Macron nem fogadta el a miniszterelnök lemondását

2024. július 08. 14:31

Arra kérte az elnök Gabriel Attalt, hogy a folyó ügyek irányításával biztosítsa a stabilitást.

2024. július 08. 14:31
null

Nyitókép: Mateus Bonomi/Anadolu via AFP

Emmanuel Macron francia államfő hétfőn nem fogadta el miniszterelnökének, Gabriel Attalnak a lemondását, s arra kérte, hogy a folyó ügyek irányításával biztosítsa az ország stabilitását az előrehozott nemzetgyűlések választásokat követően, amelyek előző napi második fordulójában a radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség végzett az élen, de nem szerezte meg a kormányzáshoz szükséges abszolút többséget, azaz a 289 képviselői helyet a parlament alsóházában.

Ezt is ajánljuk a témában

Gabriel Attalt délelőtt fogadta az államfő azért, hogy a köztársasági szokásjognak megfelelően a miniszterelnök felajánlja a lemondását. Emmanuel Macron viszont azt kérte tőle, hogy egyelőre maradjon a hivatalában – jelezte a megbeszélést követően az elnöki hivatal, utalva arra, hogy kevesebb mint három hét múlva kezdődnek az olimpiai játékok Párizsban.

Ezt is ajánljuk a témában

A választások hivatalos végeredménye szerint a baloldali pártszövetség 182 mandátumot szerzett a korábbi 151 helyett, Emmanuel Macron Együtt párszövetsége – amely eddig 246 mandátummal relatív kisebbségben kormányzott - 168 képviselővel fog rendelkezni, míg az első fordulóban élen végzett, Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés a harmadik helyre szorult, de a korábbi 89 képviselői helyét 143-ra tudta növelni. A jobbközép Köztársaságiaknak továbbra is 60 fős frakciója lesz az új nemzetgyűlésben, amely július 18-án tartja meg alakuló ülését.

(MTI)

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2024. július 09. 05:55
Amikor 1942. november 11-én az amerikaiak partra szálltak Marokkóban azért, hogy részt vegyenek az észak-afrikai hadműveletekben, a Vichy-kormány (a később gyöztesként szereplő) francia csapatai még fegyveresen szembeszálltak az amerikaiakkal, ennek a harcnak viszont hamar vége lett.
Namond
2024. július 09. 05:55
Macron korunk Petain marsalja. Pétain teljes mértékben kihasználta teljhatalmát, mivel úgy gondolta, hogy a franciák vereségének oka nem a hadsereg, hanem az előző évtizedek köztársasági rendszere volt. A hangsúly egy újfajta nemzeti közösségen volt, melyhez hozzátartozott a kívülállónak ítélt csoportokkal szembeni ellenszenv is. Ilyen csoportok voltak a protestánsok, a zsidók, a szabadkőművesek és a köztársaságpártiak is. A Vichy-kormány antiszemitizmusa annak a folyamatnak tetőzése volt, amely a Dreyfus-ügy óta egységbe forrasztott több jobboldali politikai csoportot Franciaországban. Ez a létező antiszemitizmus alapozta meg azt az aktív együttműködést, amellyel a francia lakosság a zsidók összegyűjtésében segédkezett a hatóságoknak, és amelynek célja az volt, hogy a kormány elnyerje a németek jóindulatát. Az ország zsidó lakosainak mintegy negyedét (76 000 főt) gyűjtötték össze és szállították a Harmadik Birodalom koncentrációs táboraiba.
atti64
2024. július 08. 19:07
ARRA SEM VOLTÁL KÉPES HOGY EGY GYEREKET CSINÁLJ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!BUZI!!!!!!!!!!!!!!!
2024. július 08. 16:33 Szerkesztve
Azt talán nem utcai zavargások közepette kellene tartani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!