Mivel Neil Armstrong parancsnok nem vett részt az úrvacsorán, Aldrin egymaga végezte el a szertartást presbiteriánus gyülekezetének lelkésze által neki átadott kellékekkel.
„Kiöntöttem a bort abba a kehelybe, amelyet az egyházunk adott nekem” – emlékezett vissza az 1970-ben kiadott Guideposts magazin cikkében.
A Hold egyhatod gravitációjában a bor lassan és kecsesen felkanyarodott a csésze oldalán.
Először a parancsnok kezdte el a kiszállást. Ehhez Armstrongnak térdre kellett ereszkednie és hátrálva kellett kimásznia a kabinból. A hátizsákja többször is elakadt a művelet során, Aldrinnak kellett segítenie. Armstrong ekkor kijutott az úgynevezett tornácra – a kabinajtónál elhelyezett kis platformra, amely a létra tetején volt –, ahol felegyenesedhetett. Itt egy bovdent meghúzva lenyitotta a holdkomp oldalán elhelyezett csomagtartóját, amelyre a tévékamerát is ráerősítették. Ez a mozdulat aktiválta a kamerát is, ettől a perctől kezdve – a Deep Space Network ausztráliai óriás parabolaantennáján keresztül – megindulhatott a tévéadás is.
Armstrong – immár a nagyjából egymilliárdnyi tévénéző szeme láttára – óvatosan lemászott a létrán, majd az utolsó fokról leugrott a leszállótalp tányérjába. Ekkor jelezte, hogy a talp nem csúszott össze, ahogy a mérnökök várták, hanem derékmagasságban tartotta az utolsó létrafokot. Ezt bizonytalannak ítélte meg, ezért mielőtt folytatta volna a holdsétát, inkább visszaugrott az alsó fokra, hogy vissza tud-e jutni. Amikor sikerrel bizonyosodott meg a visszajutásról, ismét leugrott a tányérba, és a holdpor tanulmányozásába kezdett, cipője orrával turkálva a porban.