Baljós jelek – az ukrán főparancsnok újabb orosz offenzívát emleget

Olekszandr Szirszki egy stratégiai megbeszélés után ugyanakkor azt is kijelentette, hogy az ukrán erők jelentős veszteségeket okoznak az ellenfél soraiban.

...az úgynevezett korlátozott, vagy kordában tartott eszkaláció révén.
Nyitókép: Anatolii Stepanov / AFP
„Miközben a The Wall Street Journal éppen ma hozta ki a nyugati hírszerzési adatokra hivatkozással, hogy az orosz-ukrán háború katonai áldozatainak a száma elérte az egymillió embert (mindkét oldalon, halottak + sebesültek), jelenleg a közbeszédet meghatározó kérdés továbbra is, hogy megadják-e Ukrajnának az engedélyt a nyugati nagy hatótávolságú rakéták használatára.
Véleményem szerint mindez csak egy mesterséges tematizálás, valójában generálisan ezeket a kérdéseket már meghozták. Az Oroszország által felállított vörösvonalaknak a lebontása fokozatosan történik, az úgy nevezett korlátozott, vagy kordában tartott eszkaláció révén. Gondoljunk bele: pontosan egy évvel ezelőtt még arról szólt a nyilvános vita, hogy Ukrajna megkapja-e egyáltalán az amerikai ATACMS rakétákat, azoknak is a kisebb hatótávolságú, 160 km-es változatait. Megkapták.
Aztán arról ment a vita, hogy megkapják-e a nagyobb, 300 km-es változatot. Megkapták azt is, még hozzá titokban, 2024. áprilisában. Aztán meglett az engedély a nyugati fegyverek (nemzetközi jog alapján elismert) orosz területeken való bevetéséről júniusban, de ez alól a nagy hatótávolságú rakéták kivételt képeztek.”