Előlépett az atomhatalom: bármikor Oroszország segítségére fog sietni, ha szükség lesz rá
Erős szövetséget kötöttek a felek.

John Healey szerint a a NATO-nak fel kell vennie a kesztyűt.

Nyitókép: Rasid Necati Aslim / ANADOLU / Anadolu via AFP
A brit védelmi miniszter szerint Oroszország és Észak-Korea szélesedő katonai együttműködése Európa biztonságát is veszélyezteti. John Healey, aki a londoni alsóház képviselőinek tartott kedd este tájékoztatást az ukrajnai háború fejleményeiről, úgy fogalmazott: nagyon valószínű, hogy megkezdődött több száz észak-koreai katona átvezénylése Oroszországba.

Healey szerint megdöbbentő fejlemény, hogy észak-koreai katonák európai területen nyújtanak támogatást egy katonai agresszióhoz.
A miniszter hangsúlyozta, hogy Észak-Korea számos ENSZ-határozat megsértésével már most is jelentős mennyiségű lőszert és fegyvert szállít Oroszországnak.
Healey kijelentette: Oroszország és Észak-Korea kialakulóban lévő katonai együttműködésének súlyos biztonsági kihatásai vannak Európára, valamint az indiai- és a csendes-óceáni térségre is.
Az agresszió szélesedő, növekvő szövetségéről van szó, amellyel a NATO-nak és a hét vezető ipari hatalomnak (G7) szembe kell szállnia
– mondta keddi parlamenti tájékoztatásában a londoni védelmi tárca vezetője.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Erős szövetséget kötöttek a felek.


Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.


Katonai források és Volodimir Zelenszkij szerint is észak-koreai gyártmányú rakéta csapódott be egy ukrán településen.
