Lecsökkenti az ír kormány az ukrán menekültek segélyezését

2024. augusztus 02. 19:11

Az Euronews szerint már nem fogadják melegszívvel a menekülteket az országban.

2024. augusztus 02. 19:11

Nyitókép: Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Írország jelentősen csökkenti az Ukrajnából érkező menekültek szociális juttatásait – számolt be róla az Euronews. Szeptember 1-jétől a menekülteknek nyújtott heti állami kifizetések heti 232 euróról (92 ezer forint) mindössze 38,80 (15 ezer forint) euróra csökkennek.

Ezt is ajánljuk a témában

A döntést azonnal bírálták a baloldali pártok, akik szerint a döntés a gyermekszegénység növekedéséhez vezet, és végső soron csupán figyelemelterelés más belpolitikai problémákról.

Az ír kormány szerint a jóléti juttatások javasolt csökkentése révén az ország összhangba kerül a legtöbb uniós állammal.

Írország a döntést követően közel egy szinten lesz Franciaországgal, ahol ahol a befogadott menekültek 47,60 eurót (19 ezer forint) kapnak hetente, a nem befogadott menekültek pedig 99,40 eurót (39 ezer forint) ugyanerre az időszakra.

„Ez egy olyan lépés, amely két dolgot tesz: egyrészt azonos alapokra helyez minket európai társainkkal az unióban, másrészt biztosítja, hogy az ideiglenes védelemben részesülő ukránok mindannyian azonos elbánásban részesüljenek” – mondta Barry Ward szenátor a Fine Gael párttól az Euronewsnak. „Tehát nem attól függ, hogy mikor érkezett valaki Írországba, mindenki ugyanazt fogja kapni” – tette hozzá.

Ezt is ajánljuk a témában

A változások valószínűleg sok menekültet elriasztanak attól, hogy fontolóra vegye az Írországba költözést. Úgy tűnik, hogy az ír kormány ezzel a döntésével határozott üzenetet küldött: az Ukrajnából érkező menekülteket egykor nagyon szívélyesen fogadták az írek, de ez a fogadtatás mostanra kezd kihűlni.

***

 

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2024. augusztus 04. 15:45
Itt nem a menekültek befogadásáról, hanem a keresztény alapokon nyugvó fehér lakosság lecseréléséről van szó. Ebben az ukrán menekültek nem segítenek. Akkor sem ha beilleszkednek, akkor sem ha dolgoznak. Szírek jöhetnek, papír sem kell, dolgozni sem kell. Ami kell, azt elvehetik, pár év és a formális hatalom is az övék lesz. Mi pedig a török dúlás óta tudjuk, hogy mit jelent az, amikor a muszlim szabad elvonulást ígér…
khomeini
2024. augusztus 02. 23:40
adják ki magukat szírnek vagy bengálinak
Johogy
2024. augusztus 02. 20:27
Remelem inteznek valamit a koolajimportukkal!
survivor
2024. augusztus 02. 20:21
lefty El tudnának, ha karnának..🤣🤣
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!