezetébe.

Több milliárd dollárt fektettek be az ukrán hadiipar fejlesztésébe

Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter a fórumon közölte, hogy az idei év végén vagy a következő elején ismerteti a kormányzat az új rakétaprogramot. 

Az utóbbi időben a rakéta- és a drónprogramra helyeztük a hangsúlyt”

 – mutatott rá, kiemelve, hogy Ukrajna már megkezdte az ukrán ballisztikus rakéták kifejlesztését. Ukrajna 4 milliárd dollárt fektetett be az ukrán hadiipar fejlesztésébe, és 2025-ben tovább növeli a drónok, a nagy hatótávolságú fegyverek és a ballisztikus rakéták gyártását – közölte a miniszter.

További másfél millió drónt gyártanak le még az idén

Volodimir Zelenszkij elnök a fórum keretében a partnerországok védelmi vállalatainak vezetőivel folytatott megbeszélést. Az államfő hangsúlyozta, hogy az Oroszország indította háború kezdetével jelentősen megnőtt a védelmi termelés Ukrajnában. A további növekedéshez azonban 

külföldi tapasztalatokra, ellátási láncokhoz és technológiákhoz való hozzáférésre van országának szüksége.

Honlapján Zelenszkij közölte, hogy Ukrajna évi 4 millió drónt tud gyártani, és már aláírta a szerződéseket 1,5 millió drón idei gyártására. Hozzátette, hogy Ukrajna idén csak az első félévben 25-ször több tüzérségi lőszert gyártott, mint 2022 egészében.

(MTI)

 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kanmacska
2024. október 02. 20:24
Hol lesz addigra Ukrajna!
alenka
2024. október 02. 20:22
De: minek terveznek ezek jövőre?...nem értem!
nemecsekerno_007
2024. október 02. 19:48
Wunderwaffe. :)))))))))))
sexykitty-5000102
2024. október 02. 19:38
🍓 ️ ­­­É­r­­­t­­é­­­k­e­l­d­ ­a­­­ ­s­­­z­­e­­x­­i­ ­­p­u­­­n­c­­i­m­a­t­­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­­­.­­­𝐗­­­𝟏­𝟖­­.­­𝐅­­𝐔­­­𝐍
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!