Újabb országban tiltják be a mobiltelefonok használatát az iskolákban

2024. augusztus 30. 19:03

Fontos, hogy ne büntetéssel fenyegessék a diákokat, hanem igazán győzzék meg őket arról, hogy iskolaidőben ki kell kapcsolni a telefonokat – tette hozzá a szakszervezet szóvivője.

2024. augusztus 30. 19:03
null

Nyitókép: Képernyőkép

Görögországban betiltják a mobiltelefonok használatát az iskolákban szeptembertől. Az intézkedés mottója: „a mobil maradjon az iskolatáskában” – mondta el Kiriákosz Pierakákisz oktatási miniszter pénteken a Szkai hírtelevíziónak. 

Aki nem tartja be a szabályt, egy napra kitiltják az iskolából, többszöri kihágás esetén pedig több napra is kizárhatják az érintett gyereket az oktatásból. 

Abban az esetben pedig ha egy tanuló engedély nélkül videofelvételt készít társairól vagy a tanáráról, még szigorúbb büntetésre számíthat, végső esetben ki is rúghatják, és másik iskolát kell keresnie – mondta el a tárcavezető. Kiriákosz Micotákisz kormányfő is kitért a kérdésre a hét közepén tartott kormányülésen, amelyet a görög rádió közvetített.

„Nem feltétlenül várjuk el, hogy az első naptól fogva száz százalékban betartsák az új szabályt, de szeretnénk a gyerekek, a szülők és a pedagógusok számára világossá tenni: nagyon fontos azt biztosítani, hogy az iskolákban teljes mértékben a tanulásra koncentráljanak” – mondta a görög miniszterelnök. A gimnáziumi tanárok szakszervezetének szóvivője a rádióban azt mondta, fontos, hogy ne büntetéssel fenyegessék a diákokat, hanem igazán győzzék meg őket arról, hogy iskolaidőben ki kell kapcsolni a telefonokat.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2024. augusztus 31. 07:59
Na, ugye? Balfék fos-rakás, ÓÓÓÓRBÁÁÁÁN-nak igaza lett, mint mindig!
Mr.Woof
2024. augusztus 30. 21:56
Ez nagyon ""környezetkímélő"", jól elbaszta ezt a kormány, hogy már megint mindent azonnal, mindenféle átmenet és segítség nélkül akar végrehajtatni egy dolgot. "Egy szakiskola azt kérte a diákjaitól, hogy mindennap vigyenek egy zárható, bélelt, buborékos borítékot, hogy abba tehessék a mobiltelefonokat, így végrehajtva az iskolai mobilhasználatot tiltó kormányrendeletet – adta hírül az RTL Híradó. Mivel a borítéknak zárhatónak kell lennie, mindennap új kell belőle."
Csubszi
2024. augusztus 30. 21:07
A lázadó tanárok bűncselekményt követnek el. Kirúgni, vádat emelni!
Csubszi
2024. augusztus 30. 21:03
Itthoni balos faszkalapok nem látják, hogy a nyugati elvtársaik is ilyen rendelkezéseket hoznak? Nem tudnak olvasni? Balfaszok?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!