Mint mondja: szerinte eddig „nem beszélhettünk olyan értelemben vett kultúrharcról, mint Magyarországon. A kultúra eléggé békén volt hagyva összességében. Alul volt finanszírozva, de abból a pénzből, amink volt, gyakorlatilag azt csináltunk, amit akartunk.”
Szerinte „az az ideológiai nyomás azonban, amit Magyarországon is látunk, állandó ellenségképekre épít, bár hogy kik is az ellenségek, az mindig változik. Nálunk voltak a magyarok az ellenség, aztán a romák, aztán a migránsnak nevezett menekültek, most meg a szexuális kisebbségek.”
A képzőművész úgy fogalmaz:
„a szlovákiai magyar politikai életben ez az árokásás sajnos már akkor elkezdődött, amikor Magyarország megpróbálta megváltoztatni a politikai erőviszonyokat”.
Mint mondja, szerinte a magyar kisebbségbe „egyértelműen” Budapestről exportálták a kultúrharcot. Hozzáteszi: „a magyar kisebbség jelentős része is a magyar állami közmédiát hallgatja. A kisebbségekre ugyanúgy hat az a propaganda, ami Magyarországon van. Az a fajta erős ideológiai nyomás, ami Magyarországon érezhető, átkerült a határ túloldalára is.”