És arra ki szavazott, hogy a demokrácia ilyen legyen?

Nyitókép: JENS KALAENE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Olyan időket élünk, amelyekben a világ egy része külpolitika gyanánt azzal villog, hogy ő demokrácia, más meg nem az – s azt várja a többi demokráciától, hogy ezt a tényt kőolajimportról, chipexportról és befektetésekről szóló döntéseiben is érvényesítse. Épp ezért vagyok igen háklis a demokráciára.

Ha már ennyibe kerül ez nekünk,

legyünk szabadok a szólásra, és lehessen szavunk az ország dolgainak intézésében, minimum.

És ez az az aspektus, amelyben a demokráciájára kifelé oly büszke Nyugat befelé folyamatosan alulteljesít. A német demokráciának például a mai szent napig nem sikerült megbirkóznia azzal a kihívással, hogy szétszálazzon két dolgot. Egyrészt azt, hogy a lakosság igen jelentős része az európai migrációs politika gyökeres, valamint az európai háborús politika néminemű megváltoztatását kéri, akarja, követeli. Másrészt pedig azt, hogy az e két helyes álláspontot képviselő párt nagyjából öt politikusa néha nem bír a vérével, és kétévente egyszer mondanak valami olyat, amit kilencven éve valaki más SS-rúnás egyenruhában is mondott már. Utóbbi kétségtelenül igen randa dolog, ugyanakkor viszonylag egyszerűen lehetne is orvosolni – a CDU-nak személyi feltételeket kellene támasztania az AfD-vel kötendő koalíciókhoz, aztán az AfD-s pártbázis majd eldönti, hogy a rendszertelen időközönkénti jólmegaszondás-e a fontosabb, vagy az ország rendbetétele. Ez volna a demokratikus hozzáállás.

Ahogy nem megy túl sokra a demokrácia prédikálásával az Egyesült Államok sem akkor, ha egy politikus a regnáló alelnök és demokrata elnökjelölt kritizálása után egy, azaz egy nappal a különleges terrorveszélyt jelentők listáján találja magát. Itt ugye Tulsi Gabbard korábbi demokrata képviselőről és elnökjelölt-jelöltről van szó, aki július 22-én azt találta mondani Kamala Harrisre, hogy az nem fog tudni ellenállni a senki által meg nem választott katonai-ipari komplexum háborús lobbijának, amely az Egyesült Államok külpolitikájára jelentős hatást gyakorol. Csecsemők számára is ismert, banális igazságot mondott tehát ki. Aztán július 23-ai hatállyal rá is került az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal, a TSA Nyugodt Ég fedőnevű, potenciális belföldi terroristák megfigyelésére és soron kívüli repülőtéri vegzálására létrejött listájára, melynek következtében élete összes elkövetkezendő repülőútja egy tortúra lesz a számára.

Nem tudom, ez micsoda, de valószínűleg nem az a fajta szólásszabadság, amelyért Magyarországon Pressman nagykövet úr rendszeresen aggódni érzi szükségét.

A demokrácia nem vicc. A demokrácia nagyon komoly dolog, és több, mint intézmények, fékek, ellensúlyok, jogi normák és felmutatott morálmutatóujjak összessége. A demokrácia több annál is, hogy puszta bunkósbot legyen a Kína feje búbjára való stratégiai rákoppintás nagy folyamatában. A demokrácia lényege a népfelség, az, hogy a szabad, szuverén nép akarata köti a kormányzó elitet, s nem fordítva. Ha a nép nehéz koalíciókat ír elő, akkor azokat kell megkötni. Ha a nép ezredszerre is elmondja, hogy az elbírált menekültkérelemmel nem bíró migránsok beengedése, mint európai jogi norma olyan önsorsrontó jóemberkedés, amit a maga részéről nem kíván a továbbiakban megfinanszírozni, akkor a jognak kell változnia, nem a népnek.

Az úgy járásnál pedig nemigen van rosszabb, így tűnik ez innen, Magyarországról 2024 őszelőjén.