Trump: Kennedyvel együtt harcolunk a korrupt politikai rendszer ellen

2024. augusztus 24. 09:09

Miután RFK Jr. csatlakozott a kampányához az elnökjelölt megígérte, hogy nyilvánosságra fogja hozni az összes szövetségi iratot a Kennedy-merénylettel kapcsolatosan.

2024. augusztus 24. 09:09
null

Nyitókép: Trump és Kennedy /Olivier TOURON / AFP

 

Robert F. Kennedy Jr. (Közkedvelt becenevén RFK) néhány órával azután, hogy felfüggesztette elnöki kampányát már színpadra is lépett Donald Trump arizonai gyűlésén. A Kennedy klán fekete bárányát lelkesen fogadta Trump közönsége – számolt be a New York Post. 

Trump Kennedyt az „amerikai értékek bajnokának” és „nagyszerű embernek” nevezte, mielőtt felhozta volna a színpadra. 

Kennedy elmondta: a republikánus elnökjelölt elleni merénylet után több beszélgetésük is volt, és igyekeztek olyan témákat megtárgyalni, amelyek összekötik őket. A korábban demokrata színekben is induló politikus elmondta: Trump ígéretet tett arra, hogy megszabadítja az amerikai ételeket a különböző negatív kémiai összetevőktől, és felszámolja a vállalati korrupciót a szabályozással foglalkozó ügynökségekben.

Kennedy emellett Trump ígéretét is méltatta, miszerint távol tartja az Egyesült Államokat a külföldi háborúktól, véget vet a cenzúrának és megvédi „Amerika szabadságát” a „totalitarizmustól”.

Kennedy rövid felszólalása után Trump azt jósolta, hogy egykori riválisának „hatalmas befolyása” lesz a kampányára – „sokkal nagyobb, mint amit a felmérésekben látni lehet."

Ezt is ajánljuk a témában

„Bobby és én együtt fogunk harcolni, hogy legyőzzük a korrupt politikai intézményrendszert, és visszaadjuk az ország irányítását az embereknek. És mindazokat, akik támogatták Bobby kampányát, nagyon egyszerűen arra kérem, hogy csatlakozzanak hozzánk ennek a koalíciónak az építésében” – mondta Trump.

Az RFK iránti „tisztelgésként” Trump bejelentette, hogy megválasztása esetén létrehozna egy merényletkísérletekkel foglalkozó bizottságot, amely nyilvánosságra hozná a John F. Kennedy korábbi amerikai elnök (Robert F. Kennedy Jr. nagybátyja) meggyilkolásával kapcsolatos összes szövetségi iratot.

Kennedy pénteken szállt ki a 2024-es versenyből, és elítélte a Demokrata Pártot, amiért „látszatelőválasztást” tartottak, és „választás nélkül” tették elnökjelöltté Kamala Harris alelnököt. A hírek szerint korábban Kennedy megpróbált találkozni Harrisszel, de az alelnök nem fogadta. A korábbi demokrata politikust a pártja páriaként kezeli több évtizedes oltásellenes nézetei miatt. 

A független jelölt 5-8 százalék közötti népszerűségi számokat produkált, így kilépése potenciálisan növelheti Trump novemberi esélyeit.

Ezt is ajánljuk a témában

Kennedy és Trump Arizonában:

 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kobi40
2024. augusztus 24. 19:53
tavirozsa2 2024. augusztus 24. 10:43 "(...) ezt nem láttuk jönni." Honnan hoztad ezt az idióta, magyartalan, félANÁLfabéta kifejezést?
kobi40
2024. augusztus 24. 19:50
Akitlosz 2024. augusztus 24. 13:17 A haverod, a Lócitrom fejű Tevepata szájú Péter is összeesüvésezte a csőgatyáját. Te, szegény te. Kihagytad, hogy éppen, amikor a kémrepülők megjelentek az égen, anyukád elfelejtette a kakajódról a tejszínhabot és a vajas kalácsot.
kobi40
2024. augusztus 24. 19:47
Csak nehogy a felmenője sorsára jusson. Nomen est omen. :-(
rasdi1
2024. augusztus 24. 18:52
Ha valóban "a korrupt politikai rendszer ellen" akar harcolni, akkor valószínű nem lesz elnök. Ha pedig elnök lesz, ezt az ígéretét nem fogja teljesíteni. Legfeljebb csak látszólag tesz egy-két ilyen jellegű lépést.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!