
Nógrádi Zelenszkijről: Nem tudja Ukrajnát vezetni, működésképtelen az ország, mindenki játssza a hülye játékait és mindenki hazudik (VIDEÓ)
Akkora a társadalmi elégedetlenség Ukrajnában, hogy elképzelhető, tömegek vonulnak az utcára tiltakozásul, sokan úgy gondolják, az is jobb, ha rálőnek, minthogy megfagyjanak a saját házukban.

Forrás: Képernyőfotó/ weibo
Nógrádi György nagyon kíváncsian várja a brandenburgi tartományi választások eredményeit, miután a szociáldemokrata miniszterelnök bejelentette, ha a pártja, az SPD nem győz, akkor lemond és visszavonul. A legutóbbi felmérés szerint pedig egy százalékponttal vezetett az AfD a szocdemek előtt.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Gyere hozzánk podcastet készíteni!

A biztonságpolitikai szakértő az Ultrahang podcastadásában az elmúlt egy-két nap fontos hírének nevezte azt is, hogy Finnország azt kéri, Oroszországot zárják ki az ENSZ Biztonsági Tanácsából, de az egyetemi tanár szerint ez lehetetlen követelés. Nógrádi azt is megemlítette, hogy Szaúd-Arábia két feltétellel elismeri Izraelt, ha létrejön a palesztin állam és megoldódik Jeruzsálem sorsa, ezek azonban rövid időn belül nem fognak megtörténni – jelentette ki.
Izrael pedig megkezdte a csapatainak az áttelepítést Gázából északra, a libanoni határ mellé.
Nógrádi megemlítette, hogy az orosz hadsereg létszámát 180 ezer fővel növelték, Ukrajnában pedig bejelentették, hogy létrejött a pilóta nélküli eszközök önálló fegyverneme, az amerikai csapatok elhagyták Nigert.
Érdekes szerb híreket is ismertetett Nógrádi. Közölte, hogy a balkáni ország három feltételt szabott az Európai Unióhoz történő csatlakozáshoz. Nem hajlandó elismerni az egyneműek házasságát, nem hajlandó a koszovói kérdést ebben a formában elfogadni, és nem hajlandó fellépni Oroszországgal és Kínával szemben.
Az orosz-ukrán háborúról azt mondta, rendkívüli események nem történtek, az oroszok haladnak előre Donbaszban, és lassan visszafoglalják a kurszki térségben az ukránok által megszállt területeket. A kurszki offenzívával csak egy dolgot értek el az ukránok, elfogtak sok oroszt, akiket majd fel tudnak használni a hadifogolycserében. Fontosnak nevezte a biztonságpolitikai szakértő, hogy Olaf Scholz előállt és béketervvel és a német kancellár nem egyezik bele, hogy a tőlük kapott rakétákkal orosz mélységi területeket támadjanak az ukránok. Volodimir Zelenszkij pedig az ENSZ közgyűlésén ismerteti a békejavaslatát.
Ezt is ajánljuk a témában

Nógrádi szerint mindenki játssza a hülye játékait, és mindenki hazudik.
Ukrajna nyugati támogatása nagyban függ attól, hogy a novemberi amerikai elnökválasztáson ki nyer. Akkor is lesz módosulás, ha Kamala Harris, mert második számú politikusból első számú vezető lesz, más emberekkel, tanácsadókkal veszi körbe magát. Amennyiben viszont a ma még 1-2 százalékpont hátrányban lévő Donald Trump ül be a Fehér Házba, még komolyabb változások várhatóak.
Ursula von der Leyen immár nyolcadik kijevi látogatásáról Nógrádi azt mondta, az ukrán energetikai infrastruktúra 85 százaléka ment eddig tönkre. Az Európai Bizottság elnöke 160 millió eurót ajánlott fel a célra, de ez messze nem elegendő a helyreállításra, és jön a tél, amikor több áramra, fűtésre lenne szükség.
Ezt is ajánljuk a témában
Ursula von der Leyen Kijevben Ukrajna téli felkészítéséről és pénzügyi kérdésekről tárgyal
Az Európai Bizottság elnöke nyolcadjára látogatja meg Ukrajna fővárosát a háború kitörése óta.

A biztonságpolitikai szakértő szerint
Zelenszkij nem tudja Ukrajnát vezetni, ez az ország működésképtelen, csak a nyugati segélyek tartják fenn.
Akkora a társadalmi elégedetlenség, hogy elképzelhető, tömegek vonulnak az utcára tiltakozásul, sokan úgy gondolják, az is jobb, ha rálőnek, minthogy megfagyjanak a saját házukban.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Egymást lövi Ukrajna és Oroszország, sok a halott mindkét oldalon

Az ukrán légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg szerdára virradóra különböző típusú rakétákkal, valamint 138 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.

Orosz-ukrán háború: egy török teherhajót ért találat a Fekete-tengeren

A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.

Újabb településeket foglaltak el az oroszok, súlyos ukrán veszteségekről számolt be Moszkva

Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.









