Vereségre ítélve – akár már 2024-ben eldőlhet az ukrajnai háború

2024. január 16. 15:24

A Volodimir Zelenszkij iránti bizalom látványosan csökken, és a katonai sikerek elmaradásával párhuzamosan mélyülnek a törésvonalak az eliten belül is.

2024. január 16. 15:24
Stier Gábor
Stier Gábor
Demokrata

„Ukrajna akár néhány hónapon belül összeomolhat. Drámaian fogy az élőerő és a lőszer, a tartalékok pedig léptékekkel elmaradnak Oroszország lehetőségeitől. Az orosz népesség legalább négyszerese az ukránnak, a GDP pedig 14-szerese. Az orosz gazdaság a háború és a szankciók okozta problémák ellenére is mintegy 3 százalékkal növekszik, míg az ukrán továbbra is mély válságban van, egyre égetőbb a káderhiány, miközben a frontra is százezres nagyságrendben kellene az ember. Az orosz katonai költségvetés hatszorosa annak, mint Vlagyimir Putyin hatalomra kerülésekor volt, és 2024-ben több mint hatvan százalékkal fogja meghaladni a 2023-ast. Ukrajna léte alapvetően a látványosan gyengülő nyugati támogatásoktól függ. Enélkül összeomlik az állam, és a hadsereg sem képes még középtávon sem a háború folytatására. Árulkodó adat, hogy jelenleg az orosz csapatok ötször annyi (tízezer) tüzérségi lövedéket lőnek el naponta, mint az ukránok.

Az anyagháborúban tehát Oroszország áll győzelemre, ami pedig alapvetően meghatározza az ilyen konfliktusok végkimenetelét.

Ehhez jön még, hogy az orosz hátország nem csupán gazdasági értelemben stabilabb. A társadalom döntő többsége mellett még ma is elmegy a háború. Nem sikerült a lakosságot szembefordítani a hatalommal, pedig a szankciók egyik célja kimondottan ez volt. Magát a háború ugyan az oroszok sem szeretik, ám elképzelhetetlennek tartják a vereséget. Putyin továbbra is széles körű támogatást élvez, és a márciusi elnökválasztáson várhatóan magabiztosan megszerzi majd az újabb hat évre szóló mandátumot. Eközben a Volodimir Zelenszkij iránti bizalom látványosan csökken, és a katonai sikerek elmaradásával párhuzamosan mélyülnek a törésvonalak az eliten belül is. Mind jobban érződik a társadalom elfáradása is. Míg tehát Putyin pozícióit megerősíti a választás, addig nem véletlen, hogy Zelenszkij nem meri kiírni a szavazást. Annak ellenére, hogy szintén március végén lejár a mandátum, megújításának elmaradása pedig gyengíti a legitimációját. Ez azonban még a kisebbik rossz, hiszen egy elnökválasztási kampány politikai értelemben alighanem végletesen megrendíthetné a hátországot.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: UKRAINIAN PRESIDENCY / HANDOUT / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolotarjov
2024. január 19. 09:51
Na ugye..
B_kanya
2024. január 17. 10:04
PatentB_kanya 2024. január 16. 22:36 "Nem tudom elhinni, hogy a nyugat ennyire balfék, de ha ez igaz, akkor viszont rosszabb a helyzet, mint amit a jelenlegi világkép mutat." Márpedig pld. Trump volt tanácsadója, Macgregor ezredes szerint Washington szerint még 1991 van.
B_kanya
2024. január 16. 22:22
Cikk: "Árulkodó adat, hogy jelenleg az orosz csapatok ötször annyi (tízezer) tüzérségi lövedéket lőnek el naponta, mint az ukránok." És kb. ez az arány a "taktikai" drónok (gránátos kiskopterek, Lancetek) esetén is, a stratégiai drónok (Geran-család) esetén meg kb. 20:1 ha nem több.
B_kanya
2024. január 16. 22:20
"Patent 2024. január 16. 17:15 "Az anyagháborúban tehát Oroszország áll győzelemre, " Ez az elejétől nyilvánvaló volt. A két ország mérete és lakossága nagyságrendi különbséget jelent, amellett, hogy a hadigépezet is látványosan az oroszok oldalára billen." Amit nem gondoltam, hogy a NATO vs Oroszország hadiipari verseny is így és ilyen durván dől el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!