Továbbra is börtönben marad Bródy János fia

2024. szeptember 03. 14:19

Az egykori informatikus hónapok óta küzd a rácsok mögül az ítélete enyhítéséért.

2024. szeptember 03. 14:19

Nyitókép: MTI / Mohai Balázs

Nehéz hónapok állnak Bródy János fia, Bródy Dániel Miklós mögött. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar művész legidősebb gyermekét egy több mint három évig tartó nyomozás- és tárgyalássorozat eredményeképpen tavaly december közepén ítélték két év börtönre és 529 ezer 266 dollár, azaz 186 millió forint pénzbüntetés megfizetésére. 

A vád szerint a korábban felhőmérnökként dolgozó informatikus bosszúból feltörte az őt alkalmazó bank rendszerét, miután kirúgták.

A vádirat szerint a férfi a vállalati laptopjáról törölte a bank kódtárait, az alkalmazottak nevében pedig olyan munkameneteket nyitott, amelyekkel több mint 220 ezer dollár (mintegy 77 millió forint) kárt okozott a rendszerben. Ráadásul miközben a rendszert manipulálta, a kirúgását követően feljelentést tett a rendőrségen, hamisan azt állítva, a céges laptopját ellopták az autójából. Ezt a vallomását az amerikai titkosszolgálat ügynökeinek is megismételte, amivel újabb törvénysértést követett el, hiszen szövetségi ügynöknek hazudni bűncselekménynek számít az Egyesült Államokban – számolt be a történtekről a Sillicon Valley nevű szakmai portál.

Ezt is ajánljuk a témában

A Blikk legújabb értesülései szerint azonban az ifjú Bródy ügye itt még nem ért véget: 

hónapok óta azért küzd, hogy enyhítsék az ítéletét, és ne veszítse el mindenét.

A lap az interneten fellelhető bírósági iratokra hivatkozva arról írt, hogy a tavaly december 11-én meghozott ítélet ellen Bródy János fia azonnal fellebbezett, nem tartotta ugyanis jogosnak a kiszabott büntetést. Közben azonban a rácsok mögé kellett vonulnia, így február 9-e óta onnan küzd az igazáért. A történtek édesapját idehaza nagyon megviselték. Bródy János azóta is hallgatásba burkolózik gyermekét illetően, és kerüli a nyilvánosságot is.

A lap úgy tudja, hogy Bródy Dániel még tavaly áprilisban bűnösnek vallotta magát, bízva abban, hogy emiatt talán „kegyesebb” lesz vele a bíróság. 

Az általa elkövetett bűncselekményekért ugyanis akár 15 évet is kaphatott volna,

 így a kiszabott két év már-már enyhe büntetésnek számít, amely a bíró jóindulatának és Bródy Dániel büntetlen előéletének volt köszönhető. 

Sorra falba ütközik és a védője is otthagyta

Azonban az informatikus úgy gondolta, hogy még ez is kellően súlyos büntetés, ezért fellebbezett, de nem járt sikerrel. Ezt a fejleményt még január 29-én iktattak be az ügy aktájába, amely azóta is csak növekszik. Bródy Dániel ugyanis egymás után adja be a kereseteket a bíróságra, mivel azt szeretné elérni, hogy oldják fel a vagyona zárolását, amelyet a letartóztatásakor rendeltek el a hatóságok. 

Az aktából kiderült, hogy 

valószínűleg ingatlan- és bankszámlán tárolt pénz is a zárolás tárgya,

az egykori felhőmérnök ebből szeretné kifizetni a 186 millió forintnyi pénzbüntetést és feltehetően a korábbi ügyvédjét is. Egy június 7-i bejegyzés tanúsága szerint ugyanis a korábbi védő már nem dolgozik Bródy Dánielnek, a férfi ugyanis kijelölt védőt igényelt a további intézkedésekhez – ismertette a Blikk.

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
díszponty
2024. szeptember 12. 15:10
Kedves barátom átküldte ezt a hírt azzal, hogy „ha ez Magyarországon történik, akkor giga tüntetés lett volna a PDSZ, Amnesty, Human Rights, Momentum Karácsony, DK és a többi haza áruló részvételével”. Nem is tudom hogy tudott ilyen csúnyákat mondani, mert SOKKAL CSÚNYÁBBAKAT KELLETT VOLNA MONDANIA. Meg sem említette, hogy lám bidenbödön bácsi Amerikájában az igazság fennen ragyog. Nem baj, majd jön Taylor Swift Kamela méla bávatag támogatásával és kihozzák Danit a börtönből. Nem is értem, valamiféle jogsegély egyezmény keretében miért nem utalták az ügyet Magyarországra, ahol is balos bekötésű bírák támogatásával majd felmentenék mint ez a minap Magyar Péterrel történt. A végén még akár Vásárhelyi Mariska pólót is kap szegény Dani, hiszen Che Guevara már nem elég woke, s a börtön kapujában frissen szabadulva apukája elénekelné a lesz mégy egyszer strófa helyett ilyennel: Van még egyszer……… Hát Dani, Amerika egyenlőre még szabad, ahol még egy Bródy nevűt is el mernek ítélni.
Zolotarjov
2024. szeptember 07. 11:43
Dani! Ha letöltötted a büntetésedet, itthon vár a Tisza csapata..:)
billysparks
2024. szeptember 03. 21:15
Porsche, szerelem, száguldás... SZDSZ, SZDSZ, SZDSZ..
Chekke-Faint
2024. szeptember 03. 19:11
A mi körünkben már évek óta leszarom Jani a neved. Aki rátámad a magyar nemzetre az ebbe a kategóriába esik nálunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!