Nyugatról jött a kijózanító pofon: egy mondattal tönkretették Zelenszkij háborús álmát
„Ezt nem fogjuk megtenni, és erre jó okunk van” – szögezte le Olaf Scholz.

Beigazolódhatott az Egyesült Államok gyanúja.

Nyitókép: Handout / UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP
Több fényképes bizonyítékot is bemutattak arról, hogy az orosz haderő elkezdett kínai gyártmányú páncélozott járműveket használni az ukrajnai háború során – szúrta ki a Portfolio.

Több fénykép is készült arról, hogy orosz katonák legalább egy kínai gyártmányú Sansi Baodzsi „Tigris” típusú 4x4-es páncélozott járművel mutatkoztak, melyre álcahálót, drónvédő ketrecet és drónelhárító eszközt is telepítettek.
A jármű elsősorban csapatszállító feladatokat lát el, de fontos kiemelni, hogy lőfegyver befogadására alkalmas, forgatható toronnyal is rendelkezik.
A lap azonban kiemelte, nem lehet tudni, hogy került ez a páncélos a frontra, sőt még azt sem lehet tudni, hogy Kína erre engedélyt adott volna az oroszoknak, viszont az Egyesült Államok már régóta vádolja Pekinget azzal, hogy titkokban segítik az orosz hadigépezet működését.
A fényképeket itt tudja megtekinteni:
***
Ezt is ajánljuk a témában
„Ezt nem fogjuk megtenni, és erre jó okunk van” – szögezte le Olaf Scholz.


Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Az ukrán légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg szerdára virradóra különböző típusú rakétákkal, valamint 138 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.


A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.
