Tizennégy év kormányzás után három hete történelmi vereséget szenvedett a Konzervatív Párt az Egyesült Királyságban, a következő három hónapban új vezetőt választanak, akinek a feladata a párt megújítása lesz.
Nyitókép: Rushi Sunak a választási vereség másnapján richmondi választókerületében 2024. július 5-én / fotó: TEMILADE ADELAJA / POOL / AFP
A brit Konzervatív Párt vesszőfutása vélhetően David Cameron elhibázott ígéretével indult el. A kormányfő 2013-ban saját megosztott táborának összerántása érdekében bedobta azt az ötletet, hogy ha a 2015-ös választást a toryk megnyerik, népszavazást rendeznek az EU-ból való kilépésről. Ezt az ígéretet bevasalták a miniszterelnökön, s habár ő a maradás mellett kampányolt, a brit szavazók többsége a 2016-os referendumon a brexit mellett voksolt.
Az Egyesült Királyság ezzel kényszerpályára került, és végre is hajtotta a leválás jogi-politikai kötelezettségeit
– az EU és a brit parlament közötti viták azonban Theresa May kormányát bedarálták, May távozott posztjáról. 2020 januárjában a szigetország hivatalosan is kilépett az Európai Unióból, ennek levezénylését a brexit-párti Boris Johnson vállalta, és ez átmeneti népszerűséget hozott neki, de saját covid-szabályainak megsértése és munkatársainak botrányai után végül ő is lemondásra kényszerült. Liz Truss válságmenedzserként érkezett 2022 őszén a kormány és a toryk élére, de csak két hónapot töltött a bársonyszékben: ellentmondásos adócsökkentési és hitelfelvételi terveibe belebukott.
Pártbeli egyetlen kihívója és végül utódja,
Rishi Sunak friss kormányfőként öt területen ígért gyors változást:
megfékezni az inflációt, stimulálni a gazdasági növekedést, csökkenteni az adósságot, lerövidíteni a kórházi várólistákat és megállítani az illegális migrációt. Vezetése alatt azonban a Konzervatív Párt gyengén szerepelt a 2023-as és a 2024-es önkormányzati választásokon, majd a miniszterelnök – nem várva be a decemberi időpontot – váratlanul előrehozott választásokat írt ki július 4-ére, amelyet soha nem látott mértékben elvesztett.
Nehéz helyzetben vette át a Konzervatív Párt irányítását, a Johnson-évek és a Truss-fiaskó miatt a párton belüli rossz közhangulat és a 12 év kormányzás során beálló amortizáció kettős teherként nehezedett rá – a probléma azonban végül az lett, hogy
bár ígérte, neki sem sikerült lendületet adnia a fásult konzervatívoknak,
kormányprogramját sem sikerült végigvinnie.
Elemzők nem tartják lényeginek azt a lélektani tényezőt, hogy indiai származása miatt sok rasszista indíttatású támadás érte, vagy hogy hindu ünnepeket ült meg nyilvánosan a Downing street 10-ben, azt viszont igen, hogy kormányzása alatt nem sikerült a korábbi években begyűrűző inflációs helyzetet, a megélhetés költségeinek növekedését megfékeznie, és a szegényebb rétegek romló helyzete éles ellentétbe került a vagyonos üzletemberként ismert miniszterelnök életmódjával.
A Konzervatív Pártot elérte a hosszú kormányzás átka, 14 év hatalom után elfáradt a brand, a kormányfő pedig nem tudta hozni korábbi ígéreteit. A kórházak túlzsúfoltak, az egészségügyi ellátás színvonala esett, tarthatatlanná vált a büntetés-végrehajtási intézmények helyzete is, és sok önkormányzat a csőd szélére került finanszírozási okok miatt.
Az életszínvonal csökkenését nemcsak az utca embere érezte, de azt a szikár adatok is mutatták.
Érdekes ellentétben a fentiekkel: a makrogazdasági mutatók egyébként javultak, elemzők szerint Sunak gazdaságpolitikája meghozhatta volna a gyümölcseit, ha több ideje maradt volna kormányon – mégis, az a közvélekedés alakult ki a júliusi választások előtt, hogy a konzervatívok kifogytak az ötletekből, improvizálnak, és már képtelenek kezelni a válságot, Sunak pedig egy sodródó, gyenge vezető. Ezen az imázson a miniszterelnök nem tudott változtatni, és saját választóit sem tudta kormánya alkalmasságáról meggyőzni. Ráadásul maguk a toryk sem voltak egységesek:
a párt jobbszárnyának elégedetlen szavazóit a kampány utolsó szakaszában elszipkázta Nigel Farage euroszkeptikus pártja, a Reform UK párt.
A választási vereség után Rishi Sunak benyújtotta lemondását, és jelezte: a párt tisztújításáig marad csak a toryk élén.
A Konzervatív Párt új vezetőt választ tehát, amelynek menetét a párt szabályzata írja elő. Ezek alapján a következő menetrend szerint zajlanak majd az események a következő három hónap során.
Főszabály szerint a pártvezető tisztségére csak parlamenti képviselőt lehet jelölni, mégpedig olyat, aki a jelölés idején is az. Jelöltet csak parlamenti képviselők javasolhatnak, 10 ajánlás kell az induláshoz (a jelenlegi parlamenti viszonyok alapján matematikailag tehát maximum 11 jelölt indulhat, reálisan inkább hét lesz az) – a jelöltállítás július 24. és 29. között zajlik.
A pártbeli választási procedúra két részből áll: először egy előzetes voksolás történik szeptember 4. és 11. között, amelynek során 4 jelöltre szűkítik a számot, ez a négy jelölt pedig lehetőséget kap a szeptember 29. és október 2. között megrendezendő pártkongresszuson történő felszólalásra.
A második fordulóban október 9. és 10. között a képviselők már csak két jelöltre szűkíthetik a befutók számát,
akik közül október 31-én a teljes párttagság fog szavazással választani új vezetőt, akinek a személyét hivatalosan november másodikán jelentik majd be a nyilvánosság előtt.
Eddig négy képviselő jelezte hivatalos indulását a megmérettetésen:
James Cleverly, Robert Jenrick, Mel Stride, Tom Tugendhat, de bennfentesek három másik jelölt indulását még biztosra veszik.
Röviden összefoglaljuk ezen politikusok eddig betöltött pozícióit, illetve politikai súlyát.
James Cleverly
A Truss- és a Sunak-kormány volt külügyminisztere, rövid ideig belügyminisztere, korábban oktatási miniszterként, előtte a közel-keleti és észak-afrikai ügyi, később pedig az Európa-ügyi és észak-amerikai államtitkárként szolgált. Az 54 éves politikus, aki anyai ágon Sierra Leone-i származású, a Sandhurst katonai főiskolán végzett, a tartalékos hadsereg tagja, 2015 óta parlamenti képviselő.
Robert Jenrick
A 42 éves politikus 2014 óta képviselő, a Johnson-kormány önkormányzati államtitkára, a Truss-kormány egészségügyi, a Sunak-kormány bevándorlásügyi minisztere volt.
Mel Stride
A 62 éves politikus 2010 óta az alsóház tagja, a May-kormány pénzügyi államtitkára, a Sunak-kormány munkaügyi államtitkára volt.
Tom Tugendhat
Az 51 éves képviselő 2015 óta az alsóház tagja. A May- és a Johnson-kormány idején a külügyi bizottság elnöke volt, a Truss- és a Sunak-kormányban belbiztonsági miniszterként dolgozott. 2003 és 2013 között a brit hadseregben szolgált, különböző civil tisztségekben az iraki és az afganisztáni misszióban is részt vett.
Suella Braverman
A 44 éves politikus a párt egyik nagy reménysége, a Johnson-kormányban jogi főtanácsadó volt, a Truss- és a Sunak-kabinetben a belügyminisztériumot irányította. Korábban egy konzervatív think tank, a European Research Group (ERG) elnöke volt, majd Anglia és Wales főügyésze. Indiai felmenői Kenyából és Mauritiusról érkeztek Angliába, ő már első generációs britként végzett jogot Cambridge-ben.
Kemi Badenoch
A 44 éves politikus a londoni közgyűlés után 2017-ben került be a brit parlamentbe, majd a Truss- és a Sunak-kormányban a nemzetközi kereskedelemért felelős államtitkár, majd nőügyi miniszter lett. A nigériai felmenőkkel rendelkező volt szoftverfejlesztő megjárta a bankszektort, és volt a Spectator magazin digitális igazgatója is.
Priti Patel
Az 52 éves politikus 2010 óta az alsóház képviselője, a May-kormányban nemzetközi fejlesztési államtitkár, a Johnson-kabinetben belügyminiszter volt, de Truss kormányfővé választása előtt tisztségéről lemondott. Az ugandai-indiai felmenőkkel rendelkező hölgy politológiai tanulmányai után szinte azonnal politikai aktivista lett, a Konzervatív Párt sajtóosztályán kezdve lépkedett felfelé a politikusi karrierlétrán.
--