Jön az osztrák választás: győz a Szabadságpárt, vagy hatalomban maradnak a rendszerpártok?

Nyitóképen: Herbert Kickl a Szabadságpárt kampányeseményén (fotó: Alex HALADA / AFP)

Mintha egy másik történelmi korszakban lett volna: az öt éve, még a Covid előtt tartott legutóbbi, 2019 szeptemberi választáson még egészen máshogy nézett ki az osztrák politikai élet, mint most. Ausztria politikai csillagát, nagyemberét a még akkor is igen fiatal, 33 éves Sebastian Kurznak hívták, akinek vezetésével az Osztrák Néppárt (ÖVP) nagy győzelmet aratott az akkori voksoláson. Igaz, már az azt megelőző időszak is turbulens volt, hiszen Kurz első, Szabadságpárttal (FPÖ) kötött koalíciója és kormányzása előzőleg megbukott az Ibiza-botrány miatt, Kurz távozott is a hatalomból; és a 2019-es választás előtt egy ideiglenes szakértői kormány irányította az országot.

 az általa új imázzsal felruházott és újraszervezett Osztrák Néppárt a voksok 37 százalékát gyűjtötte be, ami a régi idők nagy néppárti korszakait idézte fel; míg a szocdemek 21 százalékot, az Ibiza-ügyben megégett Szabadságpárt 16 százalékot, a Zöldek pedig 14 százalékot értek el. A liberális NEOS 8 százalékkal jutott be a törvényhozásba.

Kurznak kényelmes helyzete volt, hiszen három párttal is többségi koalíciót tudott volna alkotni – a poszt-ibizás FPÖ nem jöhetett szóba, a régi szoci elvtársak és a német kollégáiknál kevésbé vonalasabb helyi Zöldek közül pedig az utóbbiakat választotta partnernek. Hihetetlen, de igaz, a Zöldek mostanáig kitartottak az ÖVP-vel való kormányzásban.

Még úgy is, hogy Kurz második regnálása is viharosan ért véget, nem is sokára: 2021 októberében az ÖVP-t sújtó korrupciós botrányok miatt lemondott Kurz kancellár. Helyét rövid ideig Alexander Schallenberg addigi külügyminiszter vette át, de még az év decemberében Karl Nehammer addigi belügyminiszter és ügyvezető ÖVP-pártelnök lett az új kancellár.

A Nehammer-kormányzat aztán minden belpolitikai konfliktushullám, a Néppárt és a Zöldek alapvető ideológiai és szakpolitikai ellentétei ellenére is hivatalban maradt mind a mai napig. Pedig nemrég még az is megtörtént, hogy a zöldek által delegált klímaügyi miniszter asszony a kormányzat és a kancellár álláspontjával homlokegyenest ellenkező módon szavazott egy uniós környezetvédelmi kérdésben, ami érzékenyen érintette az ÖVP hátországát is jelentő osztrák mezőgazdaságot.

az osztrákok pedig ítéletet mondanak az elmúlt öt év kormányzati és ellenzéki politikáiról.

A várható eredmény nem lesz egyszerű egyik pártnak sem. Ha megnézzük az elmúlt évek közvélemény-kutatási adatait, olyan látképet kapunk, mintha csak az osztrák Alpokra néznénk rá: népszerűségi hegyek és völgyek mindenfelé. 2020-ban, a Covid-járvány idejében a Kurz-féle Néppárt még a bűvös abszolút többség, az 50 százalék elérése felé tartott – aztán jött egy brutális lejtő, a mélyén Sebastian Kurz megbukásával és pót-kormányfők helyzete hozásával.

Akkoriban még az ellenzékbe szorult szocdemeknek is volt egy kiugró korszaka, majd visszasüllyedtek a középpártiságba. Ezt követően, az elmúlt kerek két évben a Szabadságpártnak lett momentuma: Herbert Kickl vezetésével újra magához tért a radikális párt, és a Kickl-féle radikálisabb, szikár, egyenes beszéddel a mélyből hozta vissza a Strache-féle, bohóckodástól sem mentes és az Ibiza-botránnyal megtépázott Szabadságpárt népszerűségét. 

a Covid-korlátozások elleni népi felháborodás, az Ausztriát érintő tömeges bevándorlás kihívásai, a katonailag semleges, gazdaságilag sokfelé nyitott osztrák kompországot sok szinten kellemetlenül érintő ukrajnai háború és annak szankciói, a dráguló lakhatás és megélhetés mind kiváló témákat jelentettek Kickléknek.

Fontos leszögezni, hogy az Osztrák Szabadságpárt nem egyenlő a német AfD-vel, sőt: sok évtizedes múlttal rendelkező, már nagyobb pártként is több évtizede jelen lévő, nem egyszer helyi vagy országos kormányzatba is bekerülő pártról van szó az FPÖ esetében. Igaz, hogy még mind a mai napig ők tudják a legjobban a beágyazott „zsákmánypártok”, a régi, jól leosztott kétpártrendszer fő kihívóiként pozícionálni magukat; bár mind a Néppárttal, mind a szocdemekkel kötöttek már koalíciókat. Az FPÖ Ausztria három fő bevett pártja lett mostanra, komoly szervezettséggel és egyszerre fővárosi és vidéki támogatói rétegekkel. Ráadásul a német helyzettel ellentétben az ÖVP, az SPÖ és az FPÖ szavazói között is van átjárás, korszaktól, személyiségektől és fő üzenetektől függően vándorolnak bizonyos szavazói tömegek a három párt között.

Az elmúlt két évben tehát Kicklnek és radikálisabb üzeneteinek állt a zászló, és egy látványos szabadságpárti győzelem is körvonalazódni látszott. A szeptember végi választási győzelem még most is valószínűnek tűnik – de a Néppárt az utolsó hetekben mintha magára talált volna, elkezdett növekedni a népszerűsége, a szocdemeket beelőzték, és már csak pár százalék a hátránya a Szabadságpárthoz képest, amely ellenben zsugorodni kezdett.

 míg a szocdemek 20-22 százalékon állnak. A Zöldek és a liberális NEOS 9 százalék körüli támogatottsággal rendelkeznek, és ráadásul egyre inkább biztos bejutónak mutatják még a Sörpárt nevű viccpártot is – mely jelenség mindig egy adott politikai rendszer válságára mutat rá.

A Szabadságpárt célja egyértelmű: minél erősebb eredménnyel megnyerni a választást és aztán magának vindikálni a kormányalakítás jogát. De az, hogy egyedül megszerezzék a parlamenti többséget, kizárható. Akkor viszont koalíciós társat kellene találnia. Ez viszont, tekintve, hogy a Néppárt elzárkózott egy Kickl-vezette Szabadságpárttal való koalíciótól, máris nagy akadálynak tűnik, pláne, hogy a baloldaliak szövetkezése az FPÖ-vel jelenleg még inkább kizárható.

Igaz, ha végül a választási eredmények nyomán Kickl marad az FPÖ élén, a vele való koalíciót kizáró Nehammer néppárti kancellár viszont távozik a hatalomból és a politikai vezetésből, akár egy új paktum is születhet a választás után az ÖVP és az FPÖ között. Vagy akár Kickl is hátraléphet papíron egy jobbos-jobbos koalíció érdekében. Friss felmérések szerint egyébként 

ez a legnépszerűbb szcenárió a választók körében, amit jelenleg politikusi fogadkozások akadályoznak meg.

De választói akarat ide vagy oda, esélye van annak is, hogy egy várható FPÖ-győzelem ellenére a Néppárt és a baloldal fog majd össze egy többségi kormánykoalíció megalakítására. Mivel az ÖVP-nek már több évtizedes tapasztalata van a szocdemekkel való nagykoalíciózásban, az elmúlt éveket pedig a Zöldek társaságában töltötték a kormányzatban, ez egyik félnek sem esne nagyon nehezére – a hagyományosan gazdag osztrák „zsákmányokon” pedig könnyen el tudnak majd osztozni. 

A néppárti választók 43 százalékának a baloldal felé való nyitás a szimpatikus, ellenben a szocdem választók csak 27 százaléka támogatja ezt. A várható győztes párt kikerülése viszont nyilván következményekkel jár majd a trükköző pártok számára, 

Jelenleg tehát még senki nem ihat előre az alpesi medve bőrére – sem a győzelemre készülő szabadságpártiak, sem a várható győztest megkerülni kívánó néppártiak és szocdemek.